Kívül tágasabb

Öt furcsaság, amit a nőkről hittek

2013.10.30. 06:47, Kívül tágasabb , 38 komment

A világ (vagy legalábbis az egyik fele) azon szörnyülködik, hogy a szaúdi nők nem ülhetnek a volán mögé, és az egyik vallási vezető kijelentését próbálja megemészteni, mely szerint a nők a petefészküket és majdani gyermekük egészségét kockáztatják, ha autót vezetnek. Közben nem árt emlékezni arra, hogy a múltban hasonlóan vad dolgokat állítottak teljes bizonyossággal a nőkről. Sőt...

1. A vándorló méh

Hippokratész azt vallotta, hogy az elmozdult vagy vándorló női méh hibás több egészségügyi problémáért is, kezdve a szélsőséges hangulatváltozásokon egészen a térdproblémákig. A betegségek attól függtek, éppen merre vándorolt szerencsétlen nőben a méhe.

2. A megnyomorított, törött lábfej szexi

Több mint 10 évszázadon keresztül kínai nők milliói voltak kénytelenek elszenvedni lábfejük megnyomorítását, annak az esztétikai elképzelésnek köszönhetően, hogy a parányi lábfej gyönyörű. A gyakorlatot csak 1912-ben tiltották be, ám (ahogyan az már lenni szokott) a módszer még évekig nem tűnt el. Az amerikai NPR közszolgálati rádió 2007-ben még meginterjúvolt olyan kínai nőt, akinek esztétikai okokból törték össze a lábfejét.

3. Az olvasás terméketlenné tesz

Dr. Edward Clarke, a Harvard egyetem belgyógyásza 1873-ban kiadott egy könyvet, melyben hosszan részletezi, hogy a túl sokat olvasó nők terméketlenné válnak, valamint elcsökevényesedik a méhük és a petefészkük. A jelenséget a tudós ember a vér áramlásával magyarázta: olvasáskor (egyáltalán: gondolkodás idején) ugyanis a vér nagy része az agyba áramlik, következésképp a méh és a petefészek nem kap belőle eleget.

4. Az autizmus a rossz anyák bűne

Nem is volt olyan nagyon régen, csak hét évtizede, amikor a Johns Hopkins Egyetem pszichiátere, Leo Kanner idegi alapú betegségként határozta meg az autizmust. Egy meglehetősen kis mintát használva arra a (téves) következtetésre jutott, hogy az autista gyermekek szüleinek jó része szenvtelen értelmiségi. Az autizmust így a szülői melegség hiányának tulajdonította.

5. A nők nem is akarnak szavazni

Miközben a 20. század elején az Egyesült Államokban egyre erősödtek a női egyenjogúságot követelő mozgalmak, a szüfrazsettek ellen szerveződő egyik szervezet (a National Association Opposed to Woman Suffrage) kiadott egy pamfletet, amelyben megpróbálta elmagyarázni, miért is rossz ötlet a női választójog.

Egyebek mellett azért, mert „a nők 90 százaléka vagy nem is akar választani, vagy nem érdekli; mert a nők az együttműködés helyett ezzel versenyhelyzetbe kerülnének a férfiakkal; és mert egyes államokban a férfiaknál nagyobb számú szavazó nő nőuralmat hozna létre".

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr335605636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donder (törölt) 2013.10.30. 08:03:46

ezeknek egy resze igaz is
a kis noi labfej tenyleg szexi volt a regi kinaiak szemeben
ma sem szep a 43-as noi lab...
a megnyomoritas a mai szemnek helytelen, de igy itelkezni ostobasag

ennyi erovel mondhatnank, hogy a ribancos kepek posztolasa facebookon, a mellplasztika (muanyag golyo beeroletese a testbe egy nyilt seben at), mereginjekciok arcba fecskendezese (botox), napi sorozatokkak valo elbutitas is szornyuseg
megis ez a korszellem

a nok valasztojoga semmilyen pozitiv hatassal nem jart a vilagban: megtortentek a legnagyobb vilagegesek, helyi es regionalis konfliktusok, haboruk, nepirtasok stb. a politikusok meg mindig korruptak, van ehezes es jarvanyok a vilagban...
semmit nem oldott meg a noi valasztojog
Svajcban csak 1971-ban kaptak valasztojogot a nok orszagos szinten, ennek ellenere nagyon jol megvolt az orszag, jobban, mint sok emancipunci orszag, ahol szarul mentek a dolgok, pedig a nok szavazhattak

valoban versenyhelyzet es nouralom lett egyes teruleteken, szakmakban, elnoiesedtek, ferfiellenesse valtak

a mozgo, megsullyedo meh valoban karos, betegseg

az autizmus kialakulasa osszetett kerdes, ma sincs egyertelmu magyarazat ra, az, hogy idegrendszeri betegseg, allapot eleg egyertelmu

Voyager 2013.10.30. 10:59:53

@donder: tehát véleményed szerint attól mennek szarul a dolgok mert a nők szavazhatnak? ... igen éles meglátás. Hogy erre eddig mi nem jöttünk rá bakker. Most hogy így felfedezted az emberiség nyomorának a kulcsfontosságú momentumát, könyörögve kérünk, hogy ezt terjeszd, hátha helyre áll a rend. Köszönjük és örök hálánk!

donder (törölt) 2013.10.30. 11:12:29

@Voyager: ostoba faszarcu vagy
es meg szoveget ertelmezni sem tudsz
trollkodsz itt, kozben csak el kellene olvasni a hozzaszolasomat, ami temaba vago es relevans, nem ugy, mint a tied

egy szoval sem irtam, hogy azert mennek rosszabbul a dolgok, mert a nok szavazhatnak
ha ezt akarod a szamba adni, akkor azt kell mondanom, hogy hazudsz, omlik a fos a szadbol
ezzel szemben azt allitottam, hogy a nok szavazati joganak megadasatol semmivel nem javult a vilag allasa
tehat nem allitom, hogy rosszabb lett, de hogy semmit nem oldott meg, az biztos
haboruk, ehinsegek, nepirtasok, diktaturak, buncselekmenyek, vagyoni egyenlotlensegek vannak

Svajcban a nok szavazati joga csak 1971-ben lett teljes, tehat eleg keson, ennek ellenere Svajc elotte is eleg fasza hely volt

ha ezt kepes vagy felfogni, akkor orulok, ha nem, akkor sem kellene kiforgatni az altalam irottakat, mert egyszeruen hazugsagokat akarsz a szamba adni

meg egyszer ismetlem: a dolgok nem mennek jobban miota a nok megkaptak a valasztojogot (ebbol nem kovetkezik, hogy rosszabbul mennek), semmit nem oldott meg, akar megadtak, akar nem, a dolgok folyasan nem valtoztat, pozitiv hatasa nincs
ennyi

Voyager 2013.10.30. 11:28:36

@donder: bár szellemi párbajt fegyvertelen emberrel vívni nem lehet, azért annyit ezúton is megköszönnék, hogy színvonalas hozzászólásoddal emelted a napom színvonalát. :D

Talán azon az egyen gondolkozz el, hogy ha állításod szerint az egyes országok helyzete, politikai gazdasági egyéb színvonala nem is fejlődött de a nők helyzete igen. Ez az egyenjogúság lényege. De nem biztos, hogy érted, hogy miről is szól ez az egész. Bár csak egy ostoba faszarcú vagyok vagy mi a szösz de annyit azért látok a blog-történelmedből, hogy értékelési zavarokkal küzdesz a nőkkel kapcsolatosan. Sajnos ezen én nem is szeretnék de azt hiszem nem is tudok segíteni. Csak felfedi hozzászólásod mibenlétének gyökereit.
Azért neked is szép napot, s további kellemes fröcsögést kívánok.

donder (törölt) 2013.10.30. 14:00:10

@Voyager: latom nem sikerult ertelmezni a kommentjeimet ;)
ha arra celzol, hogy anti-feminista vagyok, azt buszken vallalom

azt legalabb latod mar, hogy a nok jogai es az adott orszag fejlettsege kozt, plane a korunk problemaira adott valaszok megfelelosege es szinvonala kozt nincs osszefugges
a nok valasztojogaval semmi bajom, csak azzal, hogy ugy allitjak be a nok politikai szerephez juttatasat, mintha az megoldott volna barmit is a vilagon
mert erre hivatkozva akarnak kotelezo kvotakat most a politikaban es a gazdasagi tarsasagok vezeteseben is
ez amolyan l‘art pour l‘art dolog, a nok politikai szerepvallalasa egyedul az illeto nok politikai szerepvallalasanak aranyat es politikusi jovedelmi viszonyait javitotta
meg a tobbi no helyzetet se erintette
nemhogy valos problemak megoldasahoz hozzajarult volna: haboruk, valsagok, ehinsegek, betegsegek
tehat nagyjabol felesleges volt
legjobb esetben is nulla hasznat latta a vilag

2013.10.31. 00:50:14

@Voyager: Talán azon az egyen gondolkozz el, hogy ha állításod szerint az egyes országok helyzete, politikai gazdasági egyéb színvonala nem is fejlődött de a nők helyzete igen. Ez az egyenjogúság lényege."
Szerintem nem ezt írta. Azt írta, a nők választójoga nem oldotta meg a világ országainak problémáit, ugyanazok a jelenségek vannak társadalmi és nemzetközi sznten is, mint előtte.

szbszig 2013.10.31. 00:57:25

Dr. Edward Clarke nem volt impotens esetleg?... :D

nergo 2013.10.31. 01:04:01

anélkül, hogy ekézni kívánnám a nőket, egyszer vicces dolgot eredményezett a választójoguk. :) jörg haider a mókás robin hood-os kampányplakátjaival olyan szimpátiát váltott ki a 25+ háziasszonyokban, mint csinos férfi, aki feszeng a szexi cuccaiban, hogy menten rádobták a voksukat, aztán meg egész ausztria nagyra tátott szájjal állt, hogy hogy került be a szélsőjobb a képbe. utólag sakkozták ki, hogy a rengeteg unatkozó nő akart egy csinos politikus fickót nézegetni a jövőben. :) szerintem ez elég ironikus...

BigPi 2013.10.31. 05:33:49

@donder: "a kis noi labfej tenyleg szexi volt a regi kinaiak szemeben
ma sem szep a 43-as noi lab...
a megnyomoritas a mai szemnek helytelen, de igy itelkezni ostobasag"

Erre a célra találták ki a tűsarkúakat. Aminek a túlzott használata ugyan csak torzítja a lábat.

Szakyster 2013.10.31. 06:27:20

Szvsz dondertől pl el kellene venni a választójogot, mert ha egy ilyen egyszerű kommentet nem tud értelmezni, hogyan várhatnánk el tőle, hogy válasszon a pártok közül...?

Archenemy 2013.10.31. 09:25:14

@Szakyster: melyik kommentet értelmezte nemjól donder szerinted? Szerintem ugyan pocsék stílusban, de logikusan érvel

Augustin 2013.10.31. 10:03:35

@donder:a "kis noi labfej tenyleg szexi volt a regi kinaiak szemeben
ma sem szep a 43-as noi lab...
a megnyomoritas a mai szemnek helytelen, de igy itelkezni ostobasag

:DDD Rögtön logikai bakival kezded. Meg akarod mondani, hogy milyen lábfej a szép, aztán azt várod, hogy ne ítéljék el az emberek, a régi kínaiakat...

zriff 2013.10.31. 10:57:17

A vitához hozzászólva, sok helyen olvasva (http://www.avoiceformen.com/,http://www.the-spearhead.com/,férfihang) ma már tényleg úgy látom hogy a nők gyakorlatilag egyenlőbbek lettek a férfiaknál, a feminizmus meg egy gyűlöletkeltő vallássá vált úgyhogy donder nem beszélt hülyeséget amikor az elnőiesedést, férfiellenességet megemlítette.

Egy nagyon intelligens nő vagy férfi (törölt) 2013.10.31. 12:40:08

Legújabb témába vágó irodalom: Li Bi Do - Ön dönt, vagy a nő dönt? Nőuralom vagy önuralom! (Konyhapszichológiai tanácsok kezdő szüfrazsetteknek.)Fordította: Bácsi Éva
Oldal: 844
Formátum: 164x193
Kötés: kötve, védővel
Ára: 15500 Ft
ISBN 578 193 00 9744 6
ÁZSIA KÖNYVKIADÓ

Morrancs 2013.10.31. 12:43:31

@Voyager: Nézd, az, hogy donder önértékelési zavarokkal küzd, azon nincs mit csodálni, ilyen jellemmel, és ennyi ésszel, meg ilyen stílussal nincs nagyon mit értékelnie önmagán.
Ő a megtestesítője annak, amit a cikk csak apró példákkal próbál illusztrálni: azok az emberek, akik magukat nem tudják felemelni, mert ehhez túl selejtesek, azok azzal próbálnak jobbnak látszani a valóságnál, hogy másokat akarnak maguk alá gyűrni ilyen-olyan módszerekkel.
Az egész világ erről szól, amióta az ember lejött a fáról, s erről is fog szólni még jó sokáig.
S noha a női egyenjogúság fontos dolog, és én is híve vagyok, sajnos valóban nem old meg szinte semmit, mert az ilyeneket (nemtől függetlenül) nem tünteti el a világból. S amíg ez az erőszakos, másokat elnyomó vonulat létezik, virágzik, és sikeres, addig az ég világon semmi sem lesz jobb.

Mondjuk külön visszás, hogy pont ő érvel a javulás feleslegessége miatt, amikor a javulás egyik fő akadálya pont ő és a fajtája. De ez van.

Morrancs 2013.10.31. 12:45:38

@nergo: Szerintem ezt azok a (látens vagy valódi erőszakos) férfiak sakkozták ki, akik Haiderre szavaztak, aztán utána meg szégyellték érte magukat. :D S lám, ők is tökéletes bűnbakot találtak a nők személyében.

ravon 2013.10.31. 13:28:40

A tömegdemokrációval mindig az a baj, hogy nem racionális döntést hozó tömegek szavaznak. Hogy ezért a nőket, kissebbségieket, szélsőségeket, öregeket stb vesszük elő, az az aktuális széljárástól függ.

A szavazójog nem azért fontos, mert attól okosabban dönt a tömeg. Azért fontos, mert akinek nincs, az a politikusoknak nem fontos. Szaud-Arábiában pl nincs a nőknek választó joguk, cserébe nem vezethetnek autót, nem utazhatnak egyedül, és az ő hibájuk, ha megerőszakolják őket.
Utóbbit had hangsúlyozzam: ha egy érzéketlen perverz állatnak az okoz örömet, hogy pár perc másodperc egy 14 éves kislánynak tartós fizikai és lelki fájdalmat, akár egy nem kívánt gyerekkel járó életminőség változást okoz, azért a 14 éves kislány a felelős.
És ezzel a politikának semmi gondja, mert a nőknek nem kell kedvezni, így nincs értelme az ő érdekükben törvényt módosítani.
Másik példával élve: itthon mennyiek problémája, hogy a nyugdíjasoknak hoznak ingyenebéd döntést. Persze, mert az ő szavazatuk fontos, sokan vannak, és jól bejósolhatóak.

Ezek alapján aki nem látja az összefüggést, az valószínűleg bonyolultabbakat sem lát át, szóval miért is foglalkozik olyan összetett döntésekkel, mint a szavazás? Az ilyen ideális, megfontolt, nem irányított szavazónak gondolja magát?
Remélem csak trollkodik...

Alaister Grand 2013.10.31. 13:41:05

@donder:
Te beteg vagy.
sosem fogom megérteni, hogyan létezhetnek még mindig ilyen alakok?

nergo 2013.10.31. 13:47:51

@Morrancs: igazad van. a nők nem befolyásolhatóak, ellentétben mindenki mással. ez tény. :)

donder (törölt) 2013.10.31. 13:56:55

@Augustin: mi ebben a logikai hiba?
ostoba vagy, es meg reklamozod is
azt irtam, a regi kinaiak szerettek a kis labfejet, tehat a cikk, poszt allitasa, miszerint ez egy tevhit a nokrol, nem helytallo
ugyanis valoban szebbnek talaltak a kinaiak a kis labfejet
ez teny
a megnyomoritas mai szemmel valoban helytelen, de ebbol nem kovetkezik, hogy elitelhetjuk emiatt a gyakorlat miatt a regi kinaiakat
azt itelhetjuk el (esetleg), aki ma ilyet akar csinalni

@Morrancs: 1. mi az, hogy latens vagy valodi eroszakos ferfi?
amelyik nem nyiltan eroszakos, az szerinted latens eroszakos... gondolom ez a feminista naci logika
2. Jörg Haiderre szavazas miatt nem kellett senkinek szegyellnie magat, egy teljesen vallalhato figura volt, modern szelsojobboldali europai politikus
mellesleg meleg... ami a modern, europai szelsojobboldal koreiben nem ritkasag
3. "Mondjuk külön visszás, hogy pont ő érvel a javulás feleslegessége miatt, amikor a javulás egyik fő akadálya pont ő és a fajtája. De ez van." - ez egy annyira ostoba hozzaszolas volt, hogy kulon is szegyellheted magad miatta
mi az, hogy a javulas feleslegessege ellen ervelek?
en pont javulast szeretnek a valos problemakban, de ehhez a nok valasztojoga semmit nem tett hozza
semmivel sem lett a vilag bekesebb, nem lett kevesebb a problema
a nok szavazhatnak, amivel semmivel nem javult a vilag helyzete
ennyit allitottam
amit te a szamba probalsz adni, azt en sose mondtam

a javulas akadaly en es az en fajtam...
ez egy fasisztoid, kirekeszto, kollektive megbelyegzo kiszolas volt a reszedrol
en es az en fajtam... belegondolsz te neha, hogy miket irsz le?

@ravon: te jol atlatod a dolgot, ez egy ertelmes hozzaszolas volt
en is pont azt allitottam, hogy a nok valasztojoga egyedul a noknek kedvezett, mert a politikusok azutan a nok kegyeit is kezdtek keresni, de semmi mas problemat a vilagban nem oldott meg, tehat nem hoztak felelosebb donteseket, nem lett beke, egyetertes es jolet emiatt sehol sem
ugyanarrol beszelunk
a nok valasztojoga egy l'art pour l'art dolog
azert van, hogy legyen...
mert a nok akartak, megkaptak, aztan semmi nagy attores, eredmeny nem lett belole
haszna a vilag jobba tetele szempontjabol nem sok van

kiwirágós kivirradtig 2013.10.31. 14:06:17

@donder:
Igen, szerintem a szavazati jog megadásával baszták el.

Azóta meg már orgazmust is akar mind.

Hát a faszom nem kéne?

A végén még a négerek meg a buzik is szavazhatnak majd?

kiwirágós kivirradtig 2013.10.31. 14:17:43

@nergo:
Akkor nálunk jövőre Gyurcsány nyer?

Mert Orbán csüngő hasú kövér törpe, és még ronda is, Bajnai ugyan csini pofa meg sportos is, de ő is orbáni testmagassággal bír, Mesterházy is pocakos, meg jóképűnek se lehetne mondani, Bokros öreg, Kuncze szintén, és még kövérek is, Fodor nem szép és túl magas is, a szétrobbant LMP-ből meg azt sem tudom, kit lehetne szeretni (ha rajtam áll, Széll Bernadettet meg Osztolykán Ágnest, de még nem jeleztek vissza, hogy ők is ugyanúgy szeretnék-e).

Mondjuk az tök ciki, hogy a teljes MSZP, Együtt 2014, Fidesz meg KDNP nem tudott összeszedni egy épkézláb kinézetű nőt sem.

A Jobbik legalább lőtt magának egy Dúró Dórát (kinézetről beszéltem).

donder (törölt) 2013.10.31. 14:26:48

@kiwirágós kivirradtig: latom nem erted, mit irtam a kommentemben
nem azt mondtam, hogy a nok szavazati joga karos, csak azt, hogy total irrelevans a vilag helyzete szempontjabol
semmit nem oldott meg
onmagaert valo dolog, lehetett verni erte az asztalt, megkaptak, majd egy nagy lofaszt mutattak fel a szavazati jogukkal, semmire nem tudtak hasznalni, semmit nem valtoztattak a vilagon vele

az amerikai negerek szavazati joga sem sokat valtoztatott pozitiv iranyba vilagon, de mindenkeppen tobbet, mint a nok valasztojoga

donder (törölt) 2013.10.31. 14:34:30

@kiwirágós kivirradtig: a partok csak azzal foglalkoznak, hogy fel tudjanak mutatni a soraikban noket, hogy a noi szavazokat, emancipuncikat megnyerjek maguknak, lam, mi figyelunk a nemek aranyara...
holott a szakertelemre, felelos donteshozas kepessegere kellene figyelni, nem arra, hogy "elegendo" menstrualo humanoid ul-e a parlamentben
a kotelezo kvotak hatalmas ostobasagok, pedig efele tart a vilag es Magyarorszag is

