Kívül tágasabb

Kipakolt a volt szektatag

2018.06.18. 06:30, Kívül tágasabb , 12 komment

Az Isten Gyermekei szekta tele van hollywoodi hírességekkel, működését hatalmas botrányok kísérik az utóbbi időben. Most egy korábbi tag írta meg tapasztalatait. A könyv hátborzongató olvasmány.

flor_edwards_cim.jpgFlor Edwards ma

Flor Edwards gyerekként azt gondolta, hogy 12 éves korában fog meghalni. A 36 éves tanárnő gyermekkorában a halál mindig ott volt a gondolatai között. 

„A világ a vége felé közeledik. Ez az volt, amit mindig is tudtam egész életemben. Nem emlékszem, mikor hallottam először. De mindig ott volt a dátum az agyamban: 1993. Ez az az év, amikor mind meghalunk. Az, hogy a világnak vége lesz, nekem azt jelentette, hogy csak 12 éves koromig fogok élni. Aztán Isten mártírjai leszünk” - mesélte Flor Edwards. 

A nő attól a szektától menekült el, amelyben olyan hollywoodi hírességek nevelkedtek, mint Joaquin és River Phoenix, vagy Rose McGowan, de a szekta elcsábította a Fleetwood Mac együttes Jeremy Spencerét is. 

Flor Edwards soha nem találkozott egyikükkel sem, ám a Phoenix-fivérek édesapjával igen. Az 1993-ban, 23 évesen drogtúladagolásban elhunyt River Phoenix halálát a szekta arra használta, hogy megfélemlítse vele a szökni vágyókat. 

Mikor a nő elkezdte írni Apokalipszis gyermek: élet az utolsó időkben című könyvét, Costa Ricán találkozott Phoenix édesapjával, aki azt mondta neki, hogy ő is írt egy könyvet. 

Csakhogy nem talált rá könyvkiadót és egyébként is nagyon nehéz erről egyáltalán írnia az érintetteknek. Mindezt Flor Edwards jelnek tekintette és belevetette magát a munkába. 

A szekta egyébként 1968-ban született meg. Pár szökött tini és hippi alapította David Berg önjelölt próféta basáskodása alatt. Mindannyian fogadalmat tettek Jézus imádására és a kusza szexuális életnek kötelezték el magukat. Gyermekeket erőszakoltak meg, hogy növeljék a szekta létszámát. 

Flor Edwards szülei még a születése előtt csatlakoztak a szektához. A béke és a szeretet üzenete könnyen csábította el az embereket, ez volt a hippi mozgalom utóda, kommunában éltek David Berg ellenőrzése alatt.

flor_edwards_gyerek.jpgFlor Edwards gyerekként

Csakhogy a felnőttek a saját akaratukból voltak a kultusz tagjai, ám a gyerekek nem. Ezért Berg büntetéseket vezetett be, hogy fenntartsa a hatalmát. Minden földi birtokukat a szektának adták, nem küldték iskolába a gyerekeket és nem is jártak dolgozni, hanem együtt éltek és várták az Apokalipszist. A csoport 25 évre kivonta magát a társadalomból. 

Ha egy gyerek éppen rosszkor nevetett, durva büntetésnek nézett elébe. Flor Edwardst is többször nagyon durván megverték, de nem erőszakolták meg, csak tudott arról, hogy zajlanak csoportos szexuális tevékenységek a kommunában és érezte, hogy ez rossz. 

1993-ban a gyermekek elleni szexuális abúzusok miatt vizsgálódni kezdtek a hatóságok és David Berg Portugáliába menekült, ahol egy évvel később meghalt. Ez adott lehetőséget Edwards családjának a szektából való kikerülésre, ami végül 1996-ban következett be. 

Flor Edwards tanár lett és most megírta könyvét David Bergről és szektájáról, akik elrabolták a gyerekkorát. 

Ismerd meg a szerzeteseket, akik emberhúst esznek!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása