Kívül tágasabb

Több százszor erőszakolt meg az apám

2013.11.13. 06:43, Kívül tágasabb , 27 komment

A „Túlélés számokban" című Tumblr-projektet egy bántalmazott fiatal hölgy indította. Ezzel a fórummal akart lehetőséget adni a sorstársaknak, akik úgy érzik, hiába mondták el akár a rendőrségen, akár közeli hozzátartozóknak, hogy mi történt velük, nem kaptak megfelelő segítséget, nem szolgáltattak nekik igazságot.

1_109.jpg

„Elmondtam 4 közeli családtagnak, akik azt mondták, hogy most már „romlott termék" vagyok, és tartsam meg a titkot a családon belül" - olvasható a nyitókép papírján.

Magyarországon is nagyon sokakat ér bántalmazás, akik közül alighanem sokan hasonlóan éreznek, mint ezek az áldozatok. És akkor még nem is elítettük azokat, akik el sem mondják, mert nem merik, pont azért, mert úgy vélik, úgysem fognak hinni nekik, úgysem kapnak igazi segítségek. Nem véletlenül hangoztatják a civil szervezetek, hogy ezen a területen is nagyon magas a látencia.

A szexuális bűncselekmények áldozatait gyakran stigmatizálják, ezért is fontos ezzel kapcsolatban felhívni a figyelmet, hogy az áldozatokon igazán az segít, ha elmondhatják a történetüket és hisznek nekik, mert csak így tudják elkezdeni feldolgozni azt, ami velük történt.

2_93.jpg

„Több százszor megerőszakolt
3 embernek mondtam el
9 fizikai sérülést okozott nekem
76-ot okoztam magamnak
5 szociálismunkás hagyta futni
Ő az apám."

3_86.jpg

„7 év után 6 barátomnak mondtam el, hogy bántalmazott a bátyám. Nem tudom, milyen lehet az élet úgy, hogy nem kell állandóan erre gondolni. Senki más nem tudja."

4_77.jpg

„Miért nem szóltál a rendőrségnek? 1 és fél évbe telt egyáltalán bárkinek is elmondani, 75-nél is több embernek mondtam el, már nem számolom, hány barátot vesztettem el ennek kapcsán."

5_72.jpg

„Nem mondtam el senkinek, 6 évbe telt, hogy rájöjjek, bántalmazott. Szégyelltem, ezért titkoltam, azt gondoltam, az én hibám, mert én voltam az egyetlen lány a hokicsapatban. Soha nem kell szembesülnie a következményekkel."

6_64.jpg

„Régen féltem nyilvánosan beszélni, amíg el nem kellett mesélnem a történetem 6 ügyésznek, 3 ügyvédnek, 2 védőügyvédnek, 2 szülődnek, a barátnődnek, 10 közös barátnak, 4 bírónak, 3 rendőrnek, 4 áldozatsegítőnek, 3 joggyakornoknak, 5 tanárnak, 7 rokonnak, 3 egészségügyi dolgozónak, 10 lánynak, akit zaklattál, mielőtt engem bántalmaztál, 1 riporternek és számtalan barátnak. Ki szolgáltatott nekem igazságot: 0. Még 3 évvel később sem tudok aludni."

7_49.jpg

„Amikor már tudtam, hogy ami történik, az rossz: 5 (éves kor), az ő életkora 26 év, az én életkorom, amikor elmondtam valakinek: 30 év, az évek, amíg egyedül voltam a félelmemmel: 30, az emberek száma, akiknek elmondtam azóta: sok, családtagok, akiknek elmondtam: 0."

A Tumblr oldal gazdája Ali Safran szerint azóta többen felkeresték, hogy végre biztonságban érzik magukat, és bátorságot gyűjtöttek ahhoz is, hogy bejelentést tegyenek a rendőrségen. Itt érezhetik, hogy nincsenek egyedül azzal, ami velük történt.

8_38.jpg

„De részeg voltál. 4 dékánnak, 2 pszichiáternek, 5 terapeutának 1 lelkésznek mondtam el. Végre újra úgy érzem, hogy saját magam vagyok."

9_25.jpg

„1 szülőnek, 5 barátnak, 1 tanácsadónak, 1 nagymamának – az, hogy elmondtam, könnyít valamit a lelkemen, és könnyebben tudok lélegezni."

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása