Kívül tágasabb

Ez a világ szégyene

2013.09.24. 09:50, Kívül tágasabb , 3 komment

Bár a számok 2000 óta a harmadára csökkentek, még így sem kevés az a gyermek, aki életét nem a felhőtlen játéknak, hanem a munkának kell, hogy szentelje. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint a gyermekmunka az, amikor olyan valaki végez munkát, aki a munkavégzés lehetséges minimális korhatára alatt van.

Ráadásul az a 168 millió gyerek, akit világszerte a mai napig munkára kényszerítenek, nagyon rossz körülmények között dolgozik – mondta a Guardian című brit lapnak az ILO szakértője. Sok esetben hosszú munkanapokat dolgoznak, veszélyes körülmények között, ami az egészségüket is kockáztatja hosszú távon. Így minden egyes gyereknek szüksége van a segítségre.

Ez a kérdés azonban már messzire vezet, hiszen a gyermekmunka felszámolásához először a családokat kellene kiemelni a kilátástalan szegénységből. Ugyanis gyakran a család megélhetésének tetemes részét teszi ki a gyermek által megtermelt jövedelem.

Nehéz követni

Az ILO jelentése egy nagy nemzetközi konferenciát előz meg, melyet Brazíliában tartanak a gyermekmunkáról. A munkaügyi szervezet következő céltáblája az idénymunka és az útmenti árusítás lesz, ahol szintén nagy számban foglalkoztatnak illegálisan gyerekeket.

Gyakran olyan hosszú a láncolat, amin keresztül egy termék eljut egy forgalmazóhoz, hogy nem is nagyon lehet végigkövetni, hogy a létrehozásában közreműködött-e gyerekmunka.

Bangladesben például 7.4 millió 5 és 14 év közötti gyerek dolgozik. A ruhaiparban már sikerült némi előrelépést elérni, mert már csak 15 év fölöttiek dolgozhatnak, napi 5 órát és nem végezhetnek veszélyes munkát.

Inkább az iskola

A Save the Children úgy próbál meg hatni a munkáltatókra, hogy elmegy a legalsó szintig, az utolsó szemhez a láncolatban, akikre úgy próbálnak hatni, hogy érezzenek szégyent tettük miatt, érezzék a társadalmi nyomást, aki pedig lép, azt példának állítják a többiek elé.

Fokozatosan próbálják növelni a ráhatást abba az irányba, hogy a gyerekek előbb-utóbb beléphessenek az oktatási rendszerbe. Azt a meggyőződést is le kell küzdeniük, hogy a munkáltató segít azzal a gyereknek, ha munkát ad neki. Ezen pedig addig nem könnyű változtatni, amíg a családok olyan szegénységben élnek, hogy örülnek, hogy egy éhes szájjal kevesebbet kell etetni, ráadásul a gyerek bére becsorog a család kasszájába.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr995530590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stuffmonger 2013.09.24. 20:50:13

arról nem is beszélve, hogy milyen silány minőségben állítják elő portékájukat!

persze mit is várunk tőlük, hiszen csak kisgyerekek, de azért jobban oda kéne figyelniük, ha meg akarnak maradni a piacon

Meddrox 2013.09.24. 23:13:04

A srác sildes sapkája mögötti produktum határozottan lebeg a levegőben. Ettől a photoshopos beavatkozástól hiteltelen a kép, a hiteltelen kép pedig a cikkre is kihat. A srácok helyében odébb pakolnám a cuccot és nem a fehér porban nyomnám, hisz láthatóan a termék előállításához nem szükséges nyakig porban melózni.
Mindezek ellenére valóban nem oké hogy ilyen fiatalon melózniuk kell.
Tény viszont hogy fizikális adottságaik alapján inkább őket küldeném bányába mint magamat. Baromi szűkös járatokban prímán boldogulnak, míg az én hátam kikészülne.

2013.09.25. 11:21:49

@Meddrox: Akkor küldd a gyerekedet.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es