Kívül tágasabb

A világ első sörhotele

2018.09.26. 06:30, Kívül tágasabb , 3 komment

Az amerikai Ohio államban található Columbusban gondolták úgy, jópofa lenne, ha a vendégek úgy érezhetnék magukat, mintha egy igazi skót sörfőzdében szállnának meg. Az ötletet tett követte…

1_457.jpg

A skót szál nem véletlen, a DogHouse tulajdonosa ugyanis a BrewDog sörfőzde, ami viszont a skóciai Ellonban található. Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk rá a szállodára, ami tehát világelső a maga nemében, hiszen egy sörgyár területén belül bújik meg. 

A DogHouse-ban 32 szoba van, mindegyik saját sörcsappal és beépített sörös hűtővel. A szobákból közvetlenül a sürgölődő sörfőzőkre látni. A hotelnek társalgója is van, ahol a vendégek ismerkedhetnek, tévét nézhetnek, pingpongozhatnak.

cim_248.jpg

Aki a sörrel bevitt nem kevés kalóriát szeretné ledolgozni, az edzhet egy jót a fitneszközpontban, aki pedig szellemi táplálékra (is) vágyik, az az interaktív sörmúzeumban merülhet el a kézműves sör történetében és a sörfőzés módszertanában. 

A DogHouse közösségi finanszírozással jött létre, alig 30 nap alatt 75 000 fontot gyűjtöttek a megvalósításra, míg a szálloda 18 hónap alatt épült fel. Közben a kampány tovább folyt és az előfoglalásokból újabb 300 000 dollár gyűlt össze.

2_429.jpg

3_394.jpg

James Watt, a BrewDog társalapítója szerint „sok sörbarátnak volt egy ilyen hotel az álmai netovábbja. Köszönhetően a sör-evangelisták globális közösségének és a kemény munkánknak, ez az álom most valósággá vált”. 

Az elloni DogHouse jövő nyáron nyit a BrewDog sörfőzde területén, amit egyébként szintén bővítenek egy csomagolócsarnokkal.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es