Kívül tágasabb

Színészek, akikről azt hitték, rémesek lesznek

2017.09.05. 06:30, Kívül tágasabb , 43 komment

Amikor egy-egy színészt kiválasztanak egy adott szerepre, általában rengeteg megjegyzés érkezik, melyben a mindentudók kifejtik, miért alkalmatlan az adott színész az adott szerep eljátszására. Ez aztán néha bejön, néha pedig nagyon nem. Most utóbbira hozunk pár példát.

hugh_laurie_foto_highlaurieblues_com.jpg

A lista összeállítását Anne Rice egy megjegyzése inspirálta, aki saját bevallása szerint is meg volt győződve róla, hogy Tom Cruise pocsék lesz az Interjú a vámpírral egyik főszerepében. Aztán elég gyorsan kiderült, hogy erről szó sincs, sőt, a színész pályafutása egyik legjobb játékát nyújtotta.

Nem ő volt az egyetlen, aki minimum erősen meglepő választás volt egy adott szerepre - nem csak a nagyérdemű, de a kritikusok szerint is.

Hugh Laurie – Dr. House

Tegyük a szívünkre a kezünket! Egy komikus (ráadásul brit) egy amerikai tévésorozatban? Micsoda elmebeteg választás, nem? Hát nem. Hugh Laurie megkapta a szerepet, a többi pedig már (tévé)történelem… 

Harry Styles – Dunkirk 

Egy tinisztár énekest betenni egy kőkemény háborús filmbe? Harry Styles fizimiskájával? Tom Hardy és Kenneth Branagh mellé? Komolyan? Kinek jutott ez az eszébe? 

Nos, akárki is volt az, a dolog tulajdonképpen nem teljes kudarc. A One Direction volt énekese nyilván nem kap Oscar-díjat az alakításáért, de messze nem olyan rossz, mint arra számítani lehetett. (Kb. olyan ez, mint a szólólemeze – nem egy klasszikus, de sokkal jobb, mint várta volna az ember.) 

Heath Ledger – A sötét lovag 

Jack Nicholson után bárkinek is Joker bőrébe bújni nem kis kihívás, akadt is, aki belebukott. Nem így Heath Ledger, aki hatalmasat játszott, pedig vele kapcsolatban is felmerültek kételyek. Aztán hogy a Golden Globe- és az Oscar-díj mennyiben köszönhető a halálának és a szerep megformálásának, az egy jó kérdés. 

Michael Keaton – Batman 

A rendező Tim Burton választása elég sok rajongót feldühített, ám ez legtöbbüknél csak addig tartott, amíg a filmet be nem mutatták a mozikban. 

Ben Affleck – Batman 

Maradva még a Batman-franchise-nál, Ben Affleck is érdekes választás volt a szerepre, de tulajdonképpen ő sem vallott kudarcot, bár mi nem voltunk elájulva tőle. 

Daniel Craig – James Bond 

Sokaknak felszaladt a szemöldöke, amikor kiderült, hogy Daniel Craig lesz a következő James Bond, őszintén szólva mi is köztük voltunk. Aztán a Casino Royale simán meggyőzött, és az általa hozott Bond-karaktert jobban is kedveljük, mint az elődökét, de ez nyilván ízlés kérdése is. 

A kommentekben pedig jöhetnek a további példák!

(Fotó: hughlaurieblues.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása