Kívül tágasabb

Hatalmas felzúdulás a NASCAR körül

2020.07.08. 23:09, Kívül tágasabb , komment

A NASCAR a legnagyobb autóverseny-sorozat az Egyesült Államokban. talán ezért is okozott akkora felzúdulást, hogy a szervezők úgy döntöttek, betiltják a konföderációs zászlót a versenyeken.

nascar_bubba_wallace_foto_twitter_com_bubbawallace.jpg

A döntés előzménye, hogy a NASCAR még júniusban bejelentette, minden rendezvényén és területén betiltja a konföderációs zászlót. Nem ez az első alkalom, hogy hasonlóval próbálkoztak, pár éve már megkérték a rajongókat, hogy lehetőleg mellőzzék a rabszolgatartó államokat szimbolizáló zászló használatát, de akkor nagyjából süket fülekre találtak.

Idén azonban a George Floyd halálát követő tüntetéssorozatok nyomán drasztikus döntést hoztak és egyszerűen betiltották a zászlót.

Háttérként csupán annyit, hogy a zászló az Amerikai Konföderációs Államok (becenevén Dixie) az Egyesült Államok tizenegy déli állama által létrehozott, 1861 és 1865 között fennállt államszövetség volt. A hét alapító tagállam mindegyike rabszolgatartó volt.

A helyzetet bonyolítja, hogy a NASCAR és a konföderációs zászló története meglehetősen erősen összekapcsolódik, rendszeresen látható is volt a nézőtéren, így ebből a szempontból érthető a döntés súlya.

További nehézséget jelentett, hogy a tiltás bejelentése után pár héttel kötelet találtak az egyetlen fekete NASCAR-pilóta garázsánál. A sorozat és az FBI nyomozása után kiderült, hogy csupán a garázsnyitót vélték akasztófakötélnek, ám az eset jól jelezte, micsoda feszültségek vannak a sorozat körül.

Több versenyző is kiállt Bubba Wallace mellett, ami viszont tovább hergelte a szurkolók egy részét, akik közül sokan bojkottra szólítottak fel a közösségi oldalakon.

A Business Insider csapata kicsit mélyebbre ásott a bojkottfelhívások között és kiderítette, hogy legnagyobb arányban Missouri, Arizona és Nebraska államból követelik. Ami ugyanakkor talán meglepő, hogy a bojkottfelhívások között elég magas az északi államokból érkezők aránya.

(Fotó: twitter.com/BubbaWallace)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása