Kívül tágasabb

Miért indul Barack Obama a brazil választáson?

2014.09.26. 06:47, Kívül tágasabb ,

A titokra a válasz a brazil választási rendszerben rejlik, aminek köszönhetően rapperektől komikusokon és sportolókon át valóságshow-résztvevőkig boldog boldogtalan elindul. Mások mellett a világbajnok futballista Romario és Barack Obama is.

Barack Obama_1.jpg

Brazíliában nyitott listás arányos választási rendszer van, aminek lényege (a végletekig leegyszerűsítve), hogy nem a pártvezetők határozzák meg a listákon szereplők sorrendjét, hanem a szavazók által leadott voksok száma. Ez pedig megnyitotta az utat az egészen elképesztő, ám éppen ezért a jövő heti választásokon várhatóan szavazatokat vonzó figurák előtt – közülük mutatunk ma be párat.

A világbajnok futballista Romariót aligha kell túl sok embernek bemutatni (az idei brazíliai vb egyik harcos kritikusa is volt egyben), ő már nem újonc a politikában, hiszen 2010-ben is nyert, és most is elég jó esélyekkel indul.

Romario.jpg

Ott van aztán a csak Dr. Hollywoodnak becézett plasztikai sebész, Roberto Rey (a következő képen látható), aki São Paulóban a Keresztényszociális Párt színeiben indul, nem is rossz eséllyel, hiszen Brazílián kívül már az amerikai tévében is sztárnak számít. Szintén São Paulóban méreti meg magát az űrhajós Marcos Pontes, aki értelemszerűen a nemzeti büszkeségre apellálva próbál meg nyerni.

Robert Rey Dr Hollywood.jpg

Akadnak azonban olyanok is, akik leginkább extrémitásukkal próbálják meg felhívni magukra a figyelmet. Ott van például Toninho do Diabo, vagy Kis Toni, az Ördög, aki cirkuszművészként Sátánnak öltözve kampányol, és azt ígéri, hogy a pokolra küldi a korrupt politikusokat.

Toninho do Diabo.jpg

Indul a brazíliai választáson Barack Obama is. No, nem mintha az amerikai elnök a Fehér Házat kívánná felcserélni egy képviselői helyért, ezt a Barack Obamát születésekor Claudio Henrique dos Anjos néven anyakönyvezték és egy bírósági ítélettel harcolta ki, hogy Obama lehessen. Kíváncsian várjuk, bejön-e neki. (A legviccesebb, hogy szerintünk hasonlít a focilegenda Ronaldóra, de az ő nevét alighanem kicsit bonyolultabb lett volna felvenni.)

És még mindig nincs vége, mert mit mondjunk akkor a Tiririca művésznevet viselő bohóc-komikusra, akivel kapcsolatban ugyan még az is kétséges, hogy tud-e írni-olvasni (ami az írástudatlansággal inkább kevesebb, mint több sikerrel harcoló Brazíliában nem olyan ritka, mint mondjuk Magyarországon), ennek ellenére 2010-ben nyerni tudott.

Tiririca.jpg

Négy éve 1,3 millió (leginkább protest-)szavazatot kapott, és a hírek szerint annak ellenére is jó eséllyel indul, hogy a celebpolitikusok java általában csak egy terminusra jó.

Így aztán ha azt gondoljuk, hogy a magyar politikusok között akad furcsa (ha ez a megfelelő szó…) figura, akkor vigyázó szemünket Brazíliára vessük, mert ott zajlik az igazi buli!

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es