Kívül tágasabb

Tíz forgatókönyv a világvégére

2017.09.09. 06:30, Kívül tágasabb , 24 komment

A világ 50 legokosabb emberét az emberi fajra legveszélyesebb fenyegetésekről kérdezték a Times Higher Education kutatásában. A 2017-es felmérésben a Nobel-díjasok egynegyede vett részt.

klimavaltozas_foto_pixabay_com_tumisu.jpg

A legvalószínűbb kiváltó októl a legkevésbé valószínű felé. Íme a lista!

Környezeti problémák 

A Nobel-díjasok 34 százaléka szerint a túlnépesedés, a környezetpusztítás, az éghajlatváltozás és a környezeti katasztrófák végeznek velünk. 

„A klímaváltozás és az egyre nagyobb népesség élelemmel és ivóvízzel való ellátása olyan komoly problémák, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie. (…) 

A tudományt ezeknek a problémáknak a megoldásának kell szentelni és meg kell ismertetni ezeket a nyilvánossággal is, hogy létrejöhessen az a politikai akarat, amely majd megoldja a problémákat.” 

Atomháború 

A díjazottak 23 százaléka szerint ez a legfenyegetőbb veszély. Észak-Korea több sikeres rakétakísérletet hajtott végre nemrégiben és nukleáris töltetett hordozó, ballisztikus rakétákat is tesztelt, ezzel kiélezve a diktatúra és a nemzetközi közösség konfliktusát. 

A válaszadókat idézve: „nukleáris fegyverek vannak háborúra uszító diktátorok és populista rezsimek kezében.” 

Fertőző betegségek és/vagy gyógyszerrezisztencia 

Négy megkérdezett (azaz 8 százalék), szerint az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély egy új fertőző betegség megjelenése, vagy egy létezőnek olyan mutációja, mely ellenáll a gyógyszereknek és a kezeléseknek. 

Ugyanilyen százalékban nevezték meg a Nobel-díjasok az önzőséget és az őszinteség kiveszését a világvége kiváltó okának. 

Nemtörődöm vezetők és a terrorizmus 

Az ignoráns vezetők hármuk szerint jelentik a legnagyobb veszélyt. A fundamentalizmus és a terrorizmus szintén 6 százalékuk, vagyis 3 Nobel-díjas szerint okozza majd az emberiség kipusztulását. 

A túl kevés vagy a túl sok tudás 

A tudatlanságot és az igazság eltorzítását ugyanennyien tartották a legfenyegetőbbnek.

A mesterséges intelligenciát két díjazott tartja veszélyesnek az emberiségre. 

Az a félelem, hogy a számítógépek felülmúlják az emberi intelligenciát és átveszik a hatalmat, az első számítógépek megjelenése óta létezik, az utóbbi időben azonban Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója hatására ez a diskurzus felerősödött. 

A társadalmi egyenlőtlenséget is ketten tartják a legfenyegetőbbnek, különösen a populizmus és a politikai polarizáció terjedésével együtt. 

A kábítószereket mindössze egyetlen Nobel-díjas érzi az emberiségre veszélyesnek, egy olyan új, nagyon addiktív drog megjelenését vizionálva, amely képes az emberi társadalom elpusztítására is. 

Donald Trump… 

Ugyanebben a kutatásban a résztvevők 40 százaléka szerint a populizmus és a politikai polarizáció a tudományos fejlődésre is negatívan hat. Az USA elnökét, Donald Trumpot név szerint is említették a fenyegetések között. 

A jó hír az, hogy mindezek ellenére sokuk optimista az emberiség jövőjét tekintve és valószínűtlennek tartják az apokalipszis eljövetelét. 

(Fotó: pixabay.com/Tumisu)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása