Kívül tágasabb

A legmenőbb városháza a világon

2018.08.22. 06:30, Kívül tágasabb , 8 komment

Egy városháza csak egy városháza, túl sokat nem kell várni tőle. Persze előfordul néha, hogy a helyi hatalom kissé elszáll, és olyankor rémes dolgok is épülhetnek. Ami viszont a Feröer-szigetek egyik városában készül, az nem hétköznapi.

cim_241.jpg

A Henning Larsen nevű skandináv cég ugyanis egy folyón átívelő városházát épít a Feröer-szigetek keleti partvidékén, a Nordragota nevű kisvárosba, ezzel mintegy szimbolikusan is összekötve két, korábban elválasztott települést.

Az Eysturkommuna nevet viselő majdani városháza azért is érdekes, mert az a helyhatóság, melynek otthont ad majd, tulajdonképpen csak 2009-ben jött létre Leirvík és Gøta egyesülésével.

Az új épület a két, korábban elválasztott terület közti folyó torkolatára épül. Az épület füvesített teteje hídként szolgál majd, melyen át gyalogszerrel lehet átkelni a folyó felett.

Az épület város felé eső felén az önkormányzat irodáit találjuk, a tengerre néző részen pedig a recepció és a tárgyalóterek vannak, hatalmas üvegablakokkal és tengerre néző kilátással. A tanácsterem egy nagy helyiségben lesz, a padlón egy körkörös rész üvegből van, természetesen a folyóra lehet így látni. 

A városháza terveit készítő csapat vezetője a Henning Larsen Feröer-szigeteki partnere, Ósbjørn Jacobsen volt, az az építész, aki a Harpa Koncerttermet és Konferenciaközpontot is tervezte az izlandi Reykjavíkban. Az építész szerint a szigetvilág építészete ihlette a terveket. 

4_bent.jpg

5_bent.jpg

„A hagyományos építészet itt a természet és az épület közti határokat kutatja. Tény, hogy a megfigyelőnek nehézséget okoz eldöntenie, hol végződik a táj és hol kezdődik az épület” - mondta Ósbjørn Jacobsen. 

„A városháza alapötlete ezzel a természet és épített környezet közötti lebegő határvonallal kezdődött. Úgy vélem, ezen a módon közelíthetek a modern Feröer-szigeteki építészethez” – tette hozzá az építész.

Ha ez nem lenne elég, lesz egy, a hatást tovább erősítő hang- és fényinstalláció is. Ez Jens Ladekarl Thomsen alkotása. A szigeteken rögzített hangok az épület különböző pontjain csendülnek fel.

(Fotó: henninglarsen.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása