Kívül tágasabb

Ingyen pénzt a fiataloknak!

2018.05.16. 06:30, Kívül tágasabb , 21 komment

Tízezer fontot (3,6 millió forintot) adna az Y generáció minden tagjának, illetve a tovább dolgozó nyugdíjasokat megadóztatná az Egyesült Királyság. Az indok: olyan gazdasági rendszer kell, amelyik mindegyik generációnak megfelel.

fiatalok_iroda.jpeg

Érdekes ötletekkel állt elő egy szakértőkből, üzletemberekből és szakpolitikusokból álló brit tanácsadó bizottság, mely eltörölné például az örökösödési adót, és a 25 év alattiaknak 10 ezer fontnyi összeget biztosítana, így segítve a lakásvásárlást, a tandíj visszafizetését, az első vállalkozás beindítását, a nyugdíj megalapozását. 

Minderre a Resolution Foundation Intergenerational Commission tett javaslatot, melynek elnöke, Lord Willetts (korábbi konzervatív párti miniszter) „nem könnyű és nem is kényelmes” megoldásnak minősítette az elképzelést. 

Generációs egyenlőtlenség? 

Ugyanakkor hozzátette, hogy nagyon sokan gondolják úgy, az Egyesült Királyságban a fiatalokat és az idősebbeket nem kezelik egyenlően. 

„Nagy-Britanniában a generációk közötti kapcsolat áll a társadalom középpontjában. Családként a gyermekeinket és a szüleinket különböző időszakokban gondozzuk. Elvárjuk az államtól, hogy támogassa ezt a természetes ösztönt, de nagyon sokszor ez éppen ellenkezőleg történik” – jelentette ki Lord Willetts

„Sokan már nem hiszik, hogy Nagy-Britannia a fiatalok és az idősek mellett elkötelezné magát. Bizottságunk elképzelése ugyanakkor vázolja, miként tudnánk megfelelni a kihívásoknak” – tette hozzá. 

„Az adókból szilárdabb egészségügyi finanszírozást tudunk létrehozni, több új otthon építhető és az állampolgárok örökségeiből fel tudjuk pörgetni a fiatalok karrierjét és lakhatását. A végeredmény egy új, generációk közötti szerződés lehet, aminek nyomán egy jobb és egységesebb Nagy-Britannia jöhetne létre” – mondta Lord Willetts. 

Az önkormányzati adó helyett ingatlanadót vezetnének be, amely pótdíjakat tartalmazna a második és az üresen álló ingatlanok után, de az illetékeket a felére csökkentenék, hogy ösztönözzék az embereket a költözésre. 

„Az az elképzelés, hogy minden generációnak jobb élet jár, mint a megelőzőknek, központi szerepet játszik a gazdasági fejlődésben” – tette hozzá a bizottság másik tagja, Carolyn Fairbarn. 

Egyéb ötletek 

A testület egyébként több más ajánlást is tett. A foglalkoztatás biztonságának javítása érdekében 1 milliárd fontos alapot hoznának létre, ami a fiatalok elhelyezkedését és a munkavállalók jogainak érvényesítését segítené.  

Az Y generáció tagjai ugyanannyit keresnek, mint akik 15 éve kezdték a pályájukat, és mindössze fele akkora esélyük van arra, hogy 30 éves korukig otthont teremthetnek, mint az 1946 és 1965 között született generációnak. 

„A mai fiatal dolgozók vállát sokkal nagyobb kockázatok nyomják. A bizonytalan állások súlyát cipelik. És sokaknak kevés kilátása van tisztességes otthonra vagy tisztességes nyugdíjra” – hívta fel a figyelmet Carolyn Fairbarn. 

A korábbi nyugdíjügyi miniszter, Altmann bárónő ugyanakkor figyelmeztette Theresa May miniszterelnököt, hogy az elképzelés nem lesz népszerű az idősebbek körében. 

Csupán minden tizedik nyugdíjas dolgozik, legtöbbjük azért, mert a nyugdíjuk nem elegendő a megélhetésre. 

„Hiba őket látni a válasznak a társadalombiztosítás hiányának ellentételezésére. Miért ők fizetnék más emberek ellátását, mikor többen vannak a nem dolgozó nyugdíjasok, sokan közülük gáláns, az adófizetők által finanszírozott nyugdíjakkal, amiből semmi hozzájárulást nem fizetnek?” – tette fel a jogosnak tűnő kérdést.

Altmann bárónő szerint inkább azt kellene célként kitűzni, hogy mindenki vállaljon szerepet az ellátás költségeinek finanszírozásában és ne egy csoportot válasszanak ki erre a célra.

Őrült botrány lett az apai poénból! Mondjuk nem csodálkozunk rajta...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása