Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kívül tágasabb

Szexparti egy magánjachton

2018.04.11. 06:30, Kívül tágasabb , 5 komment

Ahogy a hajó a brooklyni öböl kikötője felé közeledett és az utasok az utolsó ingyenes pezsgőjüket kortyolgatták, a kapitány egyszer csak feltűnt a hídon, mert túl magas volt a vízállás és a hajó nem tudott kikötni. „Szólok, ha ki tudunk kötni. Addig is szeressétek tovább egymást és folytassátok a szexelést!” – mondta a tömegnek. Az utasok megéljenezték. Hisz pontosan ezért jöttek. A Chemistry, New York privát, kéthavi szexpartijának résztvevői voltak.

szex_felrelepes_foto_pixabay_com_joshuatkd_2.jpg

A húszas éveik közepén lévő fiatalok közül sokan párban érkeznek a partira. „KennyBlunt” és párja, „SheilaMonster” 2006-ban alapították a klubot, hogy a klisés éjszaki szexklubok világától elszakadhassanak.

Nem swinger klubként definiálják magukat, szerintük a Chemistry „érzelmi gála, amely bátorítja az organikus fejlődést és a lelkek közötti tiszteletteljes kapcsolatot”. A parti atmoszférája tényleg egy kicsit spirituális. Tompa fények, csillogó fehér textilek a kabinokban. A résztvevők csillogó és tapadós ruhákba öltöztek, néhányan tengerészjelmezbe, hogy passzoljanak az este tematikájához. 

A részvevők között mexikói és dán párok is vannak, nem csak New York fiataljai jönnek itt össze. Ügyvédtől emberkereskedőig igen széles a skála és kerekesszékes tagok is vannak. 

Egy pár szerint ez a legjobb szexparti, amit valaha láttak. A finom jazz, az élőzene segített az idegesen csevegő pároknak felmelegedni és a hangulatot emelték a tömegben a jelmezes előadók mutatványai is. 

Ahogy az éjszaka előrehaladt, a párok kezdtek egymással szemezni és egyre-másra tűntek el a kabinokban. Határozottan melegedett a hangulat. 

„Olyanná kell tennünk az eseményt, amelyre mi magunk is élvezettel mennénk el, igen szexi, de úgy, ahogy egy jó, romantikus, szexi este. Nem olyan, ami az embereket feszélyezné. Olyat akartunk csinálni, ami valahogy természetesen zajlik” - mondta a szervező. 

A lassabb ütem miatt az emberek biztonságban érzik magukat. A nők különösen és leginkább ők irányították az eseményeket. Csak az egyértelmű, verbálisan elhangzó „igen” jelent a szabályok szerint beleegyezést a szexbe. 

Ha valami nem tetszik, egy határozott „nem” véget is vet a kényelmetlenségnek. A női mosdóban a felirat is a nőket bátorítja: „Húzd meg világosan a határaidat.” 

A szex a nyitott, matracokkal és fényekkel berendezett „játszótereken” zajlik, amelyek el vannak választva a parti fő helyszínétől, de azért be lehet kukucskálni, mi folyik éppen ott. A nagyon félénk párok teljesen elkerített helyet is találhatnak maguknak és a szimpatikus, meztelen másik pár(ok)nak. 

A pároknak a hajókázás előtt ajánlott alaposan megbeszélniük, mit várnak el és mit engednek meg egymásnak és másoknak. Így az izgalmas, újdonságként ható szexkaland nem szétzilálja majd, hanem meg is erősítheti a kapcsolatukat. „Olyan, mint egy tandemugrás” – mondta az Independent szerint az egyik résztvevő. 

És csak úgy, mint a tandemugrás, nagyon kimerítő is. A parti lassan véget ér, a hajókázók már inkább csak beszélgetnek és sorra gyulladnak meg a cigaretták.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása