Kívül tágasabb

Tiszteletlen üzenetek az éttermi számlákon

2021.04.21. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A vendéglátás (pontosabban az abban dolgozók) néha furcsa dolgokat produkálnak. Étteremben dolgozni nem kis meló, különösen akkor, ha rengeteg embert kell éppen kiszolgálni.

girl_by_herself.jpg

Érthető hát, hogy a felszolgálók egy része különböző megoldásokat talál ki, hogy képes legyen megkülönböztetni a vendégeket egymástól. Például valamilyen külső jellegzetesség alapján.

Baj csak akkor van, ha ezek az apró megjegyzések véletlenül rajta maradnak a számlán, miként azt történt egy hölgy esetében is, aki a Twitteren hozta nyilvánosságra a számláját, amin az szerepelt: „az egyedül lévő lány”.

A nő finoman szólva sem vette jónéven a dolgot, különösen, hogy mint megjegyezte, nem is volt egyedül, szóval a szöveg „mindenképpen tiszteletlen”.

A poszt pár nap alatt több, mint 600 ezer lájkot kapott, közel 47 ezren osztották meg és persze elég komoly vita robbant ki körülötte.

A tweet kapcsán mások is megosztották, milyen megjegyzéssel illették őket különböző számlákon: „kis ronda pasas”, „reszelős hangú srác” vagy „30 fölöttinek néz ki”.

Akadt olyan is, aki a másik oldalról osztott meg egy sztorit: „Korábban én is ilyen helyen dolgoztam és előfordult, hogy elfelejtettem, hogy a számlán látszik a felirat. Véletlenül valakinek a számlájára azt írtam, „a szemüveges kopasz pasas”, mire ráírta, hogy „hé, nem is vagyok teljesen kopasz”.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása