Kívül tágasabb

Beckhaméknak magyarázkodni kellett a gyerekek előtt

2018.09.14. 06:30, Kívül tágasabb , 1 komment

Miután szinte mindennapossá váltak a pletykák, hogy a Beckham házaspár válik, Victoriának meg kellett nyugtatnia négy gyermekét, hogy nincsen semmi gond a házasságukkal.

david_beckham_es_victoria_2018.jpg

Az egykori Spice Girl egy interjúban fedte fel, hogy a házasságuk végéről szóló pletykák mennyire ártalmasak és lehangolók voltak a gyerekek számára. 

Victoria ezért leült a négy gyerekkel, a 19 éves Brooklynnal, a 16 éves Romeóval, a 13 éves Cruzzal és a 7 éves Harperrel, hogy megnyugtassa őket. Erre azért volt szükség, mert júniusban a bulvárlapok arról írtak, hogy férje, David Beckham félrelépett Harper tanárával. 

„Miközben a nyilvánosság előtt azt az egységes képet mutatták, hogy csak nevetnek a pletykákon, valójában nagyon is komolyan vették azokat. Leültek a gyerekekkel, hogy átbeszéljék a káros szóbeszédeket. Mindketten nagyon nyíltak voltak, hogy a gyerekek tőlük, ne pedig a játszótérről hallják a dolgokat” – mondta egy forrás. 

Vagyis őszintén beszéltek a gyerekekkel, és biztosították őket arról, hogy apjuk nem lépett félre. 

Az egykori futballsztár ártatlanságát igazolta a vele hírbe hozott tanár apja is.

„A lányom sosem találkozott vele. Nincs miről beszélni. Nevetséges az egész, nem tudjuk, ki terjeszthette el” – mondta az apa. 

Nemrégiben aztán a Beckham házaspár a nyilvánosság előtt is megmutatta, hogy nincs semmi gond a házasságukkal. A Manchester United és a Real Madrid egykori játékosa, a Miami tulajdonosa Monacóban, a Bajnokok Ligája-sorsoláson vette át az UEFA különdíját. 

A pár együtt sétált be a vörös szőnyegen – majdnem három év után először történt ilyen. A hétvégét pedig Dél-Franciaországban, egy jachton töltötte az egész család, itt ünnepelték meg Romeo születésnapját keresztapja, Elton John társaságában.

(Fotó: instagram.com/davidbeckham)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr3814239147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2018.09.14. 19:24:36

először háromévente volt szex, de azután botsáskának fájt a feje, így harper nem 10, hanem csak 7 éves.
miért is ne válnának? :P

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • plokmi: Hiába jósoltak komor jövőt az emberiségnek, már évtizedek óta mindenféle formában (tanulmányok, filmek stb.). A különbség csak annyi lesz, hogy a folyamat nem diktatórikus, hanem teljen önkéntes ala... (2019.01.19. 07:13) Miért veszélyes a 10 éves kihívás?
  • kvadrillio: jAHHHH........EZ AZ ÓRIÁSI IN TERNETES KÉMHÁLÓZAT, EGYRE KITERJEDTERBBEN MŰKÖDIK ! ÉS A TULAJAINAK EGYRE TÖBB MILLIÁRDJA HALMOZÓDIK FEL EZÉRT.........KAPITALIZMUS EZ A JAVÁBÓL ! a cocilizmus ehhe... (2019.01.19. 07:07) Miért veszélyes a 10 éves kihívás?
  • enpera: Aki regisztrált, lemondott a személyiségi jogairól. (2019.01.19. 06:51) Miért veszélyes a 10 éves kihívás?
  • Siphersh: Hát, ebből nem igazán derült ki, hogy mi lehetne ezzel a probléma. A legközelebb akkor jutott a cikk ahhoz, hogy megtudjak erről valamit, amikor azt írja, hogy "jogi aggályokat vetett fel", de ez na... (2019.01.18. 21:23) Miért veszélyes a 10 éves kihívás?
  • MTA rendes tagja: zsidó trükk (2019.01.18. 21:21) Miért veszélyes a 10 éves kihívás?
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es