Kívül tágasabb

Lazítással menekülne meg az öngyilkos ország

2017.01.01. 06:45, Kívül tágasabb , 11 komment

Az, hogy a japánok sokat dolgoznak, nem újdonság, miként az sem, hogy ez már komolyan veszélyezteti az ország gazdaságát, fejlődését is. Most egy új kezdeményezéssel enyhítenék a munkavállalók terheit – ha hagyják.

japan_karoshi.jpg

Míg Nyugaton egyre több könyv és cikk szól arról, hogyan dolgozzunk hatékonyan, hogy jusson idő a munka mellett a magánéletre, pihenésre is, addig Japánban ez egy teljesen ismeretlen fogalom – nem úgy, mint a karoshi.

A jelenség egyre durvább méreteket ölt, olyannyira, hogy mostanra már japánok százai, ezrei dolgozzák szó szerint halálba magukat. A 34 éves Kiyotaka Serizawa például abba halt bele, hogy élete utolsó időszakában heti 90 órákat dolgozott.

A 90 óra durva, de egyáltalán nem kirívó Japánban, ahol a hosszú munkanapok (vagy az azokat kiegészítő, kötelező jellegű, a munkához kapcsolódó rendezvényeken való részvétel) számít a normának.

Novemberben már a hatóságok is megunták a dolgot, ezért összehangolt razziát indítottak az ország legnagyobb hirdetési ügynökségénél, mert a gyanú szerint a Dentsu tokiói kirendeltségén egy 24 éves férfi öngyilkos lett.

A munkavállaló a halálát megelőző egy hónapban 105 órát (!) túlórázott, ráadásul depressziós is volt. Az esetet a japán munkaügyi minisztérium halálba dolgoztatásnak minősítette. (További részleteket itt olvashattok az esetről.)

Jön a Minőségi Péntek

Most a tervek szerint február végén induló Minőségi Péntek kampány keretében arra próbálnák meg rávenni a cégeket, hogy minden hónap utolsó péntekén a szokásosnál hamarabb engedjék el a munkavállalókat, hogy azok hadd pihenhessenek, szórakozzanak, vásárolgassanak.

Azt egyelőre a Bloomberg gazdasági hírügynökség sem tudja megmondani, hány vállalat vesz majd részt a kezdeményezésben, az viszont biztos, hogy a legnagyobb japán üzleti ernyőszervezet, a Keidanren már írt több mint 1300 tagvállalatának, a részvételre buzdítva azokat.

Nem lesz egyszerű menet

Hogy mennyire nem lesz könnyű dolguk a kezdeményezés kiötlőinek, azt jól mutatja, hogy még az azt hivatalosan támogató Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium sem döntötte el, munkaadóként beszáll-e a dologba, azaz hamarabb elengedi-e a közszolgákat, bár a miniszter már jelezte, hogy kifejezetten utasította a titkárságot, hogy pénteken délután 3 óra utánra semmilyen megbeszélést ne tegyenek be.

A tokiói Dai-ichi Kutatóintézet vezető közgazdásza szerint teljesen világos összefüggés van a pihenés, a szabadságok és a vásárlásokra fordított összegek között.

Toshihiro Nagahama szerint a Minőségi Péntek bevezetésével a kis- és középvállalkozásoknál dolgozók költései akár 1,6 milliárd dollárral is emelkedhetnek, ami igencsak jót tenne a japán gazdaságnak, hiszen alaposan megtolná a mintegy 60 százalékot kitevő magánfogyasztást.

Ugyanakkor már most látszik, hogy a kisebb cégeknél dolgozók számára gondot okozhat majd a korábbi lelépés, miként az is előfordulhat, hogy a munkaadók egyszerűen más napokon ledolgoztatják velük ezeket az órákat, amivel megint ott vannak, ahol a part szakad.

Japánban a munkavállalók átlagosan az éves fizetett szabadságuknak csupán a felét veszik ki, amit a japán kormány az állami ünnepek és fizetett szabadnapok számának emelésével próbált meg kikerülni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: karoshi Japán

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása