Kívül tágasabb

Harcban a Queennel és a Beatlesszel

2021.01.20. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Egy feltörekvő zenekarnak vagy előadónak soha nem volt könnyű dolga, ám a streamingszolgáltatók korában nehezebb, mint valaha. Legalábbis ezt derült ki a három legnagyobb brit zenekiadó vezetőinek meghallgatásán.

zenehallgatas_2_foto_pixabay_com.jpg

A streaming előnyeiről és hátrányairól évek óta folyik a vita, a kérdés a járvány kitörése óta még inkább előtérbe került, hiszen elmaradnak a bevétel egyre nagyobb részét hozó koncertek.

A szolgáltatókon ráadásul a feltörekvő tehetségeknek olyan vetélytársakkal kell szembenézniük, mint a Queen vagy a Beatles, azaz gyakorlatilag „az elmúlt ötven év zeneiparával” – mondta a brit jogdíjakért felelős PPL vezetője.

„Ennek eredményeként társadalmunk legtehetségesebb tagjai közül sokan megélhetési gondokkal küzdenek” – tette hozzá a brit parlament bizottsága előtt Peter Leathem.

Queen, Elton John, Fleetwood Mac

Hogy mennyire igaza van, azt jól mutatják a számok: tavaly a brit TOP10-ből három a 70-es évekből származó Greatest Hits-válogatás volt, a Queentől, Elton Johntól és a Fleetwood Mactől.

Eközben csupán egyetlen bemutatkozó albumból (ez KSI-től a Dissimulation) streamingeltek annyit, hogy az megfeleljen 60 ezer eladott példánynak. Ez összesítésben a 62. helyre volt elég, ám KSI szerint ez csak azért volt lehetséges, mert korábban komoly követőbázist szedett össze a YouTube-on.

„Annyi az előnyöm, hogy van egy saját, nagy platformom, ahol a többieknél könnyebben tudom reklámozni magam” – mondta a rapper a BBC 5 Live-nak.

Hazaköltözni a szülőkhöz

A streaming hatásaival foglalkozó bizottság korábban olyan sztárokat hallgatott meg, mint a Radiohead vagy Nile Rodgers, és már akkor kiderült, hogy sok zenész annyira keveset keres a streaminggel, hogy a lakbérre sem futja.

Közéjük tartozik Nadine Shah is (őt jelölték már a legjobb brit lemeznek járó Mercury-díjra is), aki arról beszélt, hogy kénytelen volt hazaköltözni a szüleihez, mert egyszerűen képtelen megélni a zenélésből.

A kegyetlen számok

A bizottság kedden meghallgatta a brit kiadók talán legfontosabb vezetőit, a Universal Music, a Sony Music és a Warner Music brit leányvállalatainak első embereit.

A Universal Music vezérigazgatója, David Joseph (miközben csodálatos zenésznek és fantasztikus dalszerzőnek) nevezte Nadine Shah-t, elismerte, hogy a jelenlegi rendszer bizonyos zenészeknek gondot okoz.

A jogdíjakat ugyanis népszerűség alapján osztják szét, azaz ha például valaki zenéje a Spotify lejátszásainak 1 százalékát jelenti, akkor az az előfizetői díjakból és hirdetésekből befolyó összeg 1 százalékát kapja meg.

Ami Nadine Shah-t illeti, a Music Week adatai szerint legutóbbi albumát (Kitchen Sink) mindössze 675 ezer alkalommal streamelték, ami 675 „eladott lemeznek” felel meg. Az összehasonlítás végett, a jelenlegi brit listavezető, Barry Gibb Greenfields című albuimát csak a múlt héten 2,7 milliószor hallgatták.

A zeneipart képviselő BPI ugyanakkor azt állítja,a streaming igenis jó a zenészeknek. Tavaly csak az Egyesült Királyságban 1800 olyan művész volt, aki átlépte a 10 ezer CD eladásának megfelelő 10 millió streamet. Átlagot számolva ezek a művészek ezzel 29 400 fontot (11,8 millió forintot) kerestek.

A BPI szerint a streaming sokkal demokratikusabb, mint elődei, hiszen tavaly a TOP10 előadó csupán a streamingelt zenék 5 százalékáért felelt, míg 2005-ben ez az arány még 13 százalék volt.

(Fotó: pixabay.com)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása