Kívül tágasabb

Jó nőket a kormányba!

2012.06.23. 19:12, Kívül tágasabb , 10 komment

Fájdalmasan hiányoznak a jó nők a magyar kormányból, különösen, ha mondjuk a francia kabinetet vesszük összehasonlításképp. Négy miniszter következik, egyenesen Párizsból, akik modellek is lehetnének.

Anélkül, hogy politizálni szeretnénk, igazán hosszan kellene gondolkodni emlékeinkben (akár a történelemkönyveket is segítségül hívva), ha igazán jól kinéző, fiatal és... ne kerteljünk: szép nőt szeretnénk találni valamelyik magyar kormányban. (Szerény véleményünk szerint anno Csehák Judit is elsősorban a szocializmus keretei között számított revelációnak.)

A franciák szerencsésebb helyzetben vannak, ugyanis hirtelen négy (!!) olyan minisztert is tudunk mutatni, aki ha holnap megjelenne egy divatbemutató kifutóján, nem nagyon lógna ki a sorból.

Itt van mindjárt Aurelie Filippetti kulturális miniszter, akit kolléganőihez hasonlóan a minap a párizsi Elysee palota előtt fotóztak le, amint éppen a kormányülésre igyekezett. A 38 éves politikus májusban került be a kormányba – remélhetőleg legalább olyan sikeres is lesz, mint amilyen csinos.

Aurelie Filipetti sikeres író is, első könyve 2003-ban jelent meg, igazán híres viszont attól lett, hogy azt állította: a Nemzetközi Valutaalap akkori igazgatója, Dominique Strauss-Kahn megfogdosta.

Aztán itt van a kis- és közepes vállalkozásokért felelős miniszter (államtitkár), Fleur Pellerin. A szintén 38 éves politikus Dél-Koreában született és úgy került Franciaországba, hogy még babakorában örökbe fogadta egy francia család. Története mesébe (vagy hollywoodi filmbe, ami majdnem ugyanaz) illő, hiszen szülei pár napos korában magára hagyták Szöul utcáin – innen sikerült eljutnia a francia kormányzati pozícióig.

Najat Vallaud-Belkacem a női jogokért felelős miniszter Jean-Marc Ayrault kormányában. Az 1977-ben Marokkóban született politikus a jelenlegi francia kabinet legfiatalabb tagja. Már 2007-ben tagja volt Ségoléne Royal kampánystábjának, 2008-tól pedig Lyon egyik alpolgármestereként dolgozott.

Az ő története sem kevésbé tanulságos, mint Fleur Pelleriné, hiszen egy hétgyermekes család másodszülötteként nem volt egyszerű élete. 1982-ben költözött Franciaországba a család többi tagjával követve apját, egy francia építőmunkást. Tíz éve tagja a szocialista pártnak, jelenleg ő a kormányszóvivő is.

Végül, de nem utolsósorban jöjjön Delphine Batho, aki 39 éves korára került be az Igazságügyi Minisztériumba államtitkárként (hivatalos titulusa junior minister). Bár nem nagyon néznénk ki belőle, a szocialista párton belül inkább a szélsőbalt képviselte.

17 éves korában a francia középiskolások egyik meglehetősen markáns (nem akartuk a militáns szót használni, mert félrevezető lett volna) szervezetének, a Fédération indépendante et démocratique lycéenne-nek az elnökévé választották, majd az antirasszista mozgalom, az SOS Racisme alelnöke lett.

A kilencvenes évek közepén lépett be a szocialista pártba, 2007 óta a nemzetgyűlés tagja. Nevére némi árnyat borított az az idén márciusban kirobbant botrány, amikor a Le Monde megszellőztette, hogy – meglehetősen magas jövedelme ellenére - Delphine Batho egy elsősorban kisjövedelműeknek fenntartott apartmanházban él.

Konklúzióként csak annyit, hogy bár kifejezetten esztétikai okokból némi sajnálattal vettük tudomásul Carla Bruni kiszorulását a politikai sajtóból (miután férje, Nicolas Sarkozy elveszítette az elnökválasztást), a jelek szerint olyan nagyon nem kell szomorkodni, hiszen akad utánpótlás.

És nem, nem vagyunk ronda hímsoviniszták, és ha érkezik javaslat, szívesen írunk jó pasikkal teli kormányról is. Ha van olyan...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása