Kívül tágasabb

Mióta szitokszó a gazdag?

2011.12.16. 02:27, Kívül tágasabb , komment

Feje tetejére állt a világ, ha már az amerikai republikánusok is a másik gazdagságával próbálják lejáratni egymást. Márpedig ez történik, ami felveti a kérdést: lehet-e amerikai elnök egy jómódú politikusból?

Az amerikai Republikánus Párt hagyományosan az egyéni boldogulás és sikerek szószólója (szemben a közösségibb demokratákkal) – vagy legalábbis az volt. A napokban lezajlott Mitt Romney – Newt Gingrich tévévita azonban új fejezetet nyithat a párt történetében.

Nem kevesebb történt ugyanis, mint hogy Mitt Romney (nettó vagyona meghaladja a 190 millió dollárt) nemes egyszerűséggel azt állította ellenfeléről (a 6 millió dolláros vagyonnal rendelkező Newt Gingrichről), hogy az túl gazdag ahhoz, hogy értse a középosztály gondjait.

Most egy pillanatra tegyük félre a „bagoly mondja verébnek” kezdetű népi bölcsességet (noha, ugye...) és koncentráljunk az üzenetre. Ami nem más, mint hogy már a republikánus szavazók között is szitokszóvá vált a gazdagság.

Intő szenátusi példa

Az igazi harc itt a felső 1 százalék és ennek az 1 százaléknak az 1 százaléka között zajlik, azaz a milliomos politikusok és a „százmilliósok” között. Érdekesség, hogy éppen utóbbiak képviselője (a korábban éppen pénzügyi, üzleti sikereit elnökjelöltsége mellett érvként felsorakoztató) Mitt Romney használja szitokszóként a jómódot.

Mindennek fényében a kérdés most már az, hogy vajon jelen körülmények között van-e esélye egy gazdag jelöltnek bejutni a Fehér Házba? A tavalyi szenátusi választáson a saját maguk indulását pénzelő, gazdag jelöltek többsége elbukott.

Ilyen volt a floridai Jeff Greene, akinek az egész választási kampánya jóformán másról sem szólt, mint hogy magyarázkodott a jachtja miatt. Vagy Meg Whitman Kaliforniában, akit több mint 140 millió dollárt költött (saját pénzéből!) a kampányára, mire azzal vádolták, hogy szórja a pénzt. De említhetnénk a connecticuti Linda McMahont, aki 50 millió dollárját ölte a végül eredménytelen választási kampányába.

Szövetségi szinten 58 olyan induló volt, aki legkevesebb félmillió dollárt áldozott saját vagyonából az indulására, közülük kevesebb mint minden ötödik jutott be a szenátusba.

Márpedig a helyzet a jelek szerint nem nagyon változik. Így aztán a kérdés nyitott marad (az elnökválasztásig mindenképpen): lehet-e az Egyesült Államok vezetője egy gazdag ember?

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása