Kívül tágasabb

London még mindig horror

2018.01.22. 06:30, Kívül tágasabb , 7 komment

Immár harmadik egymást követő évben a brit fővárosban a legmagasabbak a lakásbérlés árai Európában. Magyarországról nézve egészen csillagászati összegek repkednek.

london_haz.jpg

A jobb kerületekben egy bútorozatlan, középkategóriás, három hálószobás lakás havi bérleti díja átlagosan 5398 font, ami nagyjából 1,9 millió forint, ami még akkor sem semmi, ha természetesen a magyar és a londoni kereseteket nem lehet és nem is érdemes összehasonlítani. 

Hiába okozott a Brexit bizonytalanságokat a pénzügyi központ jövőjét illetően, a londoni lakásbérleti díjak tavaly is a legmagasabbak voltak Európában az ECA elemzőcég adatai szerint. 

London annyira más, mint az Egyesült Királyság többi része, hogy a lakbérek négyszer magasabbak, mint más városban. Azzal együtt is, hogy az ECA egyik igazgatója, Alec Smith szerint a nagy kereslet miatt Manchester, Edinburgh és Glasgow árai emelkedtek a legtöbbet az elmúlt időszakban. Aberdeenben viszont csökkent a bérleti díj az olaj-gáz ágazat visszaesése miatt.

„Még mindig nem látszik, hogyan változik majd a város pénzügyi szabályozása a Brexit után. 2016-ban az illetékek változása miatt rohanták meg a lakásbérbeadók a londoni ingatlanpiacot, ami a bérleti díjak nagymértékű emelkedéséhez vezetett” - tette hozzá Alec Smith. 

„Ez a nagy verseny a lakáskiadók között némiképpen a bérleti árak átlagának enyhe csökkenéséhez is hozzájárult az Egyesült Királyság fővárosában, de az még mindig a legdrágább maradt Európában” - tette hozzá.

Az ECA Moszkvát találta a második legdrágább városnak a bérleti díjak szempontjából, majd Zürich, Genf, Isztambul, Kijev, Párizs, Amszterdam és Dublin következik.

Globálisan nézve Hongkong a legdrágább, ahol a példaként szolgáló ingatlan egy három hálószobás, jó környéken fekvő lakás – ez csekély 2,3 millió Ft-ért bérelhető, ami a kutatók szerint a nagy népsűrűségnek és a kiadó ingatlanok hiányának köszönhető.

(Fotó: Wetherell)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása