Kívül tágasabb

Életveszélyes hajóúton egy új élet felé

2013.09.10. 06:55, Kívül tágasabb , 2 komment

Ázsiából egyre többen veszik az irányt Ausztrália felé egy békésebb vagy jobb élet reményében. Sokan hajóval próbálják meg átszelni a Csendes-óceánt, az út azonban hosszú és igen veszélyes is lehet. A Wall Street Journal egy ilyen utat követett végig.

wsj_ausztralia_terkep.jpg

A több száz, sőt néha több ezer kilométer távolságot leküzdő bevándorlók Iránból, Afganisztánból, Sri Lankáról, Mianmarból és Bangladesből indulnak útnak. Nem is mindenki érkezik meg épségben, vannak akiket kalózok vagy embercsempészek kapnak el és adják el rabszolgának vagy tartják túszként, máskor a hajó nem érkezik meg a célhoz, így vannak, akik a tengerbe vesznek. A hajók száma mégis egyre növekszik.

Idén eddig már 18.888 ember ért partot Ausztráliában így, ez a szám már most magasabb, mint az eddigi rekordot jelentő tavalyi adat. Nem véletlen, hogy ez a téma az Ausztráliában hétvégén lezajlott választásokon is szerepet kapott. A miniszterelnökké választott Tony Abbott azt ígérte, hogy a haditengerészetet is fel fogják használni ezeknek a hajóknak a visszafordítására. Hogy a kampányban hangoztatott ígéretekből mi lesz, az még kérdés.

Mohammad Ayas is egy ilyen bevándorló, aki várandós feleségével együtt hagyta el Mianmart, annak reményében, hogy alapvető emberi jogait végre tiszteletben tartják. A férfi Mianmar muszlim kisebbséghez tartozott, akiket a központi kormányzat nem is tart állampolgároknak, így bizonyos alapvető jogokat sem gyakorolhatnak, például nem mozoghatnak szabadon az országban, nagyon korlátozottak a lehetőségeik a tanulásra és útlevelük sincs.

Mohammad családja kisvállalkozó volt, lehetővé tették a fiuknak a tanulást, bár érettségizni a hivatalnokok csak némi csúszópénzért engedték. (Hivatalos források tagadják az ilyen jellegű korrupció jelenlétét, ugyanakkor egy ráadásul a kormányzat által készíttetett felmérés is megállapítja a helyi hatóságok korruptságát a kisebbségek ügyeiben.)

A férfi az egyetemet is a szokásos idő duplája alatt végezte el, sokszor nem tudott elmenni a vizsgáira, mert a közigazgatási egységek határán lévő ellenőrzőpontokon nem engedték át. Botanikát tanult, bár nem önszántából, hanem mert ezt jelölték ki neki az egyetem bürokratái. A családjából elsőként diplomázott.

2010-ben vallási ellentétek mentén kirobbant a feszültség Mianmarban, melynek eredményeképpen 250 ezer embernek kellett menekülnie otthonából és több mint 200-an meghaltak. A buddhista többség szerint a muszlim kisebbség illegálisan tartózkodik az országban, és szerintük ők szítják az ellentéteket.

Mohammad Ayas és felesége az év elején döntötték el, hogy megkockáztatják a veszélyes hajóutat, ami több megállóból és embercsempész hálózatokon keresztül zajlott Mianmartól Ausztráliáig. Az egész út 7400 dollárba, vagyis több mint másfél millió forintba került. Úgy érezték saját országukban veszélyben lehet az életük, és bár a hajóút szintén végződhet tragikusan, de akár szerencsésen is, így az elindulás mellett döntöttek, ahogy sok ezren hozzájuk hasonlóan az Ázsiai - Csendes-óceáni térségben.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr415504666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarnaba 2013.09.10. 22:08:24

Mindig fölmerül bennem, hogy a muszlim menekültek miért nem olyan országot választanak célpontnak, ahol a többség tényleg tiszteletben tartja vallási szokásaikat.

Németország, Svájc és Ausztrália helyett a logikus célország Kuvait, Szaudi-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Brunei, Malájzia vagy Indonézia lehetne. Ezek gazdag és muzulmán országok, mégis valami miatt mindenki a diszkriminatív és rasszista nyugat felé veszi az irányt.

Kata24 2013.09.10. 23:08:40

Honnan volt rá 1,5 millió forintjuk?

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es