Kívül tágasabb

Furcsaságok a brit királyi család életéből

2017.11.09. 06:30, Kívül tágasabb , 35 komment

A brit királyi család megunhatatlan forrása a különlegességeknek, kezdve Margit hercegnő meglehetősen sajátos napirendjétől II. Erzsébet saját Mekijéig. Mert az is van neki.

ii_erzsebet_foto_getty_chris_jackson.jpg

Kezdjük is Margit hercegnővel, akiről nehéz lenne azt állítani, hogy átlagos napirenddel rendelkezik, miként azt sem mernénk leírni, hogy széttépi magát a hajnali keléssel és a munkával. 

A hercegnő délelőtti (a reggeli szó ebben a kontextusban kicsit vicces lenne) rutinja ugyanis a következőképp nézett ki, igaz, 1955 magasságában, de akkor is menő:

Margit kilenc órakor ébredt, természetesen ágyba kapta a reggelit és utána még két órát maradt is az ágyában, ahol rádiót hallgatott, újságot olvasott (amiket aztán a padlón szétszórva hagyott) és szelíden láncdohányzott. 

Később a szobalánya elkészítette a reggeli fürdőjét, fürdőt vett, aztán egy órát szánt a frizurájára és a sminkjére. Utána felöltözött. Ha jól számoljuk, már bőven dél környékén. 

Pontban 12:30-kor megivott egy vodkát, mielőtt csatlakozott volna az anyakirálynőhöz egy négyfogásos, nem formálisan, tehát csak ezüst tányéron szervírozott ebédre, mely után sajtot, gyümölcsöt és bort fogyasztottak. 

Legalább hatféle sajtból állt a választék, hazai és kontinentális sajtokból állították össze, mindig különböző módon. Egy ilyen reggelt mi is bevállalnánk. 

Három dolog, amit (jó eséllyel) nem tudtál II. Erzsébetről 

Margit után jöjjön a testvére, maga a királynő, akiről remélhetőleg szintén tudunk érdekességgel szolgálni. Mindjárt hárommal. 

Van egy Mekije 

Az köztudott, hogy egy csomó ingatlan (formálisan) az övé, sok földbirtokos elirigyelhetné tőle a portfólióját, benne a Regent Streettel, lovasbirtokokkal, kastélyokkal, elegáns szállodákkal. 

Ebben semmi különösebb nincs, az már jóval érdekesebb, hogy II. Erzsébetnek van egy McDonald’s étterme is. Az oxfordi Banbury Gateway Shopping Park ugyanis egy koronabirtokon áll, márpedig a bevásárlóközponttal egyidőben, 2015-ben pedig megnyílt itt egy McDonald’s. 

Gyakorlatilag egy Primarkja és egy Ed’s Easy Dinner étterme is van a királynőnek, bár technikailag egy koronabirtok nem a királynő személyes tulajdona, de a birtokról származó bevételek a kincstárt gyarapítják. Az összes koronabirtok úgy 2,4 milliárd font értékű vagyont jelent.

Egy héten csak egyszer van nála készpénz

Azt tudjuk, hogy elég sok pénze van. De általában nem hord magánál készpénzt, csak vasárnaponként, amikor templomba megy, hogy adakozhassék az egyháznak.

A komornája által diszkréten átvasalt és meghajtogatott ötfontost hagy minden szertartás után az adománygyűjtő tálban. Ha nagylelkűségi rohamot kap, akkor 10 fontot adományoz. Egyébként mindig van nála olvasószemüveg, mentacukorka és töltőtoll is.

Soha nincs szüksége útlevélre

Ha utazik, szüksége van hatalmas személyzetre, biztonsági őrökre, egy csomó ékszerre, és még sorolhatnánk, de az biztos, hogy útlevélre soha, akárhová is megy.

Nem kérik tőle a repülőtéri biztonságiak a papírjait, nem úgy, mint a királyi család bármely más tagjától, vagy tőlünk, földi halandóktól szokták. Miért? A válasz egyszerű: mert minden brit útlevelet az ő felséges nevében állítanak ki

(Fotó: Getty/Chris Jackson)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

http://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr2813205271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

karandash 2017.11.09. 07:20:46

Ezeket a beltenyésztett nyomorultakat elkergethetnék már a britek.

altimus 2017.11.09. 15:32:32

@karandash: fontos idegenforgalmi attrakcio, hozza a bevetelt is szepen.

Bambano 2017.11.09. 15:46:01

@karandash: jelentős igazodási pont és közösség-összetartó erő.
azért nem mindegy, hogy mészáros viktorhoz kell igazodni, vagy Böskéhez.

Acstu 2017.11.09. 15:51:55

@karandash: Nem hiszem, hogy pont mi magyarok szólhatnánk be a briteknek a királyi családjuk miatt.

Bármilyenek is, még mindig milliószor jobbak mint a mi csúti csüngőhasú zsebdiktátorunk, a gázszerelőjével meg a "saját lábán álló" hercegkisasszonnyal.

RedRum 2017.11.09. 15:58:14

Érdekes kérdés ez a monarchia pro és kontra. Sok évet éltem a szigetországban, és összességében sokkal inkább éreztem magaménak, mint ellenkezőleg. Nagy hülyeség volt belekeveredni ebbe az offshore botrányba.
Mindenki olvassa el Szerb Antal : VII. Olivér - jét a témában, érdemes.

bandigyerek 2017.11.09. 16:22:47

Ingyenélő senkiházi beltenyészet.

sutyerák 2017.11.09. 16:28:45

evvel a Margit hercegnővel el lettem volna. tetszik a stílusa.

sutyerák 2017.11.09. 16:32:42

úriember(úrinő) nem iszik dél előtt.(csak ritkán) pontban 12:30kor egy vodkát. -remek csaj.

Nick a banya 2017.11.09. 16:36:29

@bandigyerek: megértem, hogy vityáról és sleppjéről ezt gondolod, minden értelmes embernek ez a véleménye

sutyerák 2017.11.09. 16:40:16

olvasgatott,láncdohányos meg gazdag is. hogy én ilyen nőt nem tudtam kifogni?!-ááá,na,majd legközelebb.

sutyerák 2017.11.09. 16:44:01

uncsihúgom ott él,soha egy percig nem dolgozott,mégis van háza és el van. a brit "köztársaság" nem hagy senkit az út szélén.

élhetetlen 2017.11.09. 16:47:25

@bandigyerek: Te egyszerűen egy hülyegyerek vagy. Ingyenélő? Bőven megvannak a kötelezettségeik, és elég strapásak. Csak a fizikaiak. Úgy gondolod, hogy egy gyártósor mellett állni strapásabb, mint egy diszszemlén, ahol még lábat sem válthatsz, mert harminc kamera veszi? Tudod, hogy hány kisember él meg abból, hogy a királyi család képeivel ajándéktárgyakat árulnak? Hányan vennék meg a világban az Orbán fotóval díszített bögrét? Orbánból csak az él meg, akit direktbe fizet, nem egy fél ország ajándékboltosa. Beltenyészet. Persze, egy angol nő, meg egy görög herceg házassága az beltenyészet. Sőt, már Harry hercegről, és Meganról is megtalálták, hogy 500 évvel ezelőtt volt közös ősük. Ez a beltenyészet? Talán végig kéne gondolnod, hogy Erzsébet az egész életét szigorú feltételekkel egy kitűzött feladatnak rendelte alá, amit maradéktalanul teljesített. Persze, te biztosan többet tettél le az asztalra. Seggfej.

sutyerák 2017.11.09. 16:51:55

@élhetetlen: nagyom csípem az angolokat. sok okból. ismerettség,tapasztalat,rokonok,történelem,mindennapi életük,HUMORUK,tapasztalat,ilyesmi.

sutyerák 2017.11.09. 17:00:09

múltkor mesélték,hogy ennek a fentebb említett unokahúgom apjának elhúnyt az első felesége(tehát nem az anyja) és nagyon gazdag volt. és a végrendeletében mindenben ennek az utesóm fiának javára rendelkezett,úgy hogy senki más,mint ez a fiú férhet hozzá. mondom van humora az angoloknak.és jó

Bright side of life 2017.11.09. 17:37:28

@élhetetlen: azért ennek az “angol nő, görög herceg” kérdésnek nézz utána...:)
Amúgy igazad van, bandigyerek és társai faék egyszerűségűek és valamiért a bögyükben van az angol királyi család, mert valahányszor említés történik róluk, mindig ezzel a szöveggel jönnek.
Nyilván ettől az angol királyi család nem alszik nyugtalanul...:)

sZulamith 2017.11.09. 17:44:29

Jó kis poszt. Nem politizál, érdekes, vicces is, hosszabb is lehetne:)
Irigylem az angolokat,nem engednek a királyi idilből meseszerűen élik meg. A királynő és családja tesz is ezért. Habár az unoka házassága a szinésznővel, kissé eltér a mesétől:)

Levi999 2017.11.09. 17:48:49

Általában az arisztokráciának óriási visszatartó ereje van a korrupciótól, mert ő maga nem korrupt, hiszen rengeteg vagyona van, másrészt képzett is, ami egyfajta erkölcsi tartást ad neki. Ezért az ország vezetőrétegének azon tagjaitól is elvárja a tisztességet, akik nem tartoznak az arisztokráciához. Nem állhatsz a több, mint 1000 éve uralkodó család jelenlegi tagja elé úgy, hogy közismerten korrupt miniszterelnök vagy!

Sajnos tőlünk elköltözött a mi arisztokráciánk a 2. világháború után, és most zajlik az új kialakulása - méghozzá "eredeti tőkefelhalmozással", azaz addig lopnak, amíg már nem kell nekik. Talán egy-két generáció múlva már lesz gazdag és képzett arisztokráciánk!

Gery87 2017.11.09. 18:13:38

Még ha lenne némi hatalmuk, de így semmi értelem...
Már a vallásnak és az egyháznak sincs akkor szerepe hogy legalább azon a téren lenne némi szerepük...

Mikor gyerekként megtudtam hogy a Wales-i Herceg valójában nem Wales tényleges hercege, csak egy cím....na akkor már gyanús lett a dolog...
Egy király/herceg uralkodik, politizál, törvényeket hoz, ítélkezik, haderőt vezet, különben minek van?:)

Gery87 2017.11.09. 18:19:42

@Levi999:

"Talán egy-két generáció múlva már lesz gazdag és képzett arisztokráciánk! "

NA persze, mert aki lop, csak azért lop mert "nincs neki elég" de amúgy tisztességes ember, csak elnyomja a cél érdekében:D
Ne bevetess, velejéig féreg banda ez a mi politikusi "elitünk" a félművelt, retardált, bértollnok, seggnyaló, részrehajló "értelmiséggel" együtt...
Soha nem lesz itt normális világ, ha ezeken műlik.

Bambano 2017.11.09. 18:44:33

@Levi999: lásd pl. amerika.
höhö. nem korruptak. hehe. nem bombáznak le minden országot, amit el akarnak lopni éppen...

lüke 2017.11.10. 08:07:18

Margit a maga idejében nagy Rolling Stones meg Beatles támogató volt:),
sok időt töltött a klubokban
( ld M Faithfull biográfiát)

Levi999 2017.11.10. 10:40:09

@Gery87: "Ne bevetess, velejéig féreg banda"

Nem ők lehetnek tisztességesek, hanem a fiaik, vagy unokáik. Ez amúgy is csak egy lehetőség, nem biztos, hogy így lesz.

Levi999 2017.11.10. 10:41:20

@Bambano: "lásd pl. amerika"

Nem biztos, hogy ez a "tisztességes" arisztokrácia létre is jön. Ez csak egy lehetőség. Bárcsak úgy lenne!

bandigyerek 2017.11.11. 08:40:20

@élhetetlen: Kit érdekel, hogy ennek a vén hülyének mennyit kell ácsorogni egy díszszemlén... óóóó angol, meg görög, és nem lehet belterjes, hát évszázadok óta ugyanaz a húsz család szaporodik egymás közt európában, elég ha ránézel vilmosra, vagy bármelyik habsburgra.Magyarázhatsz bármit, ezek a senkiházi arisztokraták évszázadok óta az egyszerű emberek nyúzásából élnek fényesen, ideje lenne már végleg eltakatítani öket. És különben is, a vélemény szabad, hülye paraszt.

bandigyerek 2017.11.11. 08:43:12

@Nick a banya: Igen jól látod, vityáról IS, a windsorokról IS, a habsburgokról IS, meg az összes arisztokrata parazitáról IS.

élhetetlen 2017.11.11. 18:53:37

@bandigyerek: „És különben is, a vélemény szabad”. Gondolom, a válasz vélemény is. Beltenyészet, mondod te. Sajnos, nem tudok ránézni Vilmosra, legfeljebb egy fényképére, harmincas, jóképű két gyerekes családapa, (nem sokára újabb gyereke születik), és amig fontosabb feladatot nem kapott, addig légimentőként dolgozott. Tipikus degenerált, ugye? Azok szoktak mentőhelikoptert vezetni. És a királynő, aki kilencven évesen is képes ellátni azt a hivatalt, amit egy életre felvállalt (gondolom, te ilyesmivel nem töröd magad), az is csak egy beltenyésztett korcs. „ideje lenne már végleg eltakatítani öket”. Bezzeg a magyar újnemesek! Azok megérdemlik, Mészáros Lőrinc, és leszármazottai, a hűbér birtokot már kiosztották, a címeket majd később, és Orbán Ráhel a királyi páholyban az operában. Gondolom, ettől dagad a szíved. Az agyad állapotáról nem tételezek fel semmit, mert nincs.

élhetetlen 2017.11.11. 19:22:32

@Gery87: „különben minek van?:)”. Igen elmúlt két nap , de csak most érek rá. Tudod, Angliában egy csomó kisember, (ajándék gyártók, árusok), megél a királyi család nimbuszából, amit fel kellett építeni, és fenn kell tartani. Ha a királynő elmegy a parlament megnyitására, a fél ország odacsődül, és egy rakás külföldi is, hogy láthassa egy pillanatra. Egy születésnapi ünnepség, vagy egy királyi esküvő iszonyatos tömegeket vonz, és ez nem mindegy a kisembereknek, vendéglátósoknak sem. Nos, Orbán felköltözik a várba, lovas gárdája is lehet, levonulhat hintón a parlamentbe, de azt már nem fogja megérni, hogy erre a látványra fél Európa összecsődüljön, hogy csodálja őt. És nem tudom, hogy Orbán képével hány ezüst emlékérmét lehetne eladni a világban, míg az anyakirálynő, vagy Vilmos házassága kapcsán rengeteget lehetett, és ez legális, tisztességes bevételi forrás volt a gyártóknak, forgalmazóknak. Tehát azt, hogy a királyi család felesleges, nem mondanám.

élhetetlen 2017.11.11. 19:46:51

@karandash: Azt nevezed beltenyésztett nyomorultnak, aki kilencven évesen is képes ellátni azt a hivatalt, amit 18 évesen elvállalt? Szellemi képességei vitathatatlanok, ha nem lennének azok, akkor a bakijaival lenne tele a sajtó. Az igaz, hogy talán tavaly először lifttel ment fel a parlament üléstermébe a lépcső helyett, kilencven évesen. Hú, de beltenyésztett nyomorult! Te hogy vagy agyilag?

élhetetlen 2017.11.11. 20:02:25

@Levi999: Igen tudjuk, hogy az arisztokrácia úgy alakult ki, hogy azok kaptak birtokot, rangot, akik a nyertes oldalán álltak. De én azért látok kis különbséget. Ők kockáztattak is, akár harcoltak is. Most vesd ezt össze Mészáros hőstettével, hogy megveszi, amit Orbán mond, persze, most már a saját pénzéből, amit az adónkból kapott, már megkapta a hűbérbirtokokat. Már csak meg kell koronázni Orbánt, bár ez sem fontos, törvényt is lehet hozni a rangok adományozására. Báró mészáros, és lesz új arisztokráciánk!

Bright side of life 2017.11.12. 01:38:07

@élhetetlen: nem kell nagyon kutatni, elég, ha a felmenőikre kattintasz a wikin.

bandigyerek 2017.11.12. 06:04:44

@élhetetlen: Úgy látom, önnálló gondolat híján, mindenkinek ugyanazon beszédpanelekkel válaszolsz, idekevered a mészároslőrincet holott szó nem volt róla, és az agyatlan szervilitásod sem szórakoztató, tehát lezártnak tekintem a polémiát, dugd vissza a fejed bözsike seggébe... :D

élhetetlen 2017.11.12. 12:37:10

@bandigyerek: Nem számít, de az, hogy különböző embereknek ugyanarról a témáról ugyanazt írom, az messze nem jelenti azt, hogy „önnálló gondolat híján” vagyok. Bezzeg te tudsz érvelni! Belterjes. Erzsébet egyik ükanyja erdélyi volt, a férje apja görög, ez ám a belterjes szaporulat. Mészáros Lőrincet nem én kevertek ide, valaki ezt írta: "Talán egy-két generáció múlva már lesz gazdag és képzett arisztokráciánk! ". Erre írtam, hogy a gazdagság már megvan. Az, hogy nem tudsz olvasni, értelmezni, az nem az én hibám.

Bright side of life 2017.11.12. 13:12:48

@élhetetlen: férje apja leginkább német, ahogy a férje anyja is... ha már mindenképpen nemzetiséget akarsz neki adni.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es