erdekes, csak a pofazos, zsiros allasoknal kovetelnek kvotat a nok maguknak
az alantas munkaknal nem annyira tolonganak, hogy ok is vegezhessek oket: vajar, mezogazdasagi gepkezelo, komuves, utepito munkas stb.
ki akarjak mazsolazni a nekik kedvezo helyeket, ahova aztan beterpeszthetik a picsajukat, ami meg kemenyebb melo, az maradjon a ferfiaknak
erdekes, az adminisztrativ munkakorok, egyetemek, igazsagszolgaltatas, kozoktatas, HR-es szakma stb. elnoiesedese senkit nem zavar, pedig a nok aranyanak tulzott emelkedese (pozitiv diszkriminacio) a ferfiakkal szembeni negativ diszkriminaciot jelenti

ravon 2013.10.31. 14:38:37

@donder:
Igen, de én nem tartom ennyire jelentéktelennek. A világot nem változtatta meg, ahogyan ez valószínûlrg sosm volt célja. De valószínûsíthetõ, hogy azzal, hogy a nõk is hangot kaptak, van beleszólásuk, több milló ember (alalvetõen nõ, bár szerintem nem kizárólag, de érzem, hogy errõl már nehezen gyõznélek meg) életminõsége javult potenciálisan.
Ez igenis komoly eredmény. És nem azt mondom, hogy ezzel a nõkrõl szólóvá vált a világ, csupán élhetõbb lett (a durva negatív megkülönböztetések vksszaszorulása miatt).

kiwirágós kivirradtig 2013.10.31. 14:44:59

@donder:
Szerintem te nem érted, én mit írtam. :-)

Mondjuk olyan helyeken, ahol odafigyelésre van szükség, mert életek függenek tőle, nem nagyon látnék szívesen nőket (autószerelő, repülőgép-szerelő stb.).
Ezek persze általában valóban nem irodai munkák.
Virágkötőnek vagy aktatologatónak tényleg mindegy, hogy nő-e vagy férfi, ahogy mondjuk irodalomtörténésznek vagy tévébemondónak is.

@ravon:
Ahol megkapták a szavazati jogot, ott már nem volt szükség az életminőségük javulására, mert már jó volt.

Ahol meg rosszak, ott azóta sem kapták meg.
Kicsit fordítva látod te ezeket az ok-okozati összefüggéseket.

kiwirágós kivirradtig 2013.10.31. 14:51:36

@ravon:
Ja, egyébként az egyenlőség-élharcos Amerikában, ahol van a nőknek szavazati joga már vagy 100 éve, még mindig azért küzdenek, hogy azért a munkáért, amiért egy férfi 1 dollárt kap, egy nő ne csak 63 centet (azóta már lehet, hogy 64-et, 20 éves a dal) kapjon.

You know, for every dollar a man makes
a woman makes 63 cents.
Now, fifty years ago that was 62 cents.
So, with that kind of luck, it'll be the year 3,888
before we make a buck.

Meg aze is benne van:
"Well they say women shouldn't be
the president
Cause we go crazy from time to time"

Azaz azt mondják, nőket nem szabad elnöknek választani, mert időről időre megőrülnek.

A dal szerzője és előadója nő, a pár napja elhuny Lou Reed felesége, Laurie Anderson.

Augustin 2013.10.31. 15:05:52

"a nok valasztojoga semmilyen pozitiv hatassal nem jart a vilagban: megtortentek a legnagyobb vilagegesek, helyi es regionalis konfliktusok, haboruk, nepirtasok "

Második logikai baki. Már akkor is szar volt a világ, amikor még csak a férfiakanak volt választójoguk. Ennyi erővel nekik is fölösleges volt.

Arról nem is beszélve, hogy a világháborút kirobbantó bizonyos országokban (SzUn No), szerinted mennyire volt szabad a választás? vagy mennyire érvényesült a választók akarta ott, amelyik országot megszállták.

Szerintem tanulj, művelődj, kérj segítséget! Nem szégyen. Mindenki elkezdi valahol, ezért én nem ostobázlak.

kiwirágós kivirradtig 2013.10.31. 15:10:09

@Augustin:
A SzUn, amennyiben ez a Szovjetunió (SZU) akarna lenni, mennyiben is robbantotta ki a világháborút?
Hagyta magát megtámadni?

