Kívül tágasabb

Kétszer úszta meg a saját halálát

2014.07.21. 06:48, Kívül tágasabb , 5 komment

Egy holland profi kerékpáros egészen elképesztő története következik: Maarten de Jonge-nak a közelmúltban szerencsétlenül járt mindkét maláj repülőre jegye volt, de ő (különböző okok miatt) egyikre sem szállt fel. A 29 éves sportoló négy hónap alatt kétszer menekült meg a halál torkából.

A 29 éves Maarten de Jonge a maláj Terengganu csapat tagja, így nem csoda, ha rendszeresen utazik a világ különböző pontjain rendezett versenyekre. Eredetileg rajta lett volna az Ukrajna fölött lelőtt maláj gépen is, mesélte a holland közszolgálati RTV Oostnak, ám az utolsó percben úgy döntött, inkább Frankfurton keresztül repül, mert úgy olcsóbb.

Az interjúból azonban az is kiderült, hogy a kerékpáros a márciusban eltűnt másik maláj gépen is utazott volna (azt a gépet azóta sem találták meg, a rajta lévő 227 utasról és 12 fős személyzetről semmit nem tudni), ám alig egy órával az indulás előtt akkor is másik útvonalat választott, mert a másik járattal nem kellett leszállni Pekingben.

Mint a sportoló mesélte, márciusban még beszélt is a nem sokkal az Indiai-óceán később eltűnt gép pár utasával. „Könnyen rajta lehettem volna azon a gépen is. Nagyon sajnálom az utasokat és családtagjaikat, ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy sértetlenül megúsztam a dolgot” – nyilatkozta.

Maarten de Jonge szerint szülei finoman szólva sem nyugodtak, ha repülőre ül, pláne a Malaysia Airlines valamelyik járatára, őt azonban saját bevallása szerint nem riasztják el a történtek a repüléstől.

„Nem érdemes túl sokat aggódni, mert az nem vezet sehova. Kétszer is szerencsém volt, és az lesz legközelebb is” – vélte, és miközben csodáljuk optimizmusát, reméljük, nem hívja ki maga ellen a sorsot.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es