Kívül tágasabb

Mi aggasztja a huszonéveseket?

2013.07.31. 08:20, Kívül tágasabb , 36 komment

Egyre több huszonéves stresszel, ami nem is csoda, hiszen egy szakember szerint az elmúlt évtizedekben szinte példátlan nyomás alatt él a pályakezdő fiatal generáció. Eláruljuk, mi a tíz leggyakoribb ok.

Egy kétezer fő bevonásával elvégzett kutatás azt vizsgálta, mi aggasztja leginkább a huszonéves korosztályt a nyugati világban. A brit Entertainment One által megrendelt felmérés eredményei már csak azért is érdekesek lehetnek Magyarországon is, mert a magyar fiatalok is hasonló problémákkal szembesülhetnek.

A közvélemény-kutató cég arra kérte a megkérdezetteket, hogy egy 1-től 10-ig tartó skálán értékeljék a boldogságérzetüket az élet egyes területein. Mint kiderült, egyre többen kérnek szakembertől segítséget, így próbálván meg feldolgozni a problémáikat, egyharmaduk már terápián is részt vett, egynegyedük pedig szedett már antidepresszánsokat.

Már megint a pénz

A lista élén nem meglepő módon az anyagi gondok állnak, a megkérdezettek 38 százaléka állította azt, hogy ez aggasztja a legjobban. Ami ennél is érdekesebb, 70 százalék ismerte be, hogy a pénz (illetve annak hiánya) legalább egy alkalommal idézett elő veszekedést a mintafelvételt megelőző héten.

A második helyen a munka (illetve annak hiánya) áll 28 százalékkal. Akiknek nincs, azoknak az okoz problémát, akiknek pedig nincs, azok közül minden ötödik a főnökére panaszkodott.

A lista harmadik helyén az alváshiányt találjuk, erre a megkérdezettek 24 százaléka panaszkodott. Több mint kétharmaduk (egészen pontosan 70 százalékuk) úgy vélte, több állami ünnepre és pihenőnapra lenne szükség a feltöltődéshez.

Nehéz helyzetben

„A modern huszonévesek olyan nyomással szembesülnek, amely alapvetően különbözik a 20, 30 évvel ezelőtti helyzettől. Az elmúlt évtizedekben a fiataloknak még soha nem volt ilyen nehéz megvetni a lábukat a világban, otthont alapítani és karriert kezdeni" - hívta fel a figyelmet a Stresszmenedzsment Társaság igazgatója.

„A stressz számottevően csökkenthető, ha a relaxálást a napi rutin részévé tesszük akár rendszeres testedzéssel, a szabadban töltött idővel vagy olyan tevékenységekkel, mint a jóga és a meditáció" - tette hozzá Neil Shah.

A fiatalok egy jelentős része azonban más utat választ: 23 százalék az alkoholban, 10 százalék a cigarettában, míg 8 százalék a kábítószerben próbál menedéket és megnyugvást találni.

A teljes lista

avagy mi stresszeli leginkább a huszonéveseket:

1. Anyagi gondok (38%)
2. Munka (28%)
3. Alváshiány (24%)
4. Párkapcsolati problémák (19%)
5. Időhiány (11%)
6. A saját külsejük (10%)
7. Vita a partnerrel (8%)
8. Egészségügyi gondok (7%)
9. Család (5%)
10. Vita a barátokkal (4%)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása