Miközben egyre nagyobb lépésekkel közeledik egymáshoz az Egyesült Államok és Kuba, és él egyfajta romantikus kép a nyugati társadalmakban a szigetről, néha nem árt, ha eszünkbe idézzük, mekkora szegénység is tombol (elsősorban a vidéki) Kubában.

Tavaly december közepén jelentették be, hogy 50 év után helyreállítják a diplomáciai viszonyt az Egyesült Államok és Kuba között. Ennek egyik jeleként Kubában politikai foglyokat engedtek szabadon, és szó van arról is, hogy kölcsönösen ismét megnyitják a nagykövetségeket.

Az igazi változást persze az jelentené, ha feloldanák az amerikai kereskedelmi embargót, ez azonban elég bonyolult ügy, lévén a washingtoni kongresszus finoman szólva is megosztott a kérdésben.

Pedig Kubának gazdaságilag mindenképpen jót tenne a lépés, hiszen a szegénység egészen elképesztő méreteket ölt, nemcsak Havannában, hanem (főleg) vidéken.

Ott van például a Gabriel nevű település, ami tulajdonképpen tipikus helynek tűnik: alig pár autó, paradicsomot kézzel szüretelő munkások, az út szélén terményeiket áruló gazdák, lovas szekerek és persze szinte mindenhol a forradalmat éltető képek.

Ezekre a helyekre nem jutnak el a turisták, akiket elsősorban a fővárosban és a különböző, elszigetelt üdülőparadicsomokban helyeznek el – ezekben a falvakban azonban sok helyen még folyóvíz vagy WC sincs.

Persze az is érvényes nézőpont lehet, hogy aki az „igazi” Kubát szeretné látni, az minél hamarabb induljon el, mielőtt az amerikai hatás teljesen begyűrűzik. Más kérdés, hogy a helyiek mit szeretnének inkább…