Kívül tágasabb

Fiatal lányok alkoholmámorban

2012.05.08. 08:36, Kívül tágasabb , 4 komment

Az utóbbi időszakban már Magyarországra is megérkezett az úgynevezett binge drinking jelenség, azaz amikor (jellemzően fiatalok, nem ritkán kiskorúak) az eszméletlenségig isszák magukat a lehető legrövidebb időn belül. Nagy-Britannia egyes részein a helyzet már válságos.

Magyarországon is egyre gyakrabban kell az orvosoknak lépniük a fiatalok körében terjedő binge drinking miatt. A szó azt a jelenséget takarja, amikor az alkoholfogyasztó minél rövidebb időn belül issza részegre magát.

A jelenség szülőhazája Nagy-Britannia, ahol a helyzet egyre rosszabbra fordul. Különösen Anglia északkeleti részéről érkeznek drámai adatok, ahol 100 ezer emberből 59 fiatal került már legalább egyszer kórházba emiatt. Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a 21 éven alatti fiatal lányok.

Északkelet-Angliában az országos átlag kétszeresét (118 embert minden 100 ezerből) teszik ki azok, akiknek valamilyen kezelésre van vagy volt szükségük tavaly.

Felveszik a harcot

Nem csoda, ha a brit kormány is az egyik kiemelt feladatának tartja a jelenség visszaszorítását, csakúgy, mint civil csoportok, például a Balance (Egyensúly) nevű szervezet.

„A régiónkban élők túl sok alkoholt isznak már egészen kis kortól, az ital túl könnyen beszerezhető, olcsó és túlságosan reklámozott. Noha a kormány alkoholstratégiájának célja a binge drinking visszaszorítása, nem teljesen egyértelmű az alkohol marketingjével, reklámjával kapcsolatos elképzelés” - jelentette ki a Balance igazgatója, Colin Shevills.

A northumbriai rendőrség csak tavaly 238 alkalommal szabott ki legalább 80 fontos (kb. 28 ezer forintos) helyszíni bírságot szabott ki 21 éves vagy annál fiatalabb nőkre (!!). Ez tízszerese a dél-angliai számoknak.

A szomorú lista második helyén a Merseyside-i lányok (Liverpool és környéke) találhatók, majd a Lancashire-ben élők következnek.

A brit szakemberek és szervezetek elsősorban az alacsony árakat és a reklámokat hibáztatják, mondván, miközben az alkoholos italok jó részét a zsebpénzükből meg tudják venni a fiatalok, addig a reklámok azt az üzenetet erősítik, hogy az alkoholizálás cool, vagy vonzóbbá tesz, illetve hogy inni kell a jókedvhez.

A Balance azt szeretné elérni, hogy tiltsák be a fiatalokat célzó alkoholhirdetéseket a mozikban és a tévében a 18 éven alattiak által is nézhető filmek előtt, valamint szeretné elérni, hogy ne lehessen ilyen italokat hirdetni közösségi oldalakon, valamint sport és ifjúsági rendezvényeken.

A képeket elnézve alighanem valóban itt az ideje lépni... Ha már egyik-másik tini nem tud.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása