Kívül tágasabb

Különös milliárdos vásárolja fel Skóciát

2018.10.29. 06:30, Kívül tágasabb , Szólj hozzá!

Egy dán üzletember, Anders Holch Povlsen annyira szereti Skóciát, hogy elkezdte felvásárolni. Nem, nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. A férfi élettörténete egyébként ettől függetlenül is érdekes.

cim_254.jpg

Az 1980-as években egy dán fiatal, bizonyos Anders Holch Povlsen a skót felföldre utazott horgászni a családjával. Annyira beleszeretett a tájba, hogy három évtizeddel és sok száz millió fonttal később, már milliárdosként 11 skót ingatlant vásárolt fel, s összesen közel 900 négyzetkilométernyi területet birtokol. 

Elsőként 2006-ban 7,9 millió fontért szerezte meg Glenfeshie 170 négyzetkilométernyi földterületét a Cairngorms Nemzeti Parkban. 

Két évvel később további milliókat fizetett a Fort William melletti Braeroy birtokért, majd újabb és újabb területeket vett meg, köztük az Aldourie kastélyt Loch Ness közelében. Összesen nagyjából 68 millió fontot költött a telkekre.

kastely.jpgAz Aldourie kastély

Ezzel mára övé Skócia területének több mint 1 százaléka, egyúttal ő a legnagyobb birtokkal rendelkező magánszemély. Nagyobb földdel rendelkezik, mint sok gróf, még a walesi herceg birtokainak mérete is eltörpül a dán milliárdosé mellett. 

Könnyen lehet, hogy még nincs vége a bevásárlásnak, ugyanis vagyonát 6,3 milliárd dollárosra teszik, van miből költeni. 

Születni tudni kell 

Szülei alapították a Bestseller nevű ruházati vállalatot. Egyetlen üzlettel indultak az 1970-es években, míg ma már 15 ezer dolgozójuk van, és olyan márkák tartoznak a céghez, mint a Jack & Jones vagy a Vero Moda. 

Anders 28 évesen vette át a társaság irányítását, amelynek jelenleg egyedüli tulajdonosa. Ezenkívül 27 százalékos részesedése van az Asosban, a legnagyobb brit divat webáruházban. 

Mi a célja a sok földdel? 

Nem azért veszi meg a területeket, hogy kaszinókat, élményparkokat vagy luxusházakat építsen rájuk. Sokkal inkább a természet szeretete és annak ápolása vezérli. Így például nagy fatelepítési programot hirdetett, míg Glenfeshie-ben az elszaporodó szarvasok kilövésével több fajt is sikerült megmenteni. 

Hogy milyen az élet a vidéki Skóciában, azt ki lehet próbálni, ugyanis Povlsen és felesége cége a birtokokon lévő egyes házakat szállodává alakított, ahol 300 fontért lehet megszállni egy éjszakára. A klasszikus berendezéseket modernekre cserélték, így a skótmintás függönyök is lekerültek az ablakokból. 

Van miért testőröket tartani 

Povlsen élete nem csak családjának meggazdagodása miatt érdekes. 1998-ban egy zsaroló fenyegette őket, egymillió fontot követelve. Betört a házukba, belekarcolta monogramját az autóikba, és gyilkossággal fenyegetőzött. A rendőrség még időben lekapcsolta. 

2003-ban a Povlsen család egyik barátját elrabolták Indiában, mert családtagnak hitték, és végül autós üldözés után sikerült kiszabadítani. Ma már testőrök vigyáznak a milliárdos üzletemberre és családjára. Povlsen kerüli a nyilvánosságot, ritkán ad interjút, de ez is csak a titokzatosságot erősíti. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr114329301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es