Kívül tágasabb

Legjobb diákvárosok

2013.11.23. 06:55, Kívül tágasabb , 11 komment

Rengeteg lista kereng, melyik város milyen szempontból és kik számára a legjobb. Most éppen a diákokon a sor, hogy vajon melyik számukra a legjobb város a világon. Az első helyen Párizs áll, már második éve, rögtön utána a második London, aztán Szingapúr, Sydney és Zürich következik az első ötben.

A QS Best Student Cities ranglista helyezése sok mindentől függ, így az ott található egyetemek minőségétől, az életminőségtől, munkalehetőségektől illetve attól hogy mennyibe kerül finanszírozni az adott helyen az élet.

Az ötvenes listában a nyugati világ szinte minden nagyvárosa benne van. Igazából Párizs mindössze két ponttal győzte le Londont. A francia fővárosban 17 világszinten is számon tartott egyetem van, aránylag nem magasak a tandíjak, van munkalehetőség, egyben a világ egyik legrégebbi kulturális hagyományaival rendelkező, gyönyörű városa.

A diákok a tudományos élet kiemelkedő képviselőitől tanulhatnak, aránylag kis létszámú csoportokban. Párizs rendszeresen a legélhetőbb városok listáján is szerepel, ezt úgy tűnik, a diákok is így látják.

Londonban 22 listázott egyetem van, a világ oktatásának élvonala, világszínvonalú felszereltséggel, egyébként pedig a sokszínű kultúra, a kreativitás és az éjszakai élet központja. Azonban a megélhetés költségei már árnyalják egy kicsit a képet. London alighanem ezért maradt le az első helyről.

A tízben még Melbourne, Hongkong, Boston, Montreal, München. A versenyzők közé elvileg minden 250 ezer lakosnál többel rendelkező, legalább két listázott egyetemmel rendelkező város bekerülhet, de rengeteg egyéb szűkítő tényező van, melyeket már fentebb említettem, ami 50-re szűkíti a valódi szereplőket.

A közép-európai városokból Bécs és Prága került be, az előbbi a 15., az utóbbi a 45.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr575650623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicepsz Elek 2013.11.24. 15:59:33

Nagu kamu az egesz!!! London tele van fizetos kamuefyetemekkel!! A legjobb helyek videki nagyvarosokban vannak!!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.24. 18:40:48

@Bicepsz Elek: Londonban is van két nagyon jó egyetem, ami az Oxford és a Cambridge színvonalát hozza: University College London és Imperial College London.

TheRike 2013.11.24. 20:09:56

Kár hogy Dánia nem került bele, pedig Koppenhágán keresztül, Aarhus, Aalborg, Odense, sőt akár Randers is ráfért volna a listára...

Az egyetemek ingyenesek, nincs tandíj...

Ha nem hiszed:
www.sceda.eu/

Tomi9046 · http://kulturjunkie.blog.hu 2013.11.24. 22:18:44

Budapestünk hol van? :( Én magyar emberként nem tudom elképzelni, hogy ne Budapest legyen a világ legjobb városa. Nekem a favorit még Bécs. Egyébként Pestre imádnak a külföldiek egyetemre járni én úgy tudom.

SzerződésSertés 2013.11.24. 23:12:37

@Tomi9046:
Budapestünk azon a listán lesz rajta, aminek valami olyasmi címe lesz, hogy "melyik városból tűnnek el, majd kerülnek elő holtan a külföldi egyetemisták, majd nyilvánítják a halálukat öngyilkosságnak, nyomozás helyett"

Tomi9046 · http://kulturjunkie.blog.hu 2013.11.24. 23:55:33

@SzerződésSertés: Persze... de nyilván vannak ilyen esetek máshol is. Bármelyik városról össze lehetne állítani egy csak negatív és csak pozitív listát is.

csadeev 2013.11.25. 00:22:32

Ez a lista igy szubjektív, mondhatni haszontalan. Ahogy hallottam ismerőseimtől, London és Párizs a diákok szemszögéből nem kifejezetten tetszetős, baromi magasak a szobaárak, méretre túl nagyok, rideg városok, elvesznek az emberek a nagy távolságokban, így a diákélet sem koncentrálódik,ráadásul mindkét város igen drága. Holland és Dán egyetemeket hiányolom a listáról, na meg persze Budapestet, amit imádnak a külföldi nebulók.

Julio 2013.11.25. 00:29:13

@Bicepsz Elek: Vazzeg ma mar mindenutt fizetni kell!

cougarcat 2013.11.25. 02:32:31

Mi az hogy a diákokat megkérdezték, hogy hol van a világ legjobb egyetemi városa? Ezek olyan diákok akik ismerik a világ összes egyetemi városát? Már megint félreértelmeztél valamit, igaz nem először. Sztem megkérdezték őket és ők szubjektiven értékelték azokat az egyetemi városokat, melyeket éppen ismertek, mindenféle összehasonlitási alap nélkül. Ezért egy ilyen lista teljesen érdektelen mert sok múlik azon hogy mennyire szubjektiv vagy objektiv a válaszadó.

v2peti 2015.06.05. 12:03:02

A diákok egymással tudnak eszmét cserélni, hogy kinek mennyire jön be az a város, ahol tanulnak, így ezeket összegezve összejöhet egy használható lista.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es