Kívül tágasabb

London tényleg teljesen elszállt

2014.10.24. 06:41, Kívül tágasabb , 8 komment

A brit főváros ingatlanárai már eddig is a majdnem megfizethetetlen kategóriába tartoztak, ám most sikerült új magasságokba lépni. Villámgyorsan elkelt ugyanis egy 17,5 négyzetméteres lakás – 107,2 millió forintért.

Könnyen lehet, hogy Nagy-Britannia legkisebb lakása cserélt gazdát a minap, amikor valaki 275 ezer fontot fizetett a 17,5 négyzetméteres lyukért. Az észak-londoni Islingtonban található ingatlan méretben körülbelül az ötöde egy újonnan épített lakás átlagos nagyságának, ám még így is konyhával, nappalival, hálóval és fürdőszobával dicsekedhet – papíron.

A lakást (melynek bejárati ajtaja az ágy alatt van) szeptemberben hirdették meg, és egészen elképesztő érdeklődést generált, több mint 220 ezer ember (!!) nézte meg a neten, és ami még ennél is elképesztőbb, rengetegen érdeklődtek, és sok ajánlat is érkezett rá.

A korábban virágüzletként működő helyiséget a Winkworth ügynökség árulta, ennek munkatársa, Hamish Allan azt mondta, az érdeklődők különböző okokból szerették volna megvásárolni a lakást.

„Voltak olyanok, akiknek ez lett volna az első otthonuk, akadtak olyanok, akik már meglévő ingatlanuk mellé második lakásnak vették volna meg, de volt olyan érdeklődő is, aki az Airbnb-n hirdette volna” - mondta a szakember.

„Alig három hétig volt fent a neten, és sok ajánlat érkezett. Az ingatlan egyedi, másképp nem is nagyon lehetne jellemezni. Rendkívül okosan megtervezett lakás, és bár van még egy ágy, amit ki lehet húzni, azért túlzás lenne két hálószobásnak nevezni. Még soha nem adtunk el ilyen kicsi ingatlant” - tette hozzá Hamish Allan.

Az árat némileg magyarázza azért a környék, hiszen a rendkívül keresett (és drága) Richmond Avenue-n található, alig egy utcányira attól a Richmond Crescenttől, ahol a volt brit miniszterelnök, Tony Blair korábbi háza áll.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es