Kívül tágasabb

Eltiltják az elhízott turistákat a szamaraktól

2018.10.16. 06:30, Kívül tágasabb , 6 komment

Megkönyörültek a szamarakon a görög turistaparadicsomban, Santorinin, ugyanis súlykorlátozást vezettek be a turistákra.

turista_1.jpg

Sikeres volt az állatvédők harca Görögországban, megkönnyebbülhetnek a szamarak. Több szervezet is azt állította, Santorinin nagyon megviseli az állatokat, hogy túlsúlyos turisták utaznak rajtuk, gerincproblémákat és sebeket okozva nekik. 

A helyzet nyáron kapott nagy figyelmet, miután bejárta a világot az a kép, amelyen egy valóban elhízott nő ült szamárháton. 

A tiltakozás hatására a görög vidékfejlesztési minisztérium új szabályozást hozott: a szamaraknak ezentúl nem szabad 100 kilónál vagy testsúlyuk ötödénél nehezebb súlyt cipelniük. 

Emellett az állattartóknak jobban oda kell figyelniük a szamarak egészségére, fertőtlenítő szert kell tartaniuk, és beteg, legyengült állatot sem lehet dolgoztatni. A szamaraknak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot és vizet kell biztosítaniuk. 

„Ez egy nagy lépés, a munkák kifizetődött. Megnyertük a harcot, mert a nemzetközi média figyelme is a témára szegeződött. Senki sem merte gondolni, hogy új szabályokat hoznak” – mondta ujjongva egy önkéntes, Elisavet Chatzi, aki még tüntetésen is részt vett a csacsik jogaiért. 

Miután a szabályozás életbe lépett egy turistának háromszor kellett átszállnia a szamarakról újabbakra, hogy az állatok ne legyenek túl kimerültek az úton - írta a brit Daily Mail.

Egy másik állatvédő, Maria Skourta azonban nem teljesen elégedett. Mint mondta, nem könnyíteni kellene a szamarak helyzetén, hanem teljesen felszabadítani őket, vagyis betiltani, hogy rajtuk szállítsák fel a turistákat és az egyéb nehéz csomagokat. 

Santorinin a szűk emelkedőkön nem férnek el a járművek, ezért alkalmaznak már régóta állatokat a szálításra, meg azért, hogy így kíméljék a nyaralókat a sétálástól.

(Fotó: Caters News Agency)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr5414302713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nniicckk 2018.10.16. 18:49:44

Buntetni kene az ilyen allati mertekben elhizott degeneraltakat az ertelmetlen, felesleges kornyezet szennyezesert. Orulet hogy Amerikaban is, az atlag barom 200 kilora hizlalja magat.

midnightcoder2 2018.10.16. 19:10:33

Szerintem ezentúl az állatvédõknek kellene hurcolni a szamarakat.

midnightcoder2 2018.10.16. 19:12:41

@nniicckk: Büntetni kellene azokat az idiótákat akik nem tudnak különbséget tenni a font és a kilogramm között, és ezzel csökkentik az emberiség átlag IQ-ját.

efi 2018.10.16. 20:37:25

Hát de hány kiló egy szamár, akár 400-500 is, nem hinném? Nem inkább öszvér lesz az?
Amúgy meg mi magyarok ne pampogjunk, mi vagyunk Európa legdagadtabb nemzete. És a képen a gazdi sem az a maratonfutó típus súlyra.

videki gyerek 2018.10.16. 20:58:00

Az lenne az allatbarat megoldas, hogy lemerni a szamarat meg a turistat is, es az viszi a masikat aki a nehezebb. Az amcsik tuti beszopnak, vihetnek a szamarat.

tamask 2018.10.19. 10:20:22

@nniicckk: @midnightcoder2: a kövér ember gusztustalan és lusta. Ezért kövér. Ez tökegyszerű matek. Ha több kalóriát viszel be, mint amennyit elégetsz és ezt éveken át tolod, akkor elhízol.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es