Akkor a lengyelek még jobban kirobbantották.

Hogy egy előttem szólót idézzek:

"Szerintem tanulj, művelődj, kérj segítséget! Nem szégyen. Mindenki elkezdi valahol, ezért én nem ostobázlak."

De lassan azért el kéne kezdened.

ravon 2013.10.31. 15:20:55

@kiwirágós kivirradtig:
Igen, az ok-okozati viszonyokat egyikünk biztosan fordítva látja. :)

Amúgy szerintem fontos elkülöníteni 2 dolgot: a női egyenjogúsági mozgalmaknak, mint minden mozgalomnak van mérsékelt és szélsőséges változata. Van a szélsőség, ami gyakran valóban több jogot és pozitív diszkriminációt akar kiharcolni, indokolatlan dolgokon háborodik fel, istennő-kultuszban hisz és úgy általában kinyílik az ember zsebében a bicska tőle. Mint minden szélsőségtől, a sovinizmustól is. Ezt könnyű támadni, és elég szélsőséges indulatokat generál, ahogy az a kommenteknél látszik is.

És van a mérsékelt változata, ami nem alanyi jogon pozitív diszkiminálna, hanem egyenlő elbánásért küzd, fontos, témákat karol fel (család, biztonság stb) és
logikusan, nem csak a nők szempontjából érvel. Pl.: Azért jó, ha nők is vannak egy döntéshozó testületben, mert tény, hogy egy homogén csoport kevésbé kreatív, kevesebb szempontot mérlegel és rosszabb döntést hoz. A női tagok segíthetik (természetesen senki nem mondja, hogy garantálják) ezt a változatosságot, kellően nyitott csapat esetén (ha minden férfi meggyőződése hogy nekik van igazuk mindenben, akkor persze semmit sem ér).

Ami fontos lenne, hogy ne mosódjon össze a kettő, és ne támadják a teljesen releváns indítványokat a szélsőségek elutasítása miatt.

Amerika pedig rossz példa. A man made man kultusz miatt mindig is alacsony volt a szociális intézkedés, a kommunizmus elutasítása miatt pedig minden egyenlőségi mozgalom meg van lőve (lásd még pl Obamacare=socialism).

Én inkább a Skandináv országokat hoznám pozitív példának: kiszámítható, stabil rendszer, ahol a család és a karrier jól összeegyeztethető számos intézkedésnek köszönhetően (jó a nőknek), így ez az egyetlen olyan jóléti régió, ahol megint több gyerek születi 2-nél családonként (vagyis a nemzetnek is jó).

És attól még, hogy egy csoport 1 db tagja mit gondol a csoportról, még nem lesz igaz, akkor sem, ha az negatív. Pl.: Ha egy orvos valamiért kiábrándul a hagyományos orvoslásból, annak rengeteg oka lehet, de még nem kell rohanni kizárólag füveket venni.

A témát fontosnak tartom, azért is szóltam hozzá higgadtabban, de azért személyesen engem is zavarnak az indulatos, személyeskedő, kukacoskodó kommentek, amik a szélsőségek (és ki tudja még mi) miatti indulatukat az összes nőre ontják, válogatás nélkül átkozva és jelentéktelenítve a nőjogi mozgalmak minden eredményt, így nem szívesen kommentelek a továbbiakban. :(

nergo 2013.10.31. 15:39:55

@kiwirágós kivirradtig: mondtam olyat, hogy a nők kizárólag kinézetre voksolnak? egy elfeledett tényt említettem csupán. nem belpolitikai értelemben. volt már ilyen, tudni kellene elfogadni és kész.

zriff 2013.10.31. 16:17:52

@ravon: Skandináv helyzet: Férfihasítás
mno.hu/migr_1834/ferfihasitas-511321

A svédek betiltanák az állva vizelést
index.hu/tudomany/egeszseg/2012/06/13/a_svedek_betiltanak_az_allva_vizelest/

A svéd nők egyenlőbbek
www.nol.hu/archivum/archiv-466825

de vannak még anyagok más oldalakon a magyar férfihangon, vagy angolul a voice for men-en.

