Kívül tágasabb

Ivanka leváltva: jön Ashley Biden

2020.12.01. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Amerikai elnök lánya még aligha játszott olyan fontos szerepet a történelemben, mint Ivanka Trump, aki apja tanácsadójaként komoly befolyással bírt a Fehér Házban. Joe és Jill Biden lánya, Ashley aligha lesz majd ilyen hatással, de nem érdektelen személyiség. Ismerkedjünk meg vele!

ashley_biden.jpg

Annál is inkább, mert Ashely Biden már jó előre kijelentette, hogy apja elnöksége alatt sem fogja majd vissza magát véleménye hangoztatásában, ha a számára fontos témákról (elsősorban az állatvédelemről és az igazságügyi reformról) van szó.

Lássunk pár érdekességet róla!

Pizzériában dolgozott

Az 1981-ben született Ashley kulturális antropológiát végzett a New Orleans-i Tulane egyetemen. Míg Ivanka modellkedéssel és a New York-i társasági élettel volt elfoglalva az egyetem után, Ashely egy pizzériában dolgozott.

Az apja a példaképe

Joe és Ashely Biden kapcsolata kifejezetten szoros, ami kiderült az elnökválasztási kampány során is, hiszen Ashley elkísérte apját, mi több, nem egyszer fel is szólalt.

Többször kifejtette, apja mekkora hatással volt rá, hogyan bátorította, hogy megtalálja a hangját, fel merjen szólalni, ha valamit helytelenít – amit azóta is élete egyik legfontosabb alapelvének tart.

Rendíthetetlen aktivista

Apja támogatta abban is, hogy aktivista legyen. Még 2014-ben lett az igazságügyi reformot zászlajára tűző Delaware Center for Justice ügyvezető igazgatója.

Amikor féltestvére, Beau agytumorban elhunyt 2015-ben, anyja, Jill szerint Ashley megfogadta, már csak az emléke miatt is nyomdokaiba lép és elszántan harcol a reformért.

Nem a figyelem érdekli

Ezzel együtt nem akar celeb lenni, azaz fontosabbnak tartja az üzenetet, mint azt, hogy saját magát előtérben tolja, magánéletét próbálja minél távolabb tartani a rivaldafénytől. Instagram-fiókja privátra van állítva, ritkán vesz részt nyilvános eseményeken, ehelyett inkább a számára fontos ügyekre összpontosít.

Imád táncolni

És ezt nem fél megmutatni… olyannyira, hogy kis híján elhomályosította apja első, megválasztott elnökként elmondott beszédét. A felvétel, amin apja beszéde közben táncra perdül, nagyot ment az interneten.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scary Mommy (@scarymommy) által megosztott bejegyzés

Nem kerülték el a drogbotrányok

Ami érthető is, mert a múltban már megégette magát párszor. Például 2009-ben, amikor apja Barack Obama alelnöke lett, Ashely egyik „barátja” 2 millió dollárért megpróbált eladni egy 43 perces videófelvételt, melyen állítólag Ashely kokainozott.

A videót senki sem vette meg, de az amerikai sajtó felkapta a sztorit. A New York Post újságírója látott 90 másodpercet belőle és azt írta, ugyan a felvételen látható nő hasonlít Ashleyre, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ő az.

Nem ez volt az első kínos eset Ashely Biden életében. Tíz évvel korábban, 1999-ben marihuána birtoklásáért tartóztatták le, de nem vádolták meg semmivel.

 A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása