Kívül tágasabb

Egy család pokoljárása

2017.10.12. 06:30, Kívül tágasabb , 32 komment

Jessica Whelan egy gyerekeket pusztító ritka rák, a neuroblasztóma miatt halt meg 2016 novemberében. A kislány ekkor négyéves volt… Az édesapja Jessica halála óta a gyermekrákra akarja terelni a közvélemény figyelmét – ezért osztotta meg a gyermeke haláltusáját megörökítő képeket.

cim_jessica_whelan.jpgJessica

Jessica fejecskéje hátrafeszül a fájdalomtól, orrszonda kígyózik az orrában, hogy táplálja, a vénái fekete pókhálóként látszanak át papírvékony bőrén. Ez a kezdőképe a Jessica Whelan haláltusájáról készült sorozatnak, amely a neten terjedt el még tavaly. 

Nincs az a szülő, aki ebben az állapotban akarná látni a gyermekét, de Jessica édesapja, Andy Whelan mégis közzétette ezt a szívszorító fotót, hogy a közvélemény figyelmét felhívja a rettenetes gyermekrákra.

1_432.jpg

Mikor kislánya hároméves volt és neuroblasztómát diagnosztizáltak nála, azért kezdett el fotózni, hogy valahogy kitépje magát abból a reményvesztett állapotból, amibe a diagnózis hatására került. 

„Akkor jött jól a fotózás, amikor el kellett távolodnom egy kicsit és ki kellett tisztítanom fejem, és ez volt az a valami, amit a hosszú kórházi tartózkodás során tanulmányozhattam.” – nyilatkozta az Independentnek.

 2_404.jpg

„A legtöbb fotóm róla a boldogabb és örömtelibb időszakokban készült, amikor a betegség még nem terjedt szét teljesen. Meg tudtam örökíteni a vidám lelkét és az örömteli természetét, amilyen egész életében lehetett volna” – mondta az édesapa. 

Andy Whelan most egy gyermekrák ellenes szervezettel (World Child Cancer Charity) dolgozik együtt, gyerekeket fotóz különböző szakmák ruháiba öltöztetve.

5_315.jpg

A Felnőni ajándék című sorozat arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ elmaradottabb részein ma a rák hárompercenként ragad el egy gyermekéletet, egyszerűen azért, mert a beteg gyerekek nem jutnak hozzá a létező gyógyszerekhez és az orvosi felügyelethez sem. 

Évente 300 000 gyermeknél diagnosztizálják a rák valamelyik formáját, a fejlett világban a gyermekek esélye a túlélésre 80 százalék, a fejlődő világban 10 százalék alatti.

3_377.jpg

„Nem vagyok abban a helyzetben, hogy egy új gyógymódot vagy ellenszert fejlesszek ki, de a képeimmel valahogy fel tudom hívni a figyelmet arra, hogy a gyermekrák mennyire elterjedt. Ennyit tudok tenni”- mondta Andy Whelan.

4_345.jpg

(Fotó: facebook.com/Afightagainstneuroblastoma)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

http://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr4612955447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

karandash 2017.10.12. 08:04:15

Egy gyerek szenvedését látni borzasztó, de náluk a természtes szelekció így működik. Ha hagyják... Azok, akik felnőnek és a hibás génjeiket továbbadják az utódaiknak, majd 50 évesen meghalnak rákban, azoknál nem működik a természetes szelekció. Minél több embert mentenek meg gyerekkorában, annál több lesz a következő generációkban a rákos betegek száma. Ugyanis a rák legtöbb formája genetikai hiba miatt alakul ki.
Régen született 6 gyerek egy családban, abból 4 élte meg a felnőttkort, de csak a legtalpraesettebb tudott házasodni, családot alapítani. Működött az eugenika a háttérben.
Ma meg vakcinák, rákgyógyszerek, antibiotikumok, inkubátorok, sebészeti eljárások szinte minden gyereket megmentenek Nyugaton. A fejlődő világban meg a szaporulat növekedését okozzák, sok genetikailag és IQ-ban hátramaradott gyerek felnő, majd mennek Európába migriként.

közép dunántúli régió 2017.10.12. 18:02:03

A jóságos Isten különös kegyelmének működését láthattuk... Ja, talán mégsem.

Csipyke 2017.10.12. 18:13:33

@karandash: hogy lehetsz ilyen tahó?

közép dunántúli régió 2017.10.12. 18:32:09

@Csipyke: szociáldarwinista barom, gondolom, az istálló mellett nevelkedett, ridegtartásban. Mivel kibírta, jó a génállománya. Csak az agya nem fejlődött ki.

dívamacska 2017.10.12. 18:35:03

@karandash: Ha ez ilyen egyszerű lenne, mára el kellett volna tűnnie egy csomó betegségnek, de valamiért mégsem így történt.

sunblind 2017.10.12. 19:01:18

@karandash: ... és pontosan ez tesz minket emberré.
Mármint a legtöbbünket.

Misfit78 2017.10.12. 20:37:52

@karandash: na végre, valaki ki meri mondani, le meri írni! Én is frászt tudok kapni, amikor látom, hogy a korcs (bocsánat) nőismerőseim mindenféle öröklődő genetikai rendellenességel, allergiával, ilyen-olyan daganatos betegségeikkel mindenáron ki akarják élni szaporodási kényszerüket. Ilyenkor legszívesebben megkérném őket, hogy csak egy perce gondoljanak bele mekkora kitolás ez a szerencsétlen jövevénnyel. Aztán csodálkoznak, ha a selejtes (ismételten bocsánat) szervezetük nem bírja kihordani a babát, és 24 hetesen életmentő műtéttel kihalásszák belőlül a kb 1 kilós lényt, aki azonnal agyvérzést kap, melynek következményeit élete végéig nyögni fogja.

Sajnos manapság egyáltalán nem a túlélésre legalkalmasabb egyedek szaporodnak, hanem a mindenféle korcs, gnóm, elfuserált népek a seletjes génjeikkel együtt!

Drago Brutic1 2017.10.12. 21:10:10

Na most van az, hogy soha többet nem olvasok el egy kommentet sem. Szeretnék még egy kicsit hinni az ember(i)ségben.

mennyémá 2017.10.12. 22:13:09

@Misfit78: @karandash: örüljetek, hogy ti csak agyilag vagytok sérültek

gombakomba 2017.10.13. 00:13:41

En csak azt nem ertem, miert nincsenek jelen moderatorok?

Hórukk 2017.10.13. 00:35:59

@karandash: az emberiség érdekében neked már rég ki kellett volna szelektálódnod, olyan hülyeségeket írkálsz ide. Viszont legalább empátiából is nulla vagy. A rák genetikai oka az esetek 99%-ában nem öröklődő daganatot jelent, hanem véletlenszrű genetikai mutációt, ami bárkit elérhet, még téged is, függetlenül a szüleid betegségeitől. Rajtad csak az abortusz segített volna...

karandash 2017.10.13. 02:04:05

@Hórukk: az azért roppant vicces, hogy a cseppet sem sértő vagy agresszív hozzászólásomon felháborodsz, de te abortuszt követelsz rám. Elgondolkodhatnál ezen, ha lenne mivel.

@gombakomba: ja, te szereted a cenzúrát, mert nem tudod kezelni a tiedétől eltérő véleményeket. Te simán támogatnál egy diktátort is, a kezébe tennéd minden szabadságodat, ha megígérné, hogy eltakarítja azokat, akik nem osztják a véleményedet.

@dívamacska: nem tudom te hol élsz, hogy nem látod, hogy egy csomó betegség eltűnt már (járványok), aminek mindenki örül, mert nem a gyerekek fele éri meg a felnőttkort, hanem kb. 100%-uk. Ami nem tűnt el, az meg kordában tartható. Fertőző betegségekben sokkal kevesebb ember hal meg Nyugaton, mert vagy kihaltak azok, akiknek gyengébb volt a szervezetük, vagy orvosi kezelés menti meg embereket.
Viszont a genetikai hibák miatt egy csomó betegség el is terjedt. Ugyanakkor rezisztens baktériumokat hozott létre az antibiotikum túlhasználat.
Megjelent mindenféle allergia, genetikai mutációk.
A világ nem olyan egyszerű ám, mint azt te elképzeled, hogy jön az orvostudomány, megmenti a kisgyerekeket és mindenki boldog. A betegségeknek, születés körüli halálozásnak volt egy olyan funkciója, hogy az életképesebb egyedek maradtak fenn. Eleve az a nő, akinek a medencéje szűk vagy deformált volt, kevesebb életképes utódot hozott világra. Ma megcsászározzák és "születik" egy egykilós gyereke, aki élete végéig mindenféle problémákkal fog küzdeni.
Én örülök az orvostudomány fejlődésének, de messzeható ennek következményei vannak. Nem csak genetikai következményei, de a harmadik világban bizony pont ez okozza ma a nagy gondot. A fehér ember odaajándékozta nekik a vakcinázást, modern orvostudomány vívmányait, ezért ma már túlnépesedett Afrika, Ázsia. Ez okozza a konfliktusokat, polgárháborúkat, népirtásokat, migrációt.
Minden mindennel összefügg.
Születés után már csinálják is a szívműtéteket, később kapják a vakcinákat, antibiotikumokat, rákgyógyszereket.
Igen, ez haladás. De tudomásul kell venni, hogy ez azt eredményezi, hogy olyanok is felnőnek, akik hibás géneket hordoznak vagy gyenge az immunrendszerük.
És Nyugaton ez még annyira nem is probléma, de a fejlődő országokban sajnos még a születésszámot se fogták vissza.

Nekem volt koraszülött osztálytársam, hallókészülék, rendkívül alacsony testmagasság, -9-es dioptriás szemüveg.
Ismertem nyitott hátgerinccel született srácot, meg olyat, aki nyitott szívműtéten esett át kisgyerekként. Mindhárman a barátaim vagy osztálytásaim voltak.
Nem kívántam a halálukat, de pont a nyitott hátgerinces srác vádolta a szüleit sokszor, hogy miért hagyták életben.

karandash 2017.10.13. 02:14:36

@Hórukk: véletlenszerű genetikai mutáció?
Sok esetben pont hogy nem.
Sok amerikai celeb nő pont amiatt műttette le a melleit, mert örökletes hajlama volt a mellrákra.
Szinte minden rákfajtánál rizikófaktornak számít, ha a családodban már volt ilyen daganatos betegség.
"Family history". Ez egy risk factor egy csomó ráktípusnál.
De nem csak ráknál, hanem Chron-betegségtől kezdve mindenféle allergiáig szinte mindent befolyásol az öröklött genetikád.
Még azt is, hogy szemüveges leszel-e.

minolta 2017.10.13. 13:34:29

@karandash: Eugenika mi? H.H. Miért nem így köszönsz el? Én mint egy egészséges 5 éves kislány apja, most kitekerném a nyakad.

DieNanny CH 2017.10.13. 19:53:32

@karandash:

Nekem pontosan ez a véleményem, még ha szívtelennek is gondolnak érte. (Ugyanis gyerekekkel foglalkozom.)
Persze, nem hangoztatom, csak ilyen helyeken, nicknév mögé bújva mondom én is.
Minél többet mentünk meg, a következő generációnak annál többet kell.
:-(

Almandin 2017.10.13. 23:17:28

@DieNanny CH: Valahol középen van az igazság. Tény, hogy a civilizáció károsan hat az emberiség általános egészségi állapotára. A rák, az allergiák oka valóban részben a természetes szelekció visszaszorulása, részben a környezetszennyezés. Másrészt ma nagyobb az esélye egy embernek tovább élni. Ez viszont jó. Régebbi korokban az emberek fele gyerekkorban vagy fiatalon halt meg. Mivel minden ember élete érték, ezért nem kérdés, hogy az orvostudomány feladata mindenkit gyógyítani, akit csak lehet. Tehát ma átlagosan hosszabb ideig élünk, de rosszabb egészségi állapotban. Ez van.
A genetikai leromlást pedig szerintem idővel génsebészettel lehet majd ellensúlyozni. Az pedig a következő problémát fogja előidézni: a gazdagok sokkal egészségesebbek lesznek, mint a szegények, mert a génsebészeti eljárások valószínűleg csak a pénzesebbek számára lesznek megfizethetőek.

Almandin 2017.10.13. 23:54:50

@karandash: Az eugenika kifejezést teljesen rosszul használod. Ezt jelenti ugyanis:
hu.wikipedia.org/wiki/Eugenika
Amúgy régebben a felnőtt gyerekek majdnem 100%-a megházasodott a paraszti társadalomban. Tehát nemcsak 4-ből 1. Ki is haltak volna elődeink, ha olyan kevesen szaporodtak volna tovább.
Amúgy valóban nem empatikus a hozzáállásod. Természetes, hogy a rákos gyerekeket is meg kell próbálni megmenteni, még akkor is, ha később nagy eséllyel örökítenek rákhajlamot az utódaikra. Egyszerűen nincs joga az embernek eldönteni, hogy kinek értékes az élete, és kinek nem. Az orvosok dolga minden beteget gyógyítani addig a határig, ameddig a tudomány ezt lehetővé teszi.
Szerintem te beképzelt lettél a saját jó egészségi állapotod miatt-és a személyiséged miatt. Régóta olvaslak, és sokszor olvastam öntömjénező leírásaidat, hogy milyen erős, férfias, jó pasi vagy, akiért megvesznek a nők, természetesen a legjobb szerető is te vagy, stb...Nos, gondolj bele abba, hogy szerencsével ilyen adottságokat örököltél. Ez olyan, mint a lottó. Aki betegesebb szervezetet örököl a szüleitől, az ugyanúgy nem tehet róla, mint te se tehetsz arról, hogy erős, egészséges vagy.

karandash 2017.10.14. 03:37:23

@minolta: miért vagy agresszív? Nem tudod kezelni a tiedétől eltérő véleményeket?
Ez fasisztoid hajlamokra vall. Az egészséges gyerekhez gratulálok, gondolom te se azért imadkozol, hogy hátha örökölt valami rákra való hajlamot. A párodat se úgy választottad, hogy lehetőleg genetikailag terhelt legyen, aki ek a csaladjában mindenféle betegségek halmozódnak...

karandash 2017.10.14. 04:02:55

@Almandin: "Egyszerűen nincs joga az embernek eldönteni, hogy kinek értékes az élete, és kinek nem."

Ez naiv hozzáállás.
Ha nem vetted volna észre napi szinten döntenek költséghatékonysági alapon is emberéletekről.
Sőt, már fogantatás utan is megítélnek magzatokat. Tesztelik Down-szindrómára, majd abortálják.
Vagy ha a nő úgy gondolja, hogy ő nem áll készen (anyagilag, karrierben, párkapcsolatban), akkor abortálja a gyerekét. Tehát nem csak akkor, ha genetikailag terhelt, hanem ha az anya nem akarja.
De ha rákos vagy és idős, akkor már nem fogják törni magukat az orvosok se, hogy megmentsenek. Kivéve ha magánbiztosításod van.

Az eugenika kifejezést pedig igenis jól használtam, ha nem csak belinkeled, hanem elolvastad volna a wikipedia szócikket, angolul és magyarul is, akkor látnád, hogy az eugenika pozitív és negatív megközelítésébe is belefér a családtervezés, sőt, alapvetően erről szólt/szól a dolog. Egészséges, szép, intelligens, erős utódokat nemzeni. A durvább eugenikában meg benne van az eutanázia, őrültek elaltatása, gázkamrák, kényszerabortusz, sterilizálás is.
De alapvetően MINDENKI az eugenika elvei alapján választ párt. Az eugenika ugyanis a természetben is jelen van. A gyenge szarvasborjút nem menti meg az anyja, ha nem tud lábra állni, akkor meghal. Az oroszlán, a medve, hiéna eleve úgy kezdi a párosodást, hogy kiirtja a nőstény előző hímtől származó kölykeit, hogy a saját génjeit örökítse.
Te se úgy választod ki azt, akitől gyerekeket akarsz, hogy lehetőleg mindenféle örökletes betegségben szenvedjen... Ez is eugenika.

A svédeknél az eugenika egészen a 70-es évekig az egészségpolitika része volt. Sterilizálták a gyengeelmejűeket!
Nem a nácik kezdték, hanem pont Amerikából indult ki az eugenika az 1900-as évek elején. Halni hagyták a gyenge újszülötteket, őrülteket sterilizáltak. Majd átterjedt Európába és a németek vitték el a végletekig. De nem ők voltak az utolsók, akik gyakorolták, hanem a svédek.

Amúgy manapság a génsebészet is pont az eugenika egyik finomabb eszközévé kezd válni. Designer baby-k. Ha van valami gond a genetikájával, akkor "meghegesztik" a DNS-t már fogantatás előtt. Ha Hitler idején ez a lehetőség adott lett volna, akkor a Führer örömtáncot járt volna.

karandash 2017.10.14. 04:13:06

@Almandin: "Mivel minden ember élete érték, ezért nem kérdés, hogy az orvostudomány feladata mindenkit gyógyítani, akit csak lehet...
...A genetikai leromlást pedig szerintem idővel génsebészettel lehet majd ellensúlyozni."

Ugye érzed, hogy ebben a mondatodban pont az eugenikát propagálod?
Az eugenika régen durva módszerekkel dolgozott, ahogy az orvostudomány is 100 éve még durva mérgekkel kezekte a szifiliszt, tüdőbajt, a röntgenfelvételek többet ártottak a betegnek, mint ma, sokkal nagyobb dózist kaptak. Az eugenika is primitív volt.
A jövőben lesz génsebészet, ami szintén eugenika, csak nem olyan durva, mint az, amikor kényszersterilizálnak egy bolondot.
De a génsebészet is arról szól, hogy bizonyos nemkívanatos tulajdonságokat kiirtunk. Tehát van egy ideál: a szép, egészséges, intelligens ember. Akinek nem ilyen a genetikája, azt régen kizárták a szaporodásból, a jövőben génsebészettel manipulálják az utódait. Azok az utódok pedig nem 100%-ban fogják örökölni a szülők génjeit, tehát a szülő mondjuk csak 92%-ban értékes, 8%-ban selejtes génekkel rendelkezik, és ezt maga is elismeri, ezért keri majd a génsebészeti beavatkozást és még fizetni is hajlandó majd érte.

Almandin 2017.10.14. 17:31:58

@karandash: A finomabb módszerek, mint pl. a génsebészet, szerintem jók. Ugyanis nem bántanak vele senkit. A kényszersterilizálás durván sérti az alapvető emberi jogokat, a kiirtás meg különösen. Ki ne akarna szép, erős, intelligens lenni? Másrészt valóban rákényszerül majd az emberiség, ha nem akar kihalni. Ez főleg pár száz év múlva lesz esedékes, amikorra már annyira beteges lesz az átlagember, hogy nem tud dolgozni, élni, enni (majdnem mindenkinek lesz két-háromféle durva táplálkozási allergiája). Lehet, hogy addigra már a természetes fogantatás és szülés is ritkaságszámba fog menni, mert ma is pl. dupla annyi a meddő pár, mint 30-40 évvel ezelőtt. Lombikban fog szaporodni az emberi faj. Ez a civilizációnk elkerülhetetlen mellékhatása.

Hórukk 2017.10.14. 22:26:09

@karandash: Amiket írkálsz, azok nemhogy sértő, hanem egyenesen fasisztoid butaságok. A butaság pedig ugyanolyan szelekciós faktor volt az emberiség történetében mint a rossza szem, vagy a sántaság, szóval köszönd a modern kornak hogy még élsz. Ami miatt az abortuszt emlegettem annak az az oka, hogy a hülyeségeidet nem titkolod, hanem szorgalmasan és igen aktívan terjeszted, mindenki kárára. Az öröklődő rákok teszik ki a daganatok kb. 1%-át, a többi véletlenszerű mutáció. Családi hajlam természetesen létezik, de minden másra, még a balesetekre is. Viszont ez a családi hajlam mindig is létezett, már a valódi orvoslás megjelenése előtt is, tehát nem a modern orvoslás okozza. A fejlődő országokban pedig az egy házaspárra jutó gyerekszám csökkenő tendenciát mutat - szerencsére.

Almandin 2017.10.14. 23:43:46

@Hórukk: Karandashnak valóban elég fasisztoid a szemlélete. Viszont tény, hogy a civilizáció kényelmesebbé, biztonságosabbá tette az életünket, de ezzel gyengébbé is tett bennünket. A rákhajlam valóban öröklődik. Az én családom pl. rákos család, tudom, hogy nekem is nagyobb az esélyem arra, hogy kapjak ilyesmit. Egy ma élő civilizált embernek eleve kb egyharmad esélye van, hogy rákos lesz életében. Nekem valószínűleg megvan ez 50%, vagy még több is. Mondjuk nem érdekel, nem szoktam ilyeneken parázni, egyszer valamiben úgyis meg kell halni. Sőt, ma átlagban már a rákosok fele meg is gyógyul (típustól függően változik az arány), tehát ma már nem egyértelműen halálos ítélet ez a betegség.
Egyébként a gyengülésre jó példa, hogy a mai emberek kevésbé teherbíróak, mint az őseik. Nekem pl. sok paraszt ősöm van, de én már nem bírnám azt a munkát, mint amit a dédszüleim csináltak. Sőt, az elpuhulásra és a fizikai képességek csökkenésére egy jó példa: pár éve voltam anyám szülőfalujában rokonokat látogatni és sírkövet csináltatni. Nyár lévén 35 fokos hőség volt. A déli órákban kisétáltam a temetőbe, mert akkorra beszéltem meg a találkozót a sírkövessel. Falusi rokonaim szörnyülködtek: ebben a hőségben gyalog kimentem a temetőbe? Nem féltem, hogy rosszul leszek? (Kb. másfél km volt a táv a rokon háza és a temető között, oda-vissza 3km, én mindennap szeretek ennyit gyalogolni, évszaktól függetlenül). A vicc az, hogy ők többnyire parasztok. A nagyszüleik még kézzel arattak a hasonló hőségben napi 8-10 órát, nekik meg már az is hatalmas teljesítmény, ha valaki kánikulában gyalog kimegy a közeli temetőbe és kb. egy óra alatt elintézi a dolgot és visszatér a hűs lakásba. Tehát lehet látni, hogy mennyire csökken az emberek fizikai teherbíró-képessége. Én se vagyok már annyira jó szervezetű, mint a paraszt felmenőim. Önmagában az még nem fasisztoid gondolkodás, ha az ember észreveszi, milyen folyamatok zajlanak. Onnantól válik fasisztoiddá, ha valaki azt vallja, hogy "hulljon a férgese", azt szeretné, hogy ne gyógyítsák a betegeket. Na, az már számomra elfogadhatatlan gondolkodás. Amúgy az ilyenek, ha az ő gyerekük betegedne meg rákban, azt meg akarnák gyógyítani (ami természetes érzés). Sok olyan eset van, hogy erős, egészséges embernek születik súlyos beteg gyereke. Vagy az se ritka, hogy egészséges, erős embert ér utol valami súlyos betegség. Előre semmit se lehet látni, az emberség meg azt kívánja meg, hogy mindenkit megpróbáljunk meggyógyítani.

Almandin 2017.10.14. 23:59:01

@Almandin: Egyébként nem tudtam, hogy a rákok csupán 1%-a öröklődik. De beleolvastam a hozzászólásaidba (Hórukk), látom, orvos vagy, így neked elhiszem. Ha valami hülyeséget írtam volna orvosi szempontból, javíts ki, kérlek (én nem vagyok orvos).

karandash 2017.10.15. 16:33:16

@Hórukk: fasisztoid a jó édes anyád! A fasizmusa egy etatiasta ideológia, én meg teljesen elvetem az államot. Amit írtam, az egy természetes dolog. Az evolúció működött, míg az ember bele nem szólt a saját fajának öröklódésébe, betegségek kezelésével, gyengék segítésével, életképtelenek istápolásával.
Ezek természetellenes dolgok. Csak mivel mi egy olyan korban élünk, amikor az állam által diktált jog/morál azt mondja, hogy ez helyes, akkor az, hogy valaki felnyitja a szemedet, hogy ez természetellenes dolog és genetikai elsilányuláshoz vezet, akkor szájhabzást kapsz és fasisztázol.
A 20. század közepéig nem volt elítélendő halni hagyni egy gyereket, akinek súlyos deformitásai, rendellenességei, betegségei voltak. Nem csak a hűdefasiszta németeknél, de Amerikában és Svédországban se. A németeknél az eugenika is jóval a nácik színrelépése előtt kezdődött. Már az 1900-as évek elején.

Az eugenikára az vet ma rossz fényt, hogy a németek valóban etatista, fasiszta módon alkalmazták. De önkéntes alapon ma is mindenki az eugenika elvei szerint vállal gyereket. Te se akarsz egy szellemi fogyatékossal gyereket nemzeni, hacsak nem vagy perverz.

Ami pedig a tudományos alapú eugenikával szembehelyezkedett, az az áltudományos szovjet Liszenkó által kreált hülyeség, ami elvetette a mendeli öröklődés törvényeit és a darwini természetes kiválasztódást, mint fasiszta elhajlást.
Te biztos tapsoltál volna Liszenkónak, mert nem hiszel az öröklődésben, természtes szelekcióban.

"Viszont ez a családi hajlam mindig is létezett, már a valódi orvoslás megjelenése előtt is, tehát nem a modern orvoslás okozza." - látom kreáltál egy szalmabábot és jól meg is küzdöttél vele. Azt a hazugságot, hogy az orvostudomány okozza a betegségekre való hajlamot, ne merészeld a számba adni.
Az orvostudomány megment olyan genetikai állománnyal rendelkező embereket is, akik korábban meghaltak volna gyermeknemzés előtt. Ezzel nő a populacióvan azoknak a száma, akik terhelt genetikával vállalnak gyereket.
Ez nem az orvostudomány hibája, de az egyre sikeresebb terápiák mellékhatása.
Én nem akarom, hogy a skizofréneket, Down-kórosokat, nyomorékokat szén-monoxiddal elgázosítsák, ahogy azt német orvosok tették. Csak azt kellene belátni, hogy bizonyos betegségekre, allergiákra való hajlam amiatt terjed, mert az orvostudomány nagyon hatékonyan kezel újszülötteket.
Én is örülök, hogy egy 800 grammos koraszülöttet életben tudnak tartani ma már, de ennek messzemenő következményei vannak.

A csaladi hajlamot nem a modern orvoslás okozza. Ezzel kivégeztük a szalmabábodat. Viszont a modern orvoslás a rengeteg jótéteménye mellett is hozzájárul olyan hibás genetikai állomanyok továbbörökítéséhez, amire korábban nem lett volna esély.

Hórukk 2017.10.16. 02:04:59

@Almandin: Rákban - nagy általánosságban - az szokott meghalni, aki más betegségben (pl. fertőzés, baleset, szívinfarktus, stroke) nem hal meg. A daganatok előfordulása a korral nő, a mutációk halmozódása miatt. Régen kevesebb volt a rák, elsősorban mert nem érték meg azt a kort az emberek és másodsorban a radioaktív sugárzás, valamint a kemikáliák használata is alacsonyabb szinten volt. Fizikailag kevésbé vagyunk szívósak, mert gyerekkorunktól kevesebbet mozgunk mint régen. Ez szerintem természetes, akinek ez a tendencia nem tetszik, az menjen kaszálni. A rákhajlam csak akkor növekedhet egy családban a hajlam öröklése miatt, ha olyan fiatalkori rákokat éltek túl a modern kezelésnek hála a rokonaid, amelyek régen még a reproduktív kor előtt elvitték a betegeket. A gyerekkori rákok szerencsére viszonylag ritkák, remélem a családotokban nem halmozódtak ilyenek.

Almandin 2017.10.16. 19:51:55

@Hórukk: Akkor az én családomban valószínűleg nincs nagyobb rákhajlam az átlagnál, mert mindenki 45-85 év volt, amikor rákot kapott. Sajnos nem sikerült meggyógyítani őket, sikertörténet így nincs ezzel kapcsolatban a családban. Gyerekkori rák egyelőre nem fordult elő még a távolabbi rokonságban sem.
Érdekesség, hogy nekem két dédanyám is rákban halt meg, pedig ők még parasztasszonyként sok fizikai munkát végeztek. Igaz, 70 éves koruk után haltak meg.

Almandin 2017.10.17. 13:00:58

Találtam egy érdekes, témába vágó cikket:
index.hu/tudomany/egeszseg/2017/10/17/tovabb_orokitheto_a_csaszarmetszeses_szules_kockazata/
Nem jártam messze szerintem az igazságtól, amikor azt írtam, pár száz év múlva csak orvosi segítséggel fogunk tudni szaporodni. Igaz, én a meddőségre írtam, de a szülés is egyre nehezebb lesz technikailag.
Kb. 10 éve nyilatkozott egy szülészorvos a tévében, hogy azért több a császár manapság, mert visszaszorult a természetes szelekció. A természetben az állatok szülése se mindig sikeres, sok állat elpusztul. A modern ember olyan lett, mint a túltenyésztett fajtiszta kutya-macska. Sokkal nehezebben szül, mert ez a civilizáció mellékhatása. Az evolúcióra is kitért. Döbbenetes, amit mondott: a nők derék-csípő aránya már az 1950-es évek óta csökkent. Én megdöbbentem, mert azt gondoltam, hogy ehhez több idő, minimum több száz év kell. De ezt már a ruhagyártáson is lehet látni. Nekem elég nagy a derék-csípő arányom,és az utóbbi 10-20 évben alig találok magamra nadrágot. Ugyanis olyan a mai tipikus női nadrág fazonja, mintha férfiakra tervezték volna. A derék és a csípő között alig van különbség. 25-30 éve még sok olyan nadrágot árultak, ami normál női testalkatra való.

karandash 2017.10.17. 16:18:48

@