Kívül tágasabb

Béreljen királyi kastélyt

2014.06.17. 06:55, Kívül tágasabb , komment

Bizony, már ezt is megteheti a vastagabb pénztárcával rendelkező utazó. Ugyanis a skóciai Mey kastély az első az brit uralkodóház kastélyai közül, amelyet megfelelő összegért bárki kivehet. 50 ezer fontért (18.5 millió forint) akár már egy tucatnyi vendég is eltölthet egy hosszú hétvégét a kastélyban, amit 1952-ben az anyakirályné vásárolt meg. 

A 16. századi kastély Erzsébet anyakirályné birtokában volt, a trónörökös Károly herceg pedig rendszeres látogató még mindig az észak-skóciai birtokon. Ahol egyébként programokat is szerveznek a vendégeknek, így például lazachorgászatot is. Azért az öröm nem lehet teljes, mert ugyan Margit hercegnő ágyában megpihenhetnek a vendégek, de az anyakirályné szobáját nem lehet birtokba venni.

Viszont annál az étkezőasztalnál lehet enni, ahol a királyi család is fogyasztott, közben pedig megcsodálni Fülöp herceg tájképeit. A kastélyt a fenntartása támogatására adják ki. Ugyanakkor nem lehet bárki vendég, csak válogatott üzletemberek és jótékony szándékú pénzes támogatók. Mindössze 2-3 hétvége áll az érdeklődők rendelkezésére. A tucatnyi vendéget mintegy 20 fős személyzet szolgálja ki.

A kastélyt egyébként 250 ezer fontból újították fel, ami idén tavasszal fejeződött be, hogy a modern igényeknek megfeleljen. Az első „hétvégéző” valószínűleg elégedettek voltak az élménnyel, mert már befoglalták a következő időpontot jövőre.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása