Kívül tágasabb

Nem is volt szükség a világ leghosszabb hídjára?

2018.10.25. 06:30, Kívül tágasabb , 9 komment

Átadták a forgalomnak a világ leghosszabb tengeri hídját, amelyen az autósok csak különleges engedéllyel hajthatnak át.

kina_makao_hid_foto_royalhaskoningdhv_com.jpg

Az 55 kilométeres híd Hongkongot, Makaót és Csuhajt köti össze, és fontos eleme a régiós high-tech központ kiépítésének, amellyel a Szilikon-völgy Szilícium-völgy riválisát hoznák létre. 

Azt remélik, hogy a beruházás által az üzleti, pénzügyi, logisztikai és turisztikai kapcsolatok is erősödnek, Hongkong még aktívabb szereplője lesz a Gyöngy-folyó torkolatvidéke fejlesztésének. 

Az utazási idő egy órára csökken a három város között, ám a hidat autósok csak külön engedéllyel használhatják, azon főleg buszok és tehergépjárművek közlekednek majd. 

A híd építése 2009-ben kezdődött és 20 milliárd dollárba került. Eredetileg 2016-ban tervezték átadni, de csúszások voltak, és a tervezett költségeket is túllépték. Az építkezéshez tragédiák is tapadnak: kilenc munkás halt meg és több mint kétszázan sérültek meg. 

Az építmény különlegessége, hogy két mesterséges szigetet is létrehoztak, és az út 6,7 kilométeren át egy víz alatti alagútban fut. Úgy tervezték, hogy ellenálljon akár óránként 340 kilométeres széllökéseknek, a Richter-skálán 8-as erősségű földrengésnek és egy ütközésnek egy 300 ezer tonnás hajóval. 

Hongkongban azonban nem mindenki örült a híd építésének, feleslegesnek tartva azt. Sokan úgy vélték, nem ez a legjobb módja az adófizetők pénze elköltésének, aggódtak a keleti delfinért, amelynek élőhelyét veszélyeztette a beruházás. 

Emellett tartottak attól is, hogy ez csak egy újabb módja annak, hogy Peking szorosabb vonja a kapcsolatokat a különleges helyzetben lévő városállammal. Sőt, 2030-ra negyedével csökkenhet az átmenő forgalom, ugyanis egy másik híd is épülhet.

(Nyitókép: royalhaskoningdhv.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: híd Kína Makaó

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr314320317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Semper Fidelis 2018.10.26. 08:08:09

Az a "Szilikon" az Szilícium. :)

Terror Dzsoni 2018.10.26. 08:26:23

@Semper Fidelis: Irak vagy Irán, nem tök mindegy?! ;)

tamask 2018.10.26. 08:43:31

@Semper Fidelis:
Szilikon-völgy is létezik, az a két szilikoncsöcs közötti mélyedés.

Kínában az infrastrukturális beruházások többségének ma már nem sok értelme van, egyszerűen el kell égetni sok pénzt, visszapumpálni a gazdaságba, hisz Kína a kereskedelmi háborúban hatalmas pluszban van a külföld ellen, annyi pénzt kiszivattyúztak már a világ más részeiről, hogy nem tudják értelmesen befektetni mert a produktív, racionális beruházások elfogytak, azokhoz nincs meg a piaci érdeklődés, tudás. Úgyhogy építenek ilyen látványos dolgokat. A pénz nem mehet ki az országból, inkább hatalmas építkezésekbe ölik, amivel kínai cégek járnak jól. A kincstári számlákon álló pénzhalmokból nem lehet lopni, mert azt Kínában szigorúan büntetik. Ezért elkezdik mozgatni a pénzeket, forgatják, befektetik, szerződéseket kötnek, amivel aztán lehet trükközni, túlárazni, pénzt visszacsorgatni kapzsi hivatalnokoknak. A végén épül valami, amit lehet mutogatni, közben meg mindenki jóljár anyagilag. Olyan ez, mint Magyarországon a stadionépítési láz, csak sokkal nagyobb tételben.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.26. 09:12:35

Tombolnak a liberók a kínai sikerek miatt, ennyi az egész.

citrix 2018.10.26. 10:32:47

Ne menjünk Kínába, maradjunk itthon a saját pénzünknél. Volt-e szükség a stadionépítési mániára? Látogatottság, megtérülés sehol. A 40centis kilátóra, a Tokaj kapuja nevű förmedvényre nulla látogatóval (zárva van, sose nyílt meg), kisvasútra Lölő cityben? A Tiborcz féle világításcsere program is elvitt pár milliárdot de legalább azóta vakoskodunk pl. Dunaújváros. Farkas Flórián részére 1.6 milliárd, híd a munka világába ahol egy, azaz egy roma se talált munkát. Van még tovább, mondjam még? Nem kell Kínába menni hogy a leghatékonyabb módját megtaláljuk a pénz elégetésének.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.10.26. 10:59:08

Épült egy látványos és világrekorder híd, aminek kimutatható haszna és valamikori megtérülése van.
A mi stadionjainknak viszont semmi haszna, csak viszi a pénzt a fenntartásuk. Ha már nem lesz Orbán, akkor a csúti pancsó aréna is ugyanúgy az enyészet sorsára jut, mint az akasztói...

igazi hős 2018.10.26. 13:00:23

@Frady Endre: A világrekord kétségtelen, de a megtérülés nem az. De -talán- nem is volt szempont, a tudás és a (gazdasági) erő fitogtatása inkább. Minden bizonnyal nagyobb haszna van, mint a hazai beruházásoknak és még működik is. Nem úgy, mint mondjuk az esztergomi vasút vagy a sportberuházásaink. Nem hittem volna, hogy visszasírjuk az időt, amikor csak 10%-ot volt szabad lopni és a maradékból működőt kellett csinálni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.10.26. 13:47:23

@igazi hős: "Azt remélik, hogy a beruházás által az üzleti, pénzügyi, logisztikai és turisztikai kapcsolatok is erősödnek"
(...)
"Az utazási idő egy órára csökken a három város között..."

Ha bejönnek a remények, lesz megtérülés is. :)

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es