A középosztály tündöklése és a munkásosztály bukása – így lehetne röviden összefoglalni azt az eddig soha nem látott mértékű felmérést, mellyel Nagy-Britanniában mérték fel a társadalom tagozódását.

Egy generáció alatt gyökeresen átalakult a brit társadalom, legalábbis az a kép, amit a britek önmagukról kialakítottak. Míg negyedszázada csupán minden negyedik brit vélte úgy, hogy a középosztályba tartozik, ma ez az arány már 70 (!!) százalék. Ezzel párhuzamosan csak a megkérdezettek 24 százaléka vallotta magát a munkásosztályba tartozónak – azaz az arányok gyakorlatilag felcserélődtek és a klasszikus munkásság eltűnőben van.

Ami még ennél is döbbenetesebb: a BritainThinks közvélemény-kutató felmérésében gyakorlatilag senki sem tartotta magát a felső tízezer, az elit tagjának.

Hat törzs

Az ily módon hatalmasra duzzadt középosztály természetesen tovább rétegződik, hat különböző törzsre, kezdve a klasszikus konzervatív értékeket valló, háztartásonként évi 47 ezer fontnyi (15 millió forintnyi) bevétellel rendelkező nyugdíjasoktól egészen a szappanopera-függő, a mindennapi megélhetésért is megharcoló, éves szinten 30 ezer fontnyi (9 millió forintnyi) bevételt produkáló alsó-középosztályig.

(Nem akarunk senkit hergelni, de azért eláruljuk, hogy egy munkásosztálybeli háztartás átlagos éves bevétele 24 ezer font, azaz 7,5 millió forint – de azért a felhördülés előtt vagy után tessék figyelembe venni a megélhetési költségeket is, amelyek azért Nagy-Britannia legtöbb részén még mindig jóval magasabbak, mint Magyarországon.)

A minden szempontból reprezentatív felmérés azt is megmutatta, hogy e hatalmas és végtelenül összetett középosztály jórészt optimista, még akkor is, ha az alján megkapaszkodó réteg tart attól, hogy nehezebb gazdasági körülmények között lecsúszhat.

Politikai következmények

Természetesen a társadalom ilyetén átalakulásának nagyon fontos gazdasági és politikai következményei is vannak. Az egyik ilyen, hogy a parlamenti pártok is elsősorban őket célozzák meg politikájukkal. Az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Ed Miliband (gyakorlatilag követve a Tony Blair fémjelezte, a szakszervezetekkel és a hagyományos baloldallal szakító, harmadik utas politikáját) bevallva ezt a réteget igyekszik megszólítani.

Nem tesz másként a kormányon lévő kisebbik koalíciós partner liberáldemokrata Nick Clegg sem, aki önmeghatározása szerint az Ébresztőórás Britekre számít, azaz arra a (jórészt alacsonyan fizetett alkalmazotti) rétegre számít, amely nem engedheti meg magának és a családjának a magán-egészségügyi szolgáltatásokat és a drága magániskolát.

A nagyobbik koalíciós párt, a konzervatívok célközönsége pedig hagyományosan ez a társadalmi szelet, így aztán nem is csoda, hogy David Cameron kormányfő lett a legmenőbb egy 29 híres embert tartalmazó listán.

Az átlagos, önmagát középosztálybelinek valló család éves bevétele 37 ezer font (azaz körülbelül 11 millió forint), így aztán nem csoda, hogy a megkérdezettek közel fele legalább 10 ezer font (3 millió forint) megtakarítással rendelkezik. Ugyanez az arány a munkásosztálynál 20 százalék.

A kutatás készítői szerint a brit középosztály hat rétegre bomlik tovább. A skála alsó végén a napi megélhetésüket biztosítani tudók, de félretenni nem nagyon tudók, a tetején pedig a kiemelkedő bevételekkel rendelkező, általában idősebb (javarészt nyugdíjas) emberek találhatók.

Értük folyik a harc

Bonyolítja a helyzetet, hogy a középosztály (már méretéből adódóan) nem egységes politikailag. Két csoport, a már említette jómódú nyugdíjasok és a konzervatív, félbulvárlap olvasói táborát adó, harcos jobboldaliak kifejezetten tory voksolók, míg az alsóközéposztályhoz tartozó, spórolni nem tudók erősen munkáspárti szavazók. A maradék három törzs viszont nem elkötelezett egyik párt irányában sem, magyarán az ő megnyerésük egyenlő a választások megnyerésével is.

Így aztán nem csoda, hogy az elsődleges politikai harc jómódban élő, a környezetvédelmet szem előtt tartó zöldek, a jellemzően városi, kapcsolatépítők és az életminőségüket a különböző kedvezmények, leárazásak kihasználásával emelők csoportjáért zajlik. A középosztály ráadásul jóval nagyobb politikai aktivitást is mutat a munkásosztályhoz képest (69-55 százalék a szavazók aránya), így érdemes is harcolni értük.

Ami dönt

Megkérdezték a felmérés résztvevőit, hogy szerintük mi határozza meg leginkább valakinek a társadalomban elfoglalt helyzetét. A válaszadók 23 százaléka szerint a végzettség a döntő, ezt követi a szülők társadalmi helyzete (21 százalék), a munkahely (20) és a kereset (szintén 20 százalék).

Érdekesség, hogy önmeghatározás szerint a megkérdezettek 7 százaléka tartotta magát a felső-, 21 százaléka pedig az alsóközéposztály tagjának. 43 százalék gondolta úgy, hogy egyszerűen csak középosztálybeli, míg 24 százalék a munkásosztályba sorolta családját. Érdekesség, hogy (4 százalék bizonytalan mellett) senki sem gondolta úgy, hogy az elit tagja lenne.

Kik az igazán gazdagok?

Korábban írtunk már arról a felmérésről, amelyet az amerikai Fidelity Investment folytatott le és melynek során távolról sem átlagcsaládokat kérdeztek meg arról, hogy szerintük ki számít gazdagnak manapság. A megkérdezett ezer család átlagvagyona 3,5 millió befektethető (azaz mozgósítható) dollár (azaz 700 millió forint) volt.

A megkérdezettek 42 százaléka eleve kijelentette, hogy nem érzi jómódúnak magát, a gazdagság alsó határát 7,5 millió dollárban (másfél milliárd forintban) határozva meg. Az önmagát és családját gazdagnak tartó 58 százalék jellemzően a fiatalabbak közül került ki és még jó néhány éve állt előtte a munakerőpiacon.