Kívül tágasabb

Stephen King végleg befejezte

2012.06.18. 20:33, Kívül tágasabb , Szólj hozzá!

Húsz évvel alapítása után feloszlott minden idők egyik legsajátosabb zenekara. A Rock Bottom Remainders olyan neves írókat tudhatott a tagjai közt, mint Stephen King, Amy Tan vagy éppen Scott Turow. Könnyet nem hullajtunk, de egy rövid visszaemlékezést megér a dolog.

„A zenekarotok nem túl rossz. Nem is túl jó. Ne is hagyjátok, hogy jobb legyen, mert akkor csak egy újabb vacak banda lesz.” Ezek a mondatok nem akárki szájából hangzottak el, Bruce Springsteen az amerikai rock állócsillaga, ami nehezen lenne elmondható a Rock Bottom Remaindersről.

Az együttes két évtizedes létezésének szinte minden koncertjével bizonyította, hogy Stephen King, Amy Tan, Scott Turow, vagy éppen Dave Barry komikus jól tette, hogy maradt a kaptafánál, ez esetben az irodalomnál. A banda még két koncertet ad (a hónap végén Kaliforniában), majd végleg befejezi.

„Elértük azt a pontot, ahonnan már nem lehet jobb. Illetve lehet, sokkal, de nem mi. Már majdnem négy akkordot tudunk, és egész biztos vagyok benne, hogy a Beatles is ezen a ponton oszlott fel” - viccelt Dave Barry szólógitáros.

Miért éppen most?

Miként a mellékelt videók is bizonyítják, azért a Rock Bottom Remainders nem volt annyira rossz, mint azt erősen önkritikus tagjai nem kevés öniróniával mindig felemlegették (persze jók sem voltak), különösen egy olyan bandához mérten, amely évente egy-két alkalommal lépett fel és szinte sosem tudott próbálni tagjai időbeosztása miatt.

Tulajdonképpen folytathatnák is, döntésük mögött elsősorban az egyik alapító, a könyvkiadó és énekes Kathi Goldmark halála áll. Ő volt az, aki anno egyesével meggyőzte a tagokat a csatlakozásról, miközben a különböző szerzői estekre fuvarozta őket.

Stephen Kinget feltehetőleg olyan nagyon nem kellett győzködni, hiszen az egyik legnépszerűbb amerikai író vonzódása az ötvenes-hatvanas évek popkultúrájához és a rock'n'roll-hoz legendás, sok könyvében idéz különböző dalokból.

Jótékonykodnak

A két utolsó koncert (június 22-én a Los Angeles-i El Rey Theatre-ben, majd másnap egy zárt körű buli az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének anaheimi konvencióján) bevételei jótékonysági célra mennek, csakúgy, mint mindegy egyes Remainders koncerté az elmúlt 20 évben. Egyébként nem kis összeget, összesen mintegy 2 millió dollárt gyűjtöttek a megalakulásuk óta.

„Mindig kihangsúlyozzuk, hogy egyetlen centet sem keresünk a koncertekkel” - mondta Dave Barry, aki szerint a nézők alighanem eléggé zokon vennék, ha kiderülne, hogy 40 dollárt fizetnek azért, hogy meghallgassanak egy bandát, amely semmivel sem jobb, mint mondjuk a szomszéd garázszenekar.

Sztárvendégek egész sora

Zenei korlátjai ellenére a Remainders igazán nagyszerű zenészekkel állhatott egy színpadon az elmúlt két évtizedben. Ilyen volt például a már idézett Bruce Springsteen, de zenélhettek Al Kooperrel, Ronnie Spectorral, vagy éppen a Byrds tagjával, a velük többé-kevésbé rendszeresen fellépő Roger McGuinn-nel.

Utóbbi az utolsó koncerteken is vendégük lesz, és sokkal jobb véleménnyel van róluk, mint a banda tagjai saját magukról: „Persze Dave elmondja majd, hogy ők csak egy vacak zenekar, de valójában egész jók. Nem olyan rosszak, mint állítják magukról”.

Az együttes előszeretettel játssza a 60-as évek rock'n'rollját, de van pár saját szerzeményük is.

„Jópofák vagyunk. Jók nem, de jópofák igen. És lehet kapni alkoholt a koncertjeinken. Ez kulcsfontosságú. Nekünk és a közönségnek is” - mondta nevetve Dave Barry.

Végül is ez a lényeg egy bulizenekar esetében, hogy a közönség is és ők is jól érezzék magukat.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr324647230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es