Kívül tágasabb

Épül a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi központja

2020.05.27. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Az elmúlt hónapokban alaposan megváltoztak a vásárlási szokások, az eddiginél is markánsabbak előtérbe került az online kereskedelem. Voltaképpen nem is meglepő, hogy Dubai ezt maximálisan megpróbálja kihasználni.

cim_339.jpg

A dubai kormány persze nem most döbbent rá arra, hogy az emberek szeretnek a neten vásárolni, de alighanem az utóbbi hetek trendjei alighanem megerősítették abban, hogy jó ötlet volt a Commercity megtervezése.

A régió első (és a világ egyik legnagyobb) e-kereskedelmi központját 870 millió dollárból építik meg a Dubai Nemzetközi Repülőtér mellett két állami cég, a Dubai Reptéri Szabadövezeti Hatóság és a Wasl ingatanfejlesztő együttműködésével.

1_515.jpg

2_485.jpg

A fejlesztők maguk is elismerik, az új koronavírus-járvány nem hogy hátráltatta volna, sokkal inkább felpörgette a kivitelezést.

„A világszínvonalú e-kereskedelmi szolgáltatások iránt soha nem volt olyan nagy az igény, mint most. Mivel már korábban is egyértelmű volt: a régióban egyre erősebb az igény az e-kereskedelem kiszolgálása iránt és a járvány idején egyre több ügyfél fordult az online felé, jó úton haladunk, hogy még az év vége előtt átadhassuk a központot” – mondta a fejlesztést végző cég elnöke.

3_430.jpg

4_380.jpg

A tervek szerint a dubai Commercity első szakaszát novemberben adnák át. A leendő bérlőknek (akiket egyelőre nem neveztek meg) nem kell társasági és jövedelemadót fizetniük és bármilyen pénznemben kereskedhetnek.

Emellett hozzáférnek majd (ami nyilván nem utolsó szempont) a mesterséges intelligencia által irányított raktárakhoz és lesznek éttermek, kávézók is.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása