Kívül tágasabb

Tíz elképesztő tény Londonról

2014.08.09. 06:42, Kívül tágasabb , 20 komment

A brit főváros a világ (egyik) közepe, ráadásul folyamatosan növekvő és gyarapodó közepe. A most 8,5 millió Londonban 2031-re már várhatóan 10 millió ember él majd, ráadásul rengeteg a fiatal. Következzen tíz izgalmas tény a brit fővárosról!

London London Eye saját.jpg

1. A londoni buszok több mint 483 millió km-t futottak egy év alatt

A brit fővárosban található a világ egyik legkiterjedtebb buszhálózata, körülbelül 19500 buszmegállóból és 8500 járműből áll, ami egészen elképesztő adat. (Budapesten 1200-1300 busz szállítja az utasokat.)

2. Sajátos metróhálózat

Noha a londoni metróhálózat meglehetősen jónak mondható, akad benne furcsaság. Mondjuk az, hogy akad olyan vonal, amelyen két megálló között mindössze 260 méter (kb. két futballpálya hossza) a távolság. Az út mindössze 20 másodpercig tart, ám jellemző a drágaságra, hogy a jegy így is 4 font 30 pennybe (1670 forintba) kerül.

3. Londonban él a legtöbb milliárdos

A legfrissebb adatok szerint 72 milliárdos vallja otthonának a várost, ami jóval meghaladja a második helyezett moszkvai adatot (48). A harmadik egyébként New York 43-mal. (Az első ötbe még két amerikai város, San Francisco és Los Angeles fért be.) Érdekes, hogy Londonban kétszer annyi milliárdos él, mint Szaúd-Arábiában (37).

4. Annyian élnek Londonban, mint Ausztriában

A városban 8,4 millió ember él, ami körülbelül annyi, mint Ausztria teljes lakossága. Érdekes, hogy 1939-ben a jelenleginél valamivel többen éltek a Temze-parti településen, 8,6 millió ember.

A szakemberek szerint a következő másfél évtizedben komoly növekedés várható, 2021-re 9, míg 2031-re már 10 millió ember él majd a városban.

5. A zöld város

London területének közel fele, 40 százaléka zöld, ez körülbelül 173 négyzetkilométert jelent, ami például Manhattan területének háromszorosa.

6. Akkora a GDP-je, mint Szaúd-Arábiáé

Azt eddig is tudtuk, hogy London a világ egyik pénzügyi központja, de még ennek tudatában is megdöbbentő, hogy az ott megtermelt GDP akkora, mint Szaúd-Arábia teljes bruttó nemzeti összterméke és kétszeres Iránénak.

Ez a számokra lefordítva azt jelenti, hogy a londoni GDP 761 milliárd dollár, Szaúd-Arábiáé 743,5, míg Iráné 368.9 milliárd dollár.

7. Szinte mindenki a szolgáltatószektorban dolgozik

A lakosság 85 százaléka (!) dolgozik a szolgáltatóiparban, ami megfelel Uruguay teljes lakosságának. A Nagy-London közigazgatási határain belül dolgozó alkalmazottak közül 3,2 millióan dolgoznak ebben a szektorban Uruguay lakossága 3,4 millió.

8. Bábeli zűrzavar

Ha akad város a világon, ahol igazi bábeli zűrzavar uralkodik, akkor az London, ahol több mint 300 (!) nyelven beszélnek. A legnépszerűbbek (egy iskolai felmérés szerint és természetesen az angol után) a bengáli, a gujarati, a punjabi, a kantoni és a mandarin.

A világon egyébként körülbelül 7000 nyelvet beszélnek. Érdekes, hogy nem London vezeti a listát, hanem New York, ahol a The Economist magazin becslése szerint 800 nyelven értethetjük meg magunkat.

9. A legdrágább lakás egy kis ország éves GDP-jébe kerül

A londoni lakásárak horrorszinten állnak, így nem csoda, hogy a világ egyik (ha nem a) legdrágább lakását is vették meg, amikor 227,5 millió dollárt adtak az 1600 négyzetméteres ingatlanért. A Fülöp-szigetek viszonylagos közelségében fekvő Palau GDP-je a Világbank szerint 247 millió dollár. (Az apartman egyébként bútorozatlan volt...)

10. A négy futballpályányi London Eye

A brit főváros egyik szimbóluma lett a London Eye, amelyre felszállva csodás panorámában gyönyörködhetünk (már ha nem esik és nincs köd). Nos, ha kihajtogatnánk a kereket, akkor négy futballpálya hosszúságot, azaz 424 métert kapunk.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: lista London

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása