Kívül tágasabb

Itt az eddigi legrosszabb randitrend

2018.03.23. 06:30, Kívül tágasabb , 7 komment

Egyre furcsább nevekkel kell megismerkednünk a randizások terén. Van ugye a ghostolás, ami nagyjából a köddé válást tarkarja, méghozzá az első egy-két találkozó után. Mire ezt megemésztenénk, máris itt a mosting.

par_erdo_foto_pixabay_com_free-photos.jpg

A „mosting” olyan, mint egy négyzetre emelt „ghostolás”, de mielőtt teljesen belekeverednénk az angol kifejezésekbe, tisztázzuk, miről is van szó! 

A ghostolás gyakorlatilag azt takarja, amikor az első ígéretes randi után a partner egyszerűen csak szó nélkül, teljesen felszívódik. 

A mosting ennek a továbbfejlesztett változata, hiszen itt már több randevúról van szó, melyek során a másik fél váltig állítja, hogy te vagy az a bizonyos nagy Ő a számára, majd egyszer csak egyetlen hang vagy jelzés nélkül lelép. 

Durvább, mint egy sima lelépés 

Ez ugyanolyan zavarba ejtő, mint a „kistestvére”, ráadásul ott marad az a kínos kérdés utána, hogy miért fektetett ebbe az egészbe ennyi energiát, ha úgy is lelépett. 

„A mosting az a ghosting, de még mielőtt ghostolsz, teljesen elhalmozod a partnered dicséretekkel, bókokkal és mindennel, amivel egy lelkitárs elhalmozhatja az igazit” – írta körül a lényeget a kifejezés kitalálója, Tracy Moore. 

A jelenség fájdalmasabb és zavarbaejtőbb is, mint az egyszerű lelépés, mert azt érezteti a másikkal, hogy ritka és tökéletes kapcsolat van közöttük, amíg egyik pillanatról a másikra az egész semmivé válik. 

Tracy Moore Gabrielle Ulubay szerelmes történetét olvasva találta ki a kifejezést. A történetben az író egy csodálatos randevúját írja le, ahol a férfi őt „mindennek” és „álmai nőjének” nevezte és azon álmélkodott, hogy a Tinderen is lehetnek ilyen csodálatos találkozások, aztán egy ágyban töltött éjszaka és délelőtt utáni délután szívódott föl úgy, hogy soha többé nem hallott róla. 

Mi a magyarázat? 

Nick Notas randevú és önbizalomszakértő szerint is létező jelenségről van szó: „Néhány férfipáciensem éppen mielőtt hozzám fordult, vagy a kezelés elején most-olt partnereket”. 

A magyarázat az lehet, hogy az udvarlásba fektetett energia az ettől elsőrangúvá váló szex miatt éri meg. 

„Ezek a férfiak tudják, hogy a hízelgés a legkönnyebb út az érdeklődés felébresztéséhez” – mondta a szakember, aki szerint a férfiak azt is gondolják, ha nem udvarolnak ezerrel, nem fognak lefeküdni velük olyan könnyen a nők.

De ettől ez csak még frusztrálóbb, hiszen sok szexalkalmazáson rengeteg olyan nő érhető el, akik szintén csak szexet akarnak és nem kell nekik a sok lila duma. „Ha csak a szexért most-olsz, rengeteg energiát vesztegetsz el egy nőre, aki tuti szexelne veled csak azért is, mert szexinek gondol” – tette hozzá Tracy Moore. 

Még szívességet is tesz? 

De lehet a most-olás mögött más is, egy mélyen beépült viselkedési minta. Elkerülő kötődésű emberek valóban szerelembe eshetnek, de a közelség és az intimitás megteremtése már nem megy nekik könnyen - mondta Samantha Burns, a kapcsolatok szakértője. 

„Vannak olyan emberek, akik maguk szabotálják a kapcsolataikat, amikor egy nagyszerű randevú után nem jelentkeznek a folytatásra, visszamennek a randiappra, vagy visszakoznak, amikor már túl valódi kezd lenni az érzelem” – fejtegette

Kialakítanak maguknak egy ideált és ha a partner nem pontosan olyan, máris dobják. Ha ez a helyzet, az ilyen könnyen lelépő alak voltaképpen még szívességet is tesz neked, hogy nem von bele hosszan egy beteg kapcsolatba, ahol csak a rövidebbet húzhatnád, hanem gyorsan véget vet neki. 

Szóval ha egy első randin a másik azonnal szerelmet vall, határtalanul hízeleg és udvarol, nem árt kicsit gyanakodni, hogy akár valami más is lehet mögötte. 

Persze nagyon érdekesek ezek a trendi kifejezések, de a jelenség messze nem új, csak éppen régebben ennél markánsabb magyar kifejezésekkel illették az ilyen pasasokat… 

(Fotó: pixabay.com/Free-Photos)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása