Kívül tágasabb

A CIA szerint a világ: ezt jósolták 2000-ben az idei évre

2015.12.13. 06:46, Kívül tágasabb , 16 komment

Az ezredfordulón az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség kiadott egy 70 oldalas elemzést, melyben leírta, milyen lesz szerinte a világ 2015-ben. Mivel most 2015 van, lássuk, mennyire jöttek be a jóslatok!

isis_foto_youtube_alhayettv.jpg

Állítás: „A nemzetközi viszonyokat sokkal inkább a nagy és hatalmas szervezetek határozzák meg, mintsem a kormányok.”

Ítélet: Igaz. Talán elég az Iszlám Államot példaként felhozni indokként, és akkor még nem beszéltünk az olyan szervezetekről, mint az Ukrajna egy részét irányító oroszbarát szakadárok, vagy éppen a feltételezhetően észak-koreai kormányzati háttérrel dolgozó hackerek, akik feltörték a Sony rendszerét.

Állítás: „A terroristák módszerei 2015-ig rendkívül kifinomulttá válnak, és kifejezetten a tömeges merényletekre koncentrálva tervezik majd az akcióikat.”

Ítélet: Igaz. Ne felejtsük el, hogy a jóslat 2000-ben született, azóta ott volt a New York elleni 2001. szeptember 11.-i terrortámadás, vagy pár évvel később London, Madrid, idén pedig Párizs.

Állítás: „Irak és Irán a közeljövőben nagy hatótávolságú rakétákat fejleszt ki. Irán már jövőre (2001-ben – a szerk.) tesztelhet ilyet, míg 2004-ben már robotrepülőjük lehet.”

Ítélet: Igaz és hamis. Az Egyesült Államok idén júliusban állapodott meg Iránnal utóbbi nukleáris képességének ellenőrzéséről, ugyanakkor a Reuters jelentése szerint múlt hónapban a perzsa állam olyan rakétát tesztelt, amely képes lehet nukleáris robbanófej célba juttatására.

Állítás: „A világ népessége több mint milliárddal, 7,2 milliárdra nő.”

Ítélet: Igaz. A világ lakossága 7,4 milliárd.

Állítás: „Az energiaforrások képesek lesznek kielégíteni a keresletet.”

Ítélet: Igaz. Az amerikai olajkitermelés az utóbbi években igencsak megugrott, és noha az amerikai földgáz viszonylag olcsó, a kitermelés tovább nő.

Állítás: „A kínai gazdaság tovább nő, és átveszi Európától a második helyet, de nem fogja megelőzni az Egyesült Államokat.”

Ítélet: Többé-kevésbé igaz. Vannak olyan mérőszámok, melyek szerint a kínai gazdaság már nagyobb, mint az amerikai, ugyanakkor más adatok szerint a teljes európai gazdaság nagyobb, mint a másik kettő.

Állítás: „Európa képtelen lesz arra, hogy felzárkózzon Amerika mellé, mint a globális gazdaság meghatározó ereje.”

Ítélet: Nem annyira igaz. Noha az európai gazdaság nem feltétlenül száguld, az előbb említettek miatt a CIA állítása sem teljesen állja meg a helyét.

Állítás: „Az AIDS, az éhezés és a folyamatos gazdasági és politikai felfordulás miatt az afrikai országok népessége csökkeni fog.”

Ítélet: Nem igaz. Míg 2000-ben 800 millióan éltek a kontinensen, addig mára ez a szám 1,1 milliárd. Az ENSZ egyik előrejelzése szerint 2050-ig a Föld népességbővülésének felét adja majd Afrika.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása