Kívül tágasabb

Patkányok a Parlamentben

2012.08.28. 07:00, Kívül tágasabb , 3 komment

Rágcsálók hada, beázó plafon, szivárgó WC-k, összevissza működő liftek. Nem, nem valamelyik elhanyagolt budapesti bérházban járunk, hanem a brit Parlament épületében, mely egyes pesszimista tanulmányok szerint akár a Temzében is végezheti.

Parliament.jpg

A(z igaz) városi legenda szerint nemrégiben II. Erzsébettel indult el felfelé a lift a világ egyik legrégibb Parlamentjében – apró szépséghiba, hogy a brit uralkodó lefelé szeretett volna menni. Ez persze csupán egy kínos közjáték, de jól mutatja, milyen súlyos gondok vannak az első termét 1099-re datáló épülettel.

Egy, a Parlament állapotát felmérő és a hosszú távú veszélyeket ecsetelő felmérés szerint a metróalagutak fúrása miatt kidőlhet a Big Ben tornya, megrepedhetnek az épület falai, de akár az egész angol épület is a Temzébe csúszhat.

Big Ben.jpg

Ha életveszélyben nincsenek is az épületben dolgozó képviselők, abban mind egyetértenek, hogy a Parlament megérett egy alaposabb felújításra.

Emiatt akár öt évig is házon kívül tarthatják az üléseket (a tervek szerint a közelben húznák fel az alsóház pontos mását), amíg kijavítják az elrohadt vízvezetékeket, eltávolítják az azbesztlapokat és újrahúzzák a veszélyes elektromos vezetékeket.

A katasztrófákat sejtető előrejelzések mellett a képviselőknek jóval hétköznapibb problémákkal is szembe kell nézniük. Sokan panaszkodnak szivárgó vécékre és a házban nem ismeretlenek a rágcsálók sem. Míg egyesek csupán azt jelentették, hogy „gyanús folyadék" csöpög a mennyezetről, mások szerint tavaly „egész vízesés" zúdult a Munkáspárt irodájába.

Parliament ülésterem.jpg

A képviselők egyetértettek abban, hogy az ülések időleges átköltöztetése lenne a leginkább költséghatékony megoldás, ez ugyanis mindössze három milliárd fontjába kerülne az adófizetőknek, míg ha a parlamentben maradnak, az akár tízmilliárdot is elvihet a költségvetésből.

Vannak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy a költözés és egy állandó helyszín fenntartása helyett inkább országszerte és változó helyeken kellene megtartani az gyűléseket.

A hárommilliárdos számlát kitörő örömmel fogadták Skóciában, ez ugyanis remek indokot szolgáltathat a 2014-es skót függetlenségi referendumhoz. Ha igennel szavaznak rá, akkor nem kell majd a skót adófizetőknek kivenni a részüket az iszonyatos összegből.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása