Kívül tágasabb

Brutális gázolás: még nincs vége

2011.10.23. 23:20, Kívül tágasabb , 6 komment

A kínai rendőrség letartóztatott két embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők vezették azokat az autókat, melyekkel áthajtottak egy kétéves kislányon Kínában. A világszerte nagy felháborodást kiváltó eset miatt a távol-keleti országban hatalmas vita bontakozott ki. Szívszorító videó! 

Október 13-án történt, hogy a kínai Foshan városának piacán egy teherautó elütött egy kétéves kislányt, majd némi tétovázást követően elhajtott. A következő percekben nem kevesebb, mint 17 járókelő ment el segítségnyújtás nélkül a gyermek mellett, miközben egy másik autó is áthajtott rajta. (A sokkoló esetről itt olvashatnak részletesebben, oda linkeltük a videót is, amit szigorúan csak felnőtt és erős idegzetű olvasóinknak ajánlunk!)

Az ép ésszel nehezen felfogható eset (itt, a Kívül tágasabbon is volt több kommentelő, akik határozottan állították, hogy a videó hamisítvány) hatalmas felháborodás váltott ki Kínában és (nem túlzás állítani) világszerte egyaránt.

Az ügyben most a helyi rendőrség lezárta a nyomozás első szakaszát és hivatalosan elrendelte a két gyanúsított férfi letartóztatását. A lépés Kínában gyakorlatilag minden esetben bírósági tárgyalással végződik. További részletek egyelőre nem ismeretesek.

A kétéves Wang Yue egy hétig harcolt még az életéért, ám végül belehalt sérüléseibe.

Közben Kínában nekiestek annak az 57 éves asszonynak, aki végül segítséget nyújtott a kislánynak, és azzal vádolják, hogy csak a hírnévben reménykedett. Annyit a magunk részéről hadd tegyünk hozzá, hogy ez is mutatja, mennyire elharapództak az indulatok ebben a borzalmas ügyben, ha ez a vád bármennyire is komoly.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: kína gázolás

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása