Kívül tágasabb

Megrázó képek a rákot túlélt nőkről

2013.04.20. 06:53, Kívül tágasabb , 30 komment

A mellrák egyike a legmegrázóbb betegségeknek, különösen, ha a mell elvesztésével jár, hiszen az alapvetően határozhatja meg a nőiséget, a beteg önképét. Ebben sokat segíthet, ha az ember képes szembenézni a történtekkel. Kelly Davidson esete példát mutathat.

Kelly Davidson cím.jpg

A 34 éves amerikai nőnek a betegség miatt levették mindkét mellét, ő azonban nem a protézist, hanem a tetoválást választotta, és megosztotta a képeket. Kelly Davidsonnak háromszor is meg kellett küzdenie a rákkal, és 28 évesen műtötték meg.

Mint a hölgy elmondta, ez az ő becsületrendje, ami bizonyítja, hogy milyen küzdelmeken van túl, milyen csatákat nyert meg, egyben remélhetőleg a háborút is.

Kelly Davidson kép.jpg

Egy nőnek mindenképpen nagy traumát jelent, ha elveszíti nőiességének egyik jelképét, de mint mondja már belenyugodott és továbbra is szépnek és önazonosnak érzi magát.

Kelly Davidson nincs egyedül azzal, hogy megosztja a traumáját. 2011-ben David Jay divatfotós útjára indította a SCAR projektet, melynek keretében fiatal mellrák túlélőket fényképezett le. A képek tökéletesen nyíltak és megrázóak.

1_59.jpg

2_50.jpg

3_46.jpg

A kampány a figyelmet szerette volna felhívni az esetekre, a statisztikák és rózsaszín szalagok mögötti arcokra. A projektet annak az évi 10 000 (amerikai) negyven év alatti nőnek ajánlotta, akit mellrákkal diagnosztizáltak. Közel száz nőt fényképezett le, a legfiatalabb 18 éves volt.

Nemrég Angelo Merendino fotónaplója is nyilvánosságra került, amiben végigkövette felesége küzdelmét, és a küzdelem elvesztését a rákkal szemben.

4_43.jpg

5_38.jpg

6_32.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása