Kívül tágasabb

Brutális balesetek az autózás hőskorából

2012.06.04. 21:44, Kívül tágasabb , 2 komment

Az 1920-30-as évek volt az autózás első aranykora, ekkor vált az autó első ízben tömegcikké. A húszas éves végére a Ford T-modell már sokak számára elérhetővé vált, a sok jármű miatt egyre több lett a baleset is.

1909-ben egy Ford T-modell még 1200 dollárba került, alig két évtizeddel később már 300 dollárt sem kellett fizetni érte Amerikában, így aztán nem csoda, hogy az autózás kevesek kiváltságából a mindennapi élet egyik fontos eszköze lett.

Ráadásul ekkor jött divatba az autóbérlés intézménye is, így aztán nem csoda, hogy 1929-re már az amerikaiak 20 százaléka részt vett a közúti közlekedésben.

A nagy, klasszikus autógyárak, a Ford, a Chrysler és a General Motors hatalmas vetélkedésben próbálták kivenni a részüket a fellendülésből, és mire a húszas évek végén beütött a nagy világgazdasági válság, a Ford futószalagjairól már percenként gördült le egy új autó.

A technológia fejlődése azt jelentette, hogy az új modellek már akár 80 km/órás végsebessége elérésére is képesek voltak, ugyanakkor a biztonság terén egyre nagyobb volt a lemaradás.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy jogosítvány megszerzése nélkül is bárki beülhetett a volán mögé, akkor nem meglepő, hogy a korszak a látványos és tragikus balesetekről is hírhedtté vált.

Ezeket örökítette meg Leslie Jones, aki 1917-től egészen 1956-ig volt a Boston-Herald Traveler fotósa és ebbéli minőségében hivatali kötelessége is volt a város életének dokumentálása.

A fotográfus 1967-ben hunyt el, a családja pedig a Bostoni Közkönyvtárnak adományozta az évtizedek alatt elkészült 34 ezer fényképet. Ezekből válogattunk.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr794647244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pampalini 2012.06.06. 06:30:04

Érdekesek a képek, egyrészt látványos lenyomatai az adott kornak, másrészt megállapítható, hogy semmi változás nem történt, ilyen balesetek esnek meg ma is, nap mint nap. Ami változott a kocsik biztonsága, az nyilván sokkal jobb, de hát megsérülni vagy ne adj isten meghalni sajnos ma sem nehéz az utakon.

Shaddarkia 2012.06.06. 09:59:00

És hát azóta aszfaltozott úthálózat is van, azért ez sem elhanyagolható tényező :)

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es