Kívül tágasabb

Maratont futott a saját lakásában

2020.02.15. 20:05, Kívül tágasabb , komment

Maratont futni önmagában sem kis teljesítmény, ám ezt otthon véghezvinni már felvet némi kérdőjelet az emberben a futó szellemi frissességével kapcsolatban. Pan Shancu esete azonban némileg más.

pan_shancu.jpg

Ha Kína, akkor 2020 elején koronavírus, ami rengeteg embert kényszerít zárt ajtók mögé. Azokat is, akiknek a lételeme a sport. Ráadásul a fitnesztermek is jellemzően zárva vannak az 1,4 milliárdos országban, így más lehetőség után kell nézniük azoknak, akik szeretnének mozogni.

Így aztán olyan furcsa sportteljesítményektől hangos a kínai net, mint hogy ki hány palack vizet tud felemelni (és hányszor), ki hány fekvőtámaszt képes bemutatni gyermekével a hátán, de a lépcsőzés is rendkívül népszerűvé vált.

A nem hivatalos aranyérem viszont szinte biztosa a már említett Pan Shancué, aki nem kevesebb, mint 66 kilométert futott 6 óra 41 perc alatt – a saját lakásában és ezt bizonyítani is tudja egy sportórával. A 44 éves férfiről készült videó természetesen őrült népszerű lett Kínában.

„Először kicsit zizinek éreztem magam, de egy idő után hozzá lehet szokni a körözéshez. A futás egyfajta függőség. Ha sokáig nem fut az ember, viszketni kezd a talpa” - nyilatkozta az AFP hírügynökségnek a Sanghaj melletti Hangcsuból.

A férfi ugyanis körbe rohangált a lakásban a bútorok körül körözve. Nem ez az első eset, korábban 30 km-t futott a fürdőszobájában, azt mondja, azért, hogy így inspiráljon másokat.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: kína koronavírus

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása