Kívül tágasabb

Így lehet főzni az Antarktiszon

2018.10.17. 06:30, Kívül tágasabb , 20 komment

Őrületesen látványos képeken mutatta meg a mindennapi élet nehézségeit a mínusz 70 fokban egy kutató. Cyprien Verseux asztrobiológusként és gleccserkutatóként dolgozik az Antarktiszon, a Föld legelszigeteltebb kontinensén.

cim_252.jpg

Cyprien Verseux-nak és társainak a Concordia nevű bázison dolgozva is meg kell találnia a módját, hogy megéljenek és egyenek a mínusz 70 Celsius-fokban is. De milyen lehet enni ilyen körülmények között? 

Ahogy a kutató – viccből készített – képeiből látszik, nem egyszerű művelet főzni a dermesztő hidegben. Cyprien Verseux a közösségi médiába feltöltött fotóin mutatja meg, mi történik, ha valamilyen ételt próbál meg elkészíteni.

cyprien_verseux.jpg

Az eredmény: a lekvárba kanál, a tésztába villa fagyott bele, és a levegőben lógó feltört tojásokat sem láttuk még így. Mindegyik fagyos étel egy kis műalkotásnak felel meg.

1_459.jpg

S mivel a bázison dolgozók a tél elején kifogytak a friss ételekből, egy ideig fagyott kajákat kellett fogyasztaniuk - legalább a megfelelő tárolással nem volt gondjuk. 

„Három hónap után láttuk újra a napot augusztusban. A levegő száraz és oxigénben szegény. A környezet ellenséges, a túlélésünk a technológiától függ” – mondta a francia tudós.

2_432.jpg

3_396.jpg

Az antarktiszi bázison jelenleg 13-an dolgoznak, kutatók, technikusok, egy szakács és egy orvos.

5_325.jpg

4_359.jpg

„A néhány emberen és mikróbán kívül szinte nincs is itt élet. A hideg intenzív, elérheti a mínusz 80 fokot is télen. A munkám nem az, hogy az élet bármilyen formáját vizsgáljam. Gleccserkutatóként különböző projekteken dolgozom, amelyek révén jobban megérthetjük a múltbeli klímát és jobban felmérhetjük, milyen lesz a jövőben” – közölte Cyprien Verseux, aki minden nehézség ellenére élvezi a kihívást.

(Fotó: twitter.com/CyprienVerseux)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr1514305959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2018.10.17. 19:45:16

Vajon ha vizipisztollyal lúnék, megfagyna a levegőben? Menő...

Orban VikTROLL 2018.10.17. 20:36:07

Jo lehet ilyen helyen lakni. Milyen konnyu lehet fagylaltot kesziteni. Es enni is jobb, nem folyna, csopogne ragadna mint nalunk.

Fülig José 2018.10.17. 20:54:02

@Ad Dio: egy faszi valahol ott körül vizet forralt, kilépett a konténerből és a még forrásban lévő vizet felöntötte a levegőbe. Mire leesett, jégkocák lettek a cseppekből.

ételizésítő 2018.10.18. 05:41:12

"a Föld legelszigeteltebb kontinensén"
Semmivel sem elszigeteltebb, mint Autszrália, sőt, ha belegondolunk, az Antarktiszhoz jóval közelebb van egy másik kontinens, egy bizonyos Dél-Amerika, mint Ausztráliához bármelyik.
Az, hogy télen kurva hideg van ott, nem azonos az elszigeteltséggel.

@Orban VikTROLL:
Mondjuk a nyelved hozzáragadna nyalás közben, de sebaj.

(Nekem Finnországban, ahol csak szaros -25 fok volt, nem -70, volt ilyen élményben részem. Nem kellemes.)

@Fülig José:
Ez a mendemonda tipikus esete. Kamu. Annyira gyorsan nem fagy meg, tudod, fizika. A vízgőznek van esélye porhóvá válni.

ételizésítő 2018.10.18. 05:43:15

@Plezúr:
Tartok tőle, hogy ez sem forró víz, hanem csak meleg, 50 fok körüli.
Ami messze nem ugyanaz.

lenörd hofstadter 2018.10.18. 07:54:26

Fura. Laikusként arra tippeltem, hogy van valami épület amiben élnek, főznek...
De ha csak erre futotta, akkor tényleg kemény arrafelé az élet...

(Faszfejeknek: hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia )

Berelhetoreklamfelulet 2018.10.18. 09:01:14

Kamu, ennyire hamar nem fagy meg a folyadék, még ilyen hidegben sem.

Ehhez szükséges hidegben kapásból égési sérüléseket szenvedne a faszi és ordítva fetrengene, már addig a pár másodpercig, amíg még él...

moonshadow 2018.10.18. 09:06:28

Volt régen a szaratov hűtőszekrény, ami 5 C fokot csinált. Ezt a ruszkik délen hűtőnek árulták, szibériában meg hősugárzónak.

króm nickel 2018.10.18. 09:19:41

@ételizésítő:
A forró víz kiöntve apró cseppekre bomlik, és megfagy. A hideg víz a nagyobb viszkozitása miatt egyben marad és nem fagy meg. Láttam egy ilyen kísérletet.

Byk001 2018.10.18. 10:09:24

@ételizésítő: Az megvan, hogy Indonézia Ázsia része, Pápua Új-Guinea meg már Óceániáé, és szárazföldi határuk van egymással Új-Guinea szigetén?

erkölcsi hulla 2018.10.18. 10:34:37

@Orban VikTROLL: Nálunk azért csöpög, és folyik, mert a fagyiárusok spórolnak a hűtés áramán.
Ha látom, hogy ilyen folyós szart árulnak, inkább nem is eszem. Ezért van hogy évi 1x eszek fagyit.

Érdi Gábor 2018.10.18. 11:35:43

@Fülig José: az említett jelenséghez elég mínusz pár fok, nem kell mínusz 70 :) ...
ugyanis a forró víz könnyebben megfagy!

Bafana 2018.10.18. 13:14:08

Az menjen oda, akinek Imre az anyja.

Bafana 2018.10.18. 13:14:08

Az menjen oda, akinek Imre az anyja.

Nyílméregbéka 2018.10.18. 15:34:26

@Berelhetoreklamfelulet: Ülj vissza az iskolapadba hülyegyerek! :DDD

ételizésítő 2018.10.19. 03:47:54

@Byk001:
Ausztráliáról beszéltem, nem Óceániáról.
Minden lófasz kis szigetet talán nem kéne számolni, nyilván van ilyen Dél-Amerika meg az Antarktisz között is.

@króm nickel:
Öntöttem már ki forró vizet, nem volt hajlandó erre a szívességre. Gyere már el egyszer, és tanítsd meg az én vizemnek is.

@moonshadow:
Igen, hidegebb éghajlaton arra használják, hogy abban nem fagy kővé minden. Mondjuk hősugárzónak nem, az enyhe túlzás. És nemcsak a ruszkik, hanem Alaszkában a fejlett amcsik is, már sok évtizede. Mivel míg kint van -50, a hűtőben +10.

@Érdi Gábor:
Hát nem tudom, én fizikából valami olyasmit tanultam, hogy X tömegű, Y hőfokú víznek a hűtéséhez Z energiát kell elvonni, 2Y hőfokúénak a hűtéséhez 2Z-t, ha X ugyanaz. Átbasztak?

@Nyílméregbéka:
De tuti?

Byk001 2018.10.20. 21:10:30

@ételizésítő: A cikkben viszont kontinensről volt szó. Ausztrália nem kontinens. Új-Guineát meg nem kellene le "lófasz kis szigetezni", lévén Grönland után a második legnagyobb sziget a Földön, kétlem, hogy hasonló méretűek lennének Dél-Amerika és az Antarktisz között. Még "lófasz kis" szigetek is a partokhoz közel vannak, jelentősen nem befolyásolják a két kontinens távolságát, míg Ausztrália és Ázsia kontinentális része között azért van néhány ezer elszórva maximum 1-200 km-enként.
És ha már a kiinduló állapot is szóba került: elszigeteltségről volt benne szó. Az elszigeteltség nem azonos a távolsággal. Elvileg emberek vagyunk, emberi szemszögből nézzük a dolgot. Ausztráliába viszonylag könnyen el tudunk jutni a világ bármelyik kontinenséről, míg az Antarktiszról ez annyira azért nem mondható el.

ételizésítő 2018.10.21. 01:36:06

@Byk001:
De, Ausztrália kontinens.

"A continent is one of several very large landmasses of the world. Generally identified by convention rather than any strict criteria, up to seven regions are commonly regarded as continents. Ordered from largest in area to smallest, they are: Asia, Africa, North America, South America, Antarctica, Europe, and Australia."
Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Continent

Kérsz hozzá tolmácsot?

Másrészt az Antarktiszra pont annyira könnyen lehet eljutni, mint Ausztráliába, legfeljebb többe kerül.

Tudsz még további hülyeségeket is?

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • zsurzsenka: Mint utas rohadtul nem örülnék, hogy egy repüléstől rettegő ember vezeti a gépet, amin ülök. Ugyanakkor a mindenféle jogok útvesztőjében hibáztak az elbocsátásakor. Amit nem értek: ha pánikolok a m... (2018.11.16. 19:26) Pert nyert a repüléstől rettegő, kirúgott pilóta
  • efi: Orvosilag nem felelt meg az adott munkakörre. Pont. Hülye angolok, angol hülyék. (2018.11.16. 17:44) Pert nyert a repüléstől rettegő, kirúgott pilóta
  • paraszthajszal: @m.t.: Az a házasság, ami nem természetes személyek között köttetik, a magyar jog számára érvénytelen. Aligha hiszem, hogy ez Japánban másképp lenne, ez csak színház, semmi más. (2018.11.16. 15:38) Az év legmorbidabb esküvője
  • m.t.: Mi van ha mas is felesegul akarja venni Hatsune Mikut? Eleg hires ugyhogy siman elkepzelem hogy nem ez a faszi az egyetlen. A kovetkezo ferjjeloltet elutasitja a torveny mert a holgy mar hazas? (2018.11.16. 13:20) Az év legmorbidabb esküvője
  • Online Távmunkás: Azért kap kártérítést, mert egy adott vezetővel nem beszélhetett személyesen? Ez egy jó vicc: "miért nem rendeltek mellé egy plusz pilótát". (2018.11.16. 08:22) Pert nyert a repüléstől rettegő, kirúgott pilóta
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es