Kívül tágasabb

Illegális pillantás a Vasfüggöny mögé

2013.06.01. 06:56, Kívül tágasabb , 3 komment

Aki élt a rendszerváltás előtt, talán még emlékszik rá (kivéve, ha a megszépítő emlékezet másképp rendelte), hogy az akkor a kommunizmus nagyszerűségéről közvetített képbe nem nagyon fért bele hivatalosan semmilyen ettől eltérő ábrázolás. Például az olyan, mint amilyen a most következő képek némelyikén (sokszor ironizálva) látható.

cím_108.jpg

A cenzúra ideje alatt a fotósoknak sem volt könnyű élete a Szovjetunióban. Ugyanis a kép, amit közvetíthettek, legyen szó akár csak a mindennapi életről, a kommunizmus nagy boldog családjának képe volt, persze a benne élő boldog emberekkel. Az utcakép pedig nem biztos, hogy mindig megfelelt ennek az elvárásnak.

Azért voltak olyan kísérletező fotósok, akik megpróbálták elkészíteni a valódi mindennapok lenyomatát. Egy ilyen 800 darabból álló fotókollekció kerül most kalapács alá több mint két évtizeddel a rezsim bukása után. A magántulajdonban lévő amerikai kollekcióban 1959 és 2004 között készült képek találhatók, áruk várhatóan közel 900.000 font vagyis 304 millió forint körül is lehet, mert az orosz (szovjet) fotók egyre népszerűbbek a gyűjtők körében.

1_69.jpg

2_60.jpg

Az aukció június 5.-én lesz a londoni Sotheby's-ben. A fotók egy nagyon más képet közvetítenek, mint amit az akkori propagandagépezet közölt a világgal. A fotósok jó része az 1990-es évekig csak illegális, „földalatti" kiállításokon mutathatta csak meg képeit.

Állami művészek

Az orosz avantgárd egészen 1932-ig, Sztálin hatalomra jutásáig, virágzott. Aztán a kommunista párt átvette az uralmat a művészetek fölött is. A II. világháború után a nyugati kulturális hatásokat egyértelműen elítélték, és csak rossz lehetett. Sok a trendekhez alkalmazkodni nem akaró fiatal művész és diák került Szibériába azért, mert más volt a véleménye.

Sztálin halála után a szigor valamennyit enyhült, de a művészeket még az 1970-es években is az állam alkalmazta, és a művészet szabadságáról finoman szólva sem lehetett beszélni. A 80-as évektől aztán elkezdtek megnyílni a galériák, és fokozatosan megszűnt az állami kontroll is.

3_55.jpg

4_50.jpg

5_45.jpg

Mikki, a csimpánz moszkvai képei

A fényképészetben több irányzat is volt a szovjet éra alatt, de az orosz avantgárd is visszaköszön némelyik felvételen. A nevesebb képek közül például kalapács alá kerülnek Vlagyimir Kuprijanov 1984-es képei, aminek „Puskin emlékezete" a címe. Várhatóan akár 25-35 ezer fontot (8.4-11 millió forint) is hozhat a sorozat.

Vitalij Komar és Alexander Melamid a moszkvai konceptualista irányzat alapítói betanították a Mikki nevű csimpánzt, hogy fényképeket készítsen Moszkva különböző nevezetességeinél. Az általa készített fotósorozat is árverésre kerül, a várakozások alapján 17 és 23 millió forint között.

majom 1.jpg

majom2.jpg

6_38.jpg

7_29.jpg

8_23.jpg

9_11.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása