Kívül tágasabb

Jönnek a szexbeállók

2013.08.22. 06:47, Kívül tágasabb , 8 komment

Ha már a prostitúció ellen nem lehet sikerrel felvenni a harcot, akkor próbáljunk meg kulturált körülményeket teremteni – gondolták Zürich elöljárói és döntöttek: jöhetnek a szexbeállók.

cím_133.jpg

A prostitúcióval szinte lehetetlen sikerrel felvenni a harcot, márpedig akkor legalább ne kényszerítsük veszélyes és méltatlan körülmények közé a benne közreműködőket – gondolhatták Zürich vezetői, akik nem csak gondoltak, hanem cselekedtek is.

A cselekvés jelei már látszanak egy félreeső utcában azon szexbeállók formájában, melyek augusztus 26-tól, azaz jövő hétfőtől lépnek használatba. A kilenc, fából készült beállót a svájci város volt ipari zónájában hozták létre, és 40 örömlány használhatja majd a nap bizonyos meghatározott (éjszakai és kora hajnali) óráiban.

1_89.jpgA kijelölt út mellett várakozhatnak a kuncsaftokra

A beállókban az óvszerhasználat fontosságára és az AIDS veszélyeire figyelmeztető plakátokat helyeztek el, ráadásul minden beállóban van egy riasztógomb is, amelyet vészhelyzetben használhatnak.

A beállók csak autós kuncsaftokkal vehetők igénybe, azaz a gyalogosan vagy motoron érkező vendégeknek más megoldást kell találniuk. Ugyan Svájcban a prostitúció törvényes, Zürichben mostantól csak ezekben a beállókban és két másik kijelölt zónában dolgozhatnak az örömlányok.

2_77.jpg

Az 1,4 millió euróba került kezdeményezés része annak a folyamatnak, mellyel az egyre növekvő svájci szexipart próbálják keretek közé szorítani, egyszerre védve és a városközponttól és a lakóövezetektől távol tartva a prostituáltakat.

„Szabályozni akarjuk a prostitúciót, mert eddig a dzsungeltörvények uralkodtak" – nyilatkozta a város jóléti osztályának munkatársa. „Például a stricik határozták meg az árakat. Próbálunk olyan helyzetet teremteni, ami a prostituáltak egészségének, a biztonságuknak és a zürichi lakosoknak is a legjobb" – tette hozzá Michael Herzig.

3_71.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es