Ahogy olvasom a feministák többsége nőuralmat akar a férfiak teljes jogfosztottságával vagy még akár ki is irtanák az összes férfit, akik meg egyenjogúságot azok kb. eretnekek és nagyon kevesen vannak.

aritus 2013.10.31. 16:59:04

@kiwirágós kivirradtig: Nana, a tanulást, művelődést te is elkezdheted. A SzU igen is vastagon benne volt a 2.vh kirobbantásában. Hallottál a Molotov-Ribentrop paktumról? Az nemcsak arról szólt, hogy a náci Németország és a komcsi SzU felosztotta egymás közt Lengyelországot, és jobbról az egyik támadta, balról meg a másik. Hanem arról is szólt, hogy a SzU megtámadhatta Finnországot is (meg is tette). Ez biza azt jelenti, hogy a Szovjezúnió aktív kirobbantója volt a 2 vh-nak.
Később meg átállt a szövetségesekhez, mert Hitler felrúgta a paktumot, és megtámadta a Szovjetúniót.

aritus 2013.10.31. 17:02:15

@zriff: ha a férfihangot és társait olvasod, akkor ne csodálkozz, hogy a Föld legveszélyesebb élőlénye a nő:)))

zriff 2013.10.31. 17:49:13

@aritus: Olvastam elég női oldalt, meg feminista írást hogy tudjam a feminizmus mára csak a férfigyűlöletről és a hazudozásról szól. Mert ha valóban létezne az esélyegyenlőség nem pedig a női felsőbbrendűség hirdetése és a férfiak démonizálása akkor mondjuk ilyenek(Airline sex discrimination policy controversy-en.wikipedia.org/wiki/Airline_sex_discrimination_policy_controversy, SCUM Manifesto-en.wikipedia.org/wiki/SCUM_Manifesto, Négy nő megerőszakolt egy 19 éves fiút Torontóban-http://index.hu/kulfold/2013/04/08/negy_no_megeroszakolt_egy_19_eves_fiut_torontoban/,Kétszer hazudta, hogy megerőszakolták-index.hu/kulfold/2013/10/27/ketszer_hazudta_hogy_megeroszakoltak/, stb.) nem is léteznének.

Obszerváló 2013.10.31. 18:24:37

„Én inkább a Skandináv országokat hoznám pozitív példának: kiszámítható, stabil rendszer, ahol a család és a karrier jól összeegyeztethető számos intézkedésnek köszönhetően (jó a nőknek), így ez az egyetlen olyan jóléti régió, ahol megint több gyerek születi 2-nél családonként (vagyis a nemzetnek is jó).”

Ez egy elterjedt, de oltári bullshit, amivel a feminizmus nagy társadalmi hasznát próbálják hazudni. Azért van népszaporulat a skandináv országokban, mert bevándoroltattak több millió arabot, feketét, indiait, pakisztánit, stb, és ezeknél a családoknál születik átlag 6-8, de nem ritkán 10-12 gyermek! Az "őslakos" skandináv nők, viszont még annyit sem szülnek mint a magyarok.
Javaslom, olvassatok el pár beszámolót (rengeteg ilyen blog van) amelyet magyarok írtak, akik oda mentek dolgozni, vagy letelepedni. Mind megjegyzi, ha elmennek egy óvoda vagy általános iskola mellett, már jó ha 50% "őslakos" gyereket látnak. Gondolom ez egy északi országban még szembetűnőbb, ezért is ír róla mindenki. Hát ennyit arról, hogy mi a jó a nemzetnek.

csakférfi 2013.10.31. 20:01:39

Lassan már a nők is néhányan rasszisták:gyűlölik a férfiakat.A férfiak is szintén:gyűlölik a nőket.néha tényleg azt hiszem egy másik bolygóról jöttünk a feleségemmel és a gyerekekkel.Mi ugyanis szeretjük egymást és megbízunk a másikban.Mellesleg ugye a föld lapos?Vagy Galilei tévedett?Esetleg Kopernikusz?:) :) :)

kiwirágós kivirradtig 2013.10.31. 20:37:06

@aritus:
1. Szovjetunió, rövid u, rövidítve SZU, csupa nagybetű.
2. Majd talán lapozd fel a kirobbant szót a szótárban.

@Obszerváló:
Ja, több milliót.
Nyilván.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es