Kívül tágasabb

Családok milliói a nyomor küszöbén

2016.09.16. 06:42, Kívül tágasabb , 5 komment

Hosszú évek óta rakétáznak felfelé az ingatlanárak Nagy-Britanniában, aminek egyik következménye, hogy családok milliói élnek azzal a tudattal, hogy bármikor elveszíthetik otthonukat.

gyerek_foto_pixabay_com_romagna21.jpg

Közel 4 millió olyan család él ma az Egyesült Királyságban, amelynek egyre nagyobb gondot okoz a lakáshitel törlesztése vagy a lakbér kifizetése. Ők azok, akik elsősorban az élelmiszeren és a ruházkodáson spórolnak, és olyan kevés a tartalékuk, hogy bármikor elveszíthetnek mindent.

A Shelter nevű brit jótékonysági szervezet és a YouGov közvéleménykutató által közösen végzett felmérésből kiderült, egy átlagos brit család ma bevételeinek 29 százalékát fordítja lakhatásra, ám ennél is rosszabb helyzetben vannak azok, akik nem rendelkeznek saját tulajdonnal, az ő esetükben ez az arány 43 százalék.

Ha a felmérést országos szintre emeljük, akkor kiderül, mintegy 3,7 millió olyan család lehet, ahol vissza kell fogni az alapvető élelmiszerek fogyasztását azért, hogy ki tudják fizetni a törlesztőrészletet vagy a lakbért.

A megkérdezett háztartások 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy meg kellett húznia a nadrágszíjat ezeken a tételeken, minden ötödik (19 százalék) mondta azt, hogy a gyerekek ruháján spórol míg minden tizedik (9 százalék) ismerte be, hogy előfordult már, emiatt ki kellett hagyniuk valamelyik étkezést.

A Shelter ügyvezetője az Independentnek azt mondta, naponta beszélnek olyan szülőkkel, akik „állandó rettegésben élnek, hogy ha ritkábban hívják be őket dolgozni, akkor az utcán találják magukat és a családjukat”.

„Életünk során mindannyian megtapasztalunk nehezebb időszakokat, de a lakhatás ma már olyan nagy részét viszi el a jövedelmeknek, hogy a fizetés legkisebb csökkenése is nagyon gyorsan az otthon elvesztésével járhat” – tette hozzá Campbell Robb.

Azt a brit kormány is elismerte, hogy lakhatási válság van az országban, ám egyelőre nagy kérdés, hogy tervezik ezt megoldani. Az egyik megoldás a bérlakások építése lehetne, ám míg a hatvanas évek végi csúcsidőszakban (1969-1970-ben) 175 550 ilyen lakás épült az Egyesült Királyságban, addig az elmúlt egy évben csak 1480 – hívja fel a lap a figyelmet.

(Fotó: pixabay.com/Romagna21)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Nagy-Britannia

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása