Kívül tágasabb

Az amerikai álom belülről

2013.08.01. 06:51, Kívül tágasabb , 59 komment

A kertvárosi Amerika az az álom, amelyet rengeteg filmben és sorozatban ábrázoltak már (hol ilyen, hol olyan előjellel). A valóság persze mindig kicsit más, mint a szükségszerűen torzító filmek és sorozatok – hogy pontosan milyen is, azt fotózta végig egy amerikai művész.

cím_127.jpg

Beth Yarnelle Edwards a Szilícium-völgy kertvárosait választotta ki, hogy rajtuk keresztül mutassa meg, milyen is Amerikának ez a szelete, vagy ahogyan ő fogalmaz: „az Amerikai Álom fizikai megtestesülése".

Számára ez az a hely, ahol „a természet szépsége találkozik a high-tech ipar lehetőségeivel, ahol egy rendkívül sokszínű, ugyanakkor alapvetően gazdag lakosság él, és ahol jó a hozzáférés a közeli kulturális központokhoz" - vélte a fotós.

1_84.jpg

2_73.jpg

3_67.jpg

Beth Yarnelle Edwards 16 éve fényképezi az amerikai és európai középosztály életét. Az első képeit még 1997-ben készítette a Szilícium-völgyben, és mint fogalmazott, nem csak azt szeretné megmutatni, ami az otthonokban látszik, hanem azt is, amit megpróbálnak elrejteni előle.

Munkamódszere a következő: először meglátogatja a kiválasztott családot és elbeszélget leendő alanyaival. A fényképek elkészítésekor pedig azt kéri tőlük, hogy olyan pozíciót vegyenek fel, ami szerintük a leginkább jellemzi mindennapi életüket.

4_60.jpg

5_55.jpg

„A különleges és a meglepő vonz. A képeimre festményként gondolok, mert a célom sokkal inkább a tipikus megragadása, mintsem egy döntő pillanat ábrázolása" - nyilatkozta a művész, hozzátéve, hogy a lehető legtöbb információt szeretné a képein szereplő emberekről megmutatni a fotókon.

6_48.jpg

7_37.jpg

8_28.jpg

9_16.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr525435880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.01. 08:24:48

Ezek a képek nem néznek ki kevésbé sterilnek, mint a filmekben.

epoxy 2013.08.01. 09:59:40

Felcsúton nyilván nem fotózhatott.

PITTA 2013.08.01. 10:34:57

Ezek mikori képek? Antennás mobil van az apukánál!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 10:36:30

Nyilván ide is a politikát kell keverni.

Témára visszatérve, ugyanolyan steril tényleg, mint egy filmben.

BigPi 2013.08.01. 10:54:01

A harmadik képen az a tv-é is gáz! Vagy ezek még a 97-es képek?

rockjano 2013.08.01. 11:11:22

Én mindig azon gondolkozom hogy ekkora rend van-e vajon vagy itt is mindig rendet raknak a fotós érkezése elött...

Andie 2013.08.01. 11:12:18

@BigPi: Nekem is ezt tűnt fel (a mobil hirtelen nem is), ezeréves, hajlított képernyős CRT tévé, már nekünk is jobb van 10 éve. (Flat crt vagy lcd). Szóval ezek minimum 15, de inkább 20 éves képek / beállítások.
Arról nem is beszélve, hogy annyira életszagúak, mint egy Spielberg film, fullra beállított, tipikus berendezett jelenetek. Szerintem még a tárgyak is kellékek.
Úgyhogy vagy a felvezetés rossz, vagy a felvételek.

Ettől függetlenül nekem nagyon bejön ez a tipikus kerítés nélküli, utcára nyíló előkertes, garázs előtt mustangos filing. Bárcsak...

Elijah_Baley 2013.08.01. 11:16:28

betegállat, tényleg festményszerűen fényképez, egész popartos, a képei üvöltően tökműanyagok.
ammi amúgy jó.

mojoking77 2013.08.01. 11:54:45

@Andie: Jo is az neha, egy ket, a szamunkra peldaul elegge visszatatszo dolguk azert van. A harmadik kepen pl az agyban a kutya-macska. Szerinted hol tartjak a (neha akar 50-60 kg-os) kutyakat egesz nap, ha nincs kerites?
Az utoloso kep, az viszont mar mai rendesen....

mojoking77 2013.08.01. 11:56:52

@Andie: Illetve, hogy az osszes haz FABOL van !!!!!
Egyedul a kemeny ami tegla. Borzaszto. Fel ev alatt a mellettunk levo kisvarosban, a teljes nullarol felhuztak, es be is laktak harom, egyenkent 16 lakasos sorhazat. Szerinted?

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.08.01. 12:05:12

Tippelhetek, hogy reggeliként sült szalonnát és tükörtojást fogyasztanak, jó amerikai kávéval? :)
Ezután indul iskolába a fiú, aki az iskolai csapat kapitánya (jövőre sportösztöndíjjal a Michigani Egyetemre fog menni) az apa munkába, anya pedig otthon marad, hogy mindenféléket rendeljen a TV-Shopból.

Andie 2013.08.01. 12:16:03

@mojoking77: Gondolom hátul azért van kerítéssel zárt rész, vagy nemtom. Én nem tartanék kutyát, mert szerintem az egy merénylet a szomszédok (és a közelben lakók) ellen. A minap is, éjfékor még nem tudtam aludni, mert a könyrékünkön vagy 5 kutya örjöngött valami miatt (gondolom valaki akkor sétáltatta a dögjét). Arra gondoltam, kiviszek egy pár ezerwattos hangfalat az udvarra, és berakok valami ACDC-t vagy hasonlót fél órára. Mitől lenne más, mint az ő rohadt kutyaugatásuk? De nem akarok itt flémelni.

Szóval ami az építkezést illeti - féligmeddig építészként - azt kell mondjam, katasztróFA! És nem tanulnak belőle, képesek papírházakat építeni, majd könnyezve, kerek szemmel csodálkoznak, ha az első szél elfújja, mint a malackásfarkasos mesében. Tessék kérem téglaházat építeni, koszorúval, vasbeton keretben, és azt nem viszi el semmi. Max a tetőt. Ja, hogy az többszöröse a papírháznak? Bocsi.

gumicukor1 2013.08.01. 12:18:02

Egy 'belülről' sorozattól azért érdekesebbet vártam...

no_successful2 2013.08.01. 12:30:07

@Andie:

Egyetértek .

Látszik a térelválasztókon, hogy papír az egész. Jó, jó amúgy pazarnak tűnik a berendezés, de olyan, sztem mint általában az amerikai álom. A csilivilivel takarják el a semmit.
Egyszer egy amerikai újságíró meghökkentő kijelentést tett a magyar kollégájának amikor áthajtottak autóval egy magyar falun.
"Gazdag emberek élhetnek nálatok, mert majdnem minden ház téglából épült."
Én nem hiszem hogy nekem tetszene ott, még ha ilyen kégliben laknék is.
Az a kutyás macskás szőlős kép, na attól dobom ki a taccsot. Egy cukormázzal leöntött cukor brrrrr....

no_successful2 2013.08.01. 12:35:18

Az első kép sem rossz. Jön a baseball labda, a csaj megküldi, aztán valamelyik autó üvege diszkréten csörömpöl egyet, a fater meg nézheti a gurulós székéből :) viccesek na.

flamer 2013.08.01. 12:46:47

@PITTA: 1997-ben kezdte fényképezni őket, ahogy nézem, ezek a képek még mind az előző évezredben készültek.

tohotom01 2013.08.01. 12:50:57

Sokkal praktikusabb ezek az ugynevezett papirhazak mint ahogy ti gondoljatok. Ti magyarok azt szoktatok meg. Ahogy en latom sokkal jobbak ezek, konyebben alakithatok, szigetelhetok utolag. Jobb mint vesni a falat meg ilyesmi, amugy miert is divat a gipszkarton mar europaban is ? A magyar tenyleg fikaz eloszor, aztan csodalkozik, utana meg masol, persze rosszul. Ez egy egeszen mas kultura, higyetek el sokkal otletesebb. A keritesnelkuli kutyatartasrol pedig, tudjatok itt mar regota divat az elektromos nyakorv, ha tudjatok mirol beszelek. Rengeteg otletes dolgok vannak es altalaban nagyon olcsok, ugyhogy ha lenne egy kis eszetek inkabb nezzetek a dolgok moge, bar az atlag magyar ugaron eloknek nem konnyu ezt elismerem.

tohotom01 2013.08.01. 12:53:19

@no_successful2: butacska vagy, de majd kinovod. Vagy nem. Nalatok a szar takarja el a mocskot, mennyivel jobb is az.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 13:06:34

@Őrjöngő Sandy: jó amerikai kávé? nem értem a szóösszetételt :) Egész amerikai tartózkodásom alatt nem tudtam egy közepesen szar kávét sem inni :D

Anticommunist Hungarus 2013.08.01. 13:07:12

Én inkább a magyar középosztály életéről készített képekre lennék kíváncsi, egy-egy devizahitel törlesztőrészlet csekkel keretezve.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 13:07:34

@tohotom01: nem, ezek a lakások szarok. Csak gyorsak és olcsók. De egy vihartól annyi nekik.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 13:08:22

@Anticommunist Hungarus: nincs devizahitelem, akkor nem vagyok középosztály?

Elijah_Baley 2013.08.01. 13:09:10

@tohotom01: mi olyan konzervatív, födhözragadt nép vagyunk, kicsit irigyek is vagyunk, h kint egy fél évnyi átlagkeresetből összejön a könnyűszerkezetes kertvárosi ház garázzsal, nézd el nekünk, mi jóval nehezebb körülmények közt szocializálódtunk:)

Elijah_Baley 2013.08.01. 13:11:13

@enpera: lehecc épp, ha kecód családi örökség, de nem tipikus...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 13:11:52

@közmunkás bérkommentelő: nem, képzeld megdolgoztunk érte, forinthitel kifizetve, dolgozunk, nem rinyálunk

Elijah_Baley 2013.08.01. 13:13:28

@enpera: havi bruttó 2 kilóból, nem lehecc valami fiatal hallod-é :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 13:14:30

@közmunkás bérkommentelő: havi bruttó 2 ? hol élsz te? Normális végzettségem és munkám van :)

Elijah_Baley 2013.08.01. 13:20:44

@enpera: akkor, a hazai sztenderd szerint nem középosztály, hanem gazdag vagy :)
a középosztálynak azért van chf hitele, mert anno nem tellett neki hufosra.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 13:22:24

@közmunkás bérkommentelő: nekünk nem adtak chf-est, ezért lett drága forintos :)

gazdag? nincs semmi vagyonom...

Elijah_Baley 2013.08.01. 13:25:17

@enpera: a képlet egyszerű: sokat keresel bruttóban=gazdag vagy.

Link elek 2013.08.01. 13:32:15

Annyi termeszetesseg van ezekben a kepekben, mint egy dobozos kolaban

Nuuk 2013.08.01. 13:44:11

"hogy pontosan milyen is, azt fotózta végig egy amerikai művész"

"A fényképek elkészítésekor pedig azt kéri tőlük, hogy olyan pozíciót vegyenek fel, ami szerintük a leginkább jellemzi mindennapi életüket."

Aztán a családok természetesen betartják ezt, mi? Ahogy mások is megjegyezték, nincs mosatlan ruha, nincs rendetlenség, nincsenek mérges, vitatkozó emberek, stb..

Ezek a képek pont annyira hitelesek, mint egy Hallmark képeslap.

Elijah_Baley 2013.08.01. 14:15:13

@Nuuk: sztem igen, idealizált világképet sugall, nincs ezzel semmi baj, nem dokumentumfotó, ráadásul egy egész más kultúra terméke, ott egész másként hat a kép, mi vagyunk az állandó panaszkodás népe, az usákok nem szokták más nyakába zúdítani a nyomorukat...

mézescsók 2013.08.01. 14:18:53

Nem vagyok építész, de hülyének sem nézném az amerikaiakat. Nyilván meg volt az okuk rá, hogy miért választották ezt az építési módot. Ha a külső falak stabilak és jól szigeteltek, majdnem mindegy, hogy belül miből vannak a térelválasztó elemek. Mondjuk engem zavarna, ha olvasnék és a másik szobából áthallatszana a tv, de biztos hozzá lehet szokni. Más szempontból (átalakítás, karbantartás, lakbrendezés, stb.) praktikusabb az amcsi megoldás.

Családi házban lakom és van kerítésem, de boldogan el lennék nélküle. Hogy miért van? Mert ez a szokás. Amúgy nem véd meg semmitől, sem a szomszédoktól, sem a betörőktől. Viszont jó drága. Mellesleg nekem tetszenek az amerikai kisvárosi házak.

Van kutyám (német juhász) és a lakásban tartom. Viszont bármikor kimehet a kertbe, ha akar. Horribile dictu: még az ágyamra is feljöhet, mert tisztább, mint polgártársaim többsége és a szukákon kívül káros szenvedélye nincs. (Van a nappaliban elkülönített helye, de bármikor bárhol előfordulhat a házban és nem mindig engem tisztel meg a jelenlétével.) Hogy elbóklászik-e az eb? Az enyém még a nyitott kapun sem megy ki nélkülünk, szoktatás kérdése.
Szóval nem kell olyan nagyra lenni építkezési kultúránkkal, mert vannak hátrányai rendesen. És nem kell elájulni az ottanitól sem, mert annak is. Nyilván vannak történelmi, földrajzi, éghajlati, népesedési, stb. okai annak, hogy ott úgy, itt meg így építkezünk.
A fotók nem rendítettek meg különösebben, jók, de nem állt el a lélegzetem. Némelyik kép olyan, mintha egy tömegszálláson készült volna (csajos), a zömükről ordít a beállítottság.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.08.01. 14:31:06

@közmunkás bérkommentelő: szerintem ez nem igaz, meg az sem hogy sokat keresek

gazdag = vagyona van, milliói félretéve

mojoking77 2013.08.01. 14:54:23

@Andie: Nincs hatso elzart kert, mint masok is megirtak, szigoruan lakasban vannak tartva a kutyak. El tudod kepzelni mekkora pert akaszthatnanak a kutyatarto nyakaba, ha veletlenul megszokne a bloki, ne adja az eg megharapna valakit? Soha, egy kobor kutyat nem lattam meg itt.
A fabolt keszult hazaknak egy oka van draga habzo szaju baratom@tohotom01:, megpedig, hogy a fat nagyon semmi masra nem hasznaljak kint, illetve mert ez terjedt el.
Mokas, mikor mutatjak a 100 eves muemlek epuleteket... Es mielott hisztiznel, szemelyes tapasztalatok alapjan irok....

mojoking77 2013.08.01. 14:57:41

@mézescsók: Semmi gond, bar nekem eszembe sem jutna, pedig gyerekkorom ota mindig is volt kutyam. A kutyaszort hogy szeded ossze az agyadbol,mikor nekiall ugy istenesen vedleni a bloki, vagy az sem zavaro? Bocs, ha kotekedonek tunok, nem vagyunk egyformak, es szamomra egyszeruen undoritonak tunik egy nemetjuhasz az ember agyaban..... Bocs.....

orwo 2013.08.01. 15:07:37

Persze, hogy beallitott kepek, de epp ettol jok, rendkivul szatirikusak. Egyedul a haditudosito meg a sportofotos az, aki nem beallitott kepeket csinal (persze neha ok is). A kepek nagyon jok, remekul, kello tavolsagtartassal es ironiaval abrazoljak a felszines, giccses, muanyag-idillbe burkolt amerikai kertvarosi valosagot, sztem epp ez volt a fotos celja.

Elijah_Baley 2013.08.01. 15:08:18

@enpera: ebbe most nem szeretnék jobban belemenni, mert itt a bloghun van pár dogma, ennek egyike a "gazdag/egykulcsosos", ezt tökfelesleges kapargatni.

Teragigamega lélek 2013.08.01. 15:52:25

@tohotom01: Mi, magyarok azt szoktuk meg, hogy tisztességesen megépítjük a házainkat úgy, hogy közben a Kárpát-medencében nem kell tizedakkora rengésekkel meg szelekkel számolni, mint az USA egész területén.

Na most, amikor jön a hurrikán és elviszi a gyorsan és olcsón fölhúzható amcsi papírházat, akkor jusson eszedbe oltogatni a magyarokat, okszi? :)

Elijah_Baley 2013.08.01. 16:10:47

@Teragigamega lélek: a szomcsi igazság h usákia nem teljesen szeles és földrengésgyanús, a középosztály jellemzően kellemes helyeken él, adódik az analógia, nálunk jellemzően kinek a vályogviskóját áztatja szét a zöldár?
naugyehát...

Teragigamega lélek 2013.08.01. 19:29:08

@közmunkás bérkommentelő: Az USA nekem szeles és rengéses. Még, ha vannak is nagy területek, ahol ezek nincsenek annyira. A mi országunk kb teljes egészében védve van.

Gabor Havasi 2013.08.01. 23:35:10

Azért a "Lorraine" ott van a szeren !

Taknyosvarju 2013.08.02. 01:20:59

Ha jon a jo kis tornado meg a renges, nyugodj meg viszi az a kohazat is csak nem mindegy mi omlik a fejedre. A kozhiedelemmel ellentetben az amcsik nem mind idiotak, sot a legtobbje nem az.
A konnyu szerkezetes hazzal sincs baj, atlagban 150-200 evig siman elall, konnyu alakitani es javitani, beton alapra epul, nagyresze pincevel, a hangszigetelesrol mar itt is hallottak meglepo modon, szoval ha becsukod az ajtot nem hallod a tevet a masik szobaban, marha egyszeru.
A kepek meg egyszeruen szarok es regiek is, mert ezek a ruhak, hajak meg dekor tutira nem ebbol az evezredbol vannak.

Taknyosvarju 2013.08.02. 01:25:19

Ja igen, elfelejtettem, a hatso kert altalaban magas es atlathatatlan keritessel zart, ott figyelnek a kutyak, csak a haz elotti resz nyitott

mézescsók 2013.08.02. 09:44:53

@mojoking77: A bundáját mindennap - vedlés időszakában többször is - alaposan kikeféljük. Azonkívül a lábamnál, nem a párnámon foglal helyet, ha úgy dönt, hogy pont az én társaságomra vágyik.
Azért a házban van a lakhelye (van ólja is, ott esetenként körülnéz vagy bemegy elmélkedni), mert "sajnos" nagyon jó házőrző. Igy aztán, ha kint van, nemcsak a látogatókat jelzi, hanem pl. a zörgő faleveleket és a feketerigókat is, sőt télen a háztetőről lecsúszó havat is kiosztja. Emellett téveszméje, hogy az egész környéket felügyelnie kell, pedig nincs is közvetlen szomszédunk!!! Állandóan kirohangáltunk, hogy mi van. Amikor a házban van, csak akkor jelez, ha valaki az ajtóhoz közeledik. Azóta kicsit nyugodtabb az életünk. Nem idegbeteg az eb, a környékbeli óvodások simogatni járnak hozzánk, a nyitott kapun nem megy ki, az úttest szélén megáll, az utcán lépcsőn nem közlekedik, csak mellette, stb.

Ja, hetente cserélek ágyneműt, az ágyat nem borítja szőr. Különben semmi gond, hogy más a véleményed, elfogadom, hogy nem mindenki úgy szoktatja a háziállatát, mint mi.

tohotom01 2013.08.02. 13:16:15

@Teragigamega lélek: Vedve van ? Arra gondolsz hogy megall a levego, ezert is van ott a legtobb rakos ? Vagy a jo arzenos vizre gondoltal ?

tohotom01 2013.08.02. 13:19:41

@Teragigamega lélek: Tisztesegesen megepitatt hazak ? A valyog hazakra gondoltal ? Vagy a 60as evekben epitett rakot okozo b-12 esekre gondoltal? Ha nem leskelodnenk nyugatra, mi meg mindig a nyereg alatt puhitanank a hust ember, nem vagod ? Csak gondolj bele milyen jo is osszel es tavasszal amikor jon az ar, a csoves magyarjanak elviszi az ar a jo kis hazaikat, az am a jo dolog.

Teragigamega lélek 2013.08.02. 19:21:54

@tohotom01: Azét, aki ártérbe költözik...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.02. 22:47:07

@PITTA: "Ezek mikori képek? Antennás mobil van az apukánál!!!"

:) ahogy a cikk irja is, 16 eve kesziti a kepeit a fotos. Valoszinuleg ez meg akkor keszulhetett:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.02. 23:27:15

@Taknyosvarju: "Ha jon a jo kis tornado meg a renges, nyugodj meg viszi az a kohazat is csak nem mindegy mi omlik a fejedre. "

Ott a pont! :) Egyebkent szigoru biztonsagi eloirasok vannak pl. tuz- es foldrengesbiztos hazak epitesere. Ezt onnan tudom, hogy epitkezes kozepen vagyunk:) A smog detectortol kezdve a tuzbiztos ajtokig minden aprosagra oda kell figyelni, ha ez nincs, a hazba hivatalosan nem lehet bekoltozni.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.03. 00:23:40

A hatsokert vs. elokert kerites temaban: ez is szemlelet kerdese. Amig a magyarok szamara az termeszetes, hogy az elokert van keritessel korulveve (be ne lassanak az utcarol:), es a hatso kertben sokszor a szomszed szajaba is belat az ember, az USA-ban pont a forditottja igaz: elokertben nincs v. jelzes erteku kerites, mig a hatso kert a privat szfera, magas keritessel korulveve (ahogy irta is valamelyikotok:) www.landscapingnetwork.com/fencing/backyard.html

Macropus Rufus 2015.01.21. 11:20:27

@Andie: én a macskák bagzásának a hangját nyomatnám 1000W-on. :) sztem az mindenkit a sírba tud kergetni, mondom ezt úgy mint macska tulaj. Viszont az ACDC-nél fent áll a veszély, hogy esetleg rocker az illető és csak örömöt okozol neki azzal, hogy ingyen koncertet rendezel :)

Macropus Rufus 2016.04.07. 11:57:15

@Andie: nézzél utána a helyi ebrendeletnek, hogy mit tehetsz ez ellen. Pl. ahol én lakom ott a sintér gond nélkül viszi a kutyát amennyiben 3 bejelentés ment az önkormányzat felé, hogy a kutya zavarja a te nyugalmadat. Mind a 3 esetben a kutya tulaj kap felszólítást, hogy csináljon valamit az állattal. A 4. esetben már jön a sintér és viszi a kutyát.
Aztán majd nézhet az arc, hogy mennyit fizethet a büntetésen kívül a sintéreknek.

Nekem nincs gondom a kutyákkal, de az nem járja, hogy csak azért ugat mert csak, és a gazda válasza, hogy hát ez a dolga. Amit te írtál azt megjátszottam én, 680W zenei teljesítmény hajnal 1-kor csak nem acdc hanem tüctüc zene. Jött is a fakabát, hogy ez mi, mert bejelentés jött, én meg mondtam, hogy a kutyája mitől jobb. Ekkor tudtam meg, hogy van nálunk ilyen ebrendelet. A rendőr figyelmeztetett én meg jeleztem a kutyásnak, hogy vagy megneveli, vagy kezdje búcsúzni tőle :D
Megnevelte.

kellys 2016.07.21. 00:43:12

@Teragigamega lélek: te nagyon hulye, pont azert epitenek ilyen hazakat, mert a hurrikan vagy foldrenges viszi es utana olcsobban epiti ujra.
a kovet is vinne, dontene ne szarj be, lasd 86os magyar renges, ami nem is volt nagy, megis repedtek, doltek a hazak.

de a szep az, hogy vagy annyira ostoba, hulyefasz, hogy azt hiszed ámerikában csak hulyek laknak, bezzeg mi itt a karpat medenceben tudjuk mi a faszom a jo es ezek a hulye amcsik nem jonnek ra, hogy teglat kellene epiteni te joe, pista meg bela mondta ejropaban... mi mindenben sokkal okosabbak vagyunk, az amerikaiak butak, a magyarok okosak es van egy csomo nobel dijasunk bebe meg olimpiai bajnokaink.
az ilyen idiotak rosszabbak a hazanknak, mint 2milliard melyliberalis, vagy 3000 orban - pick your side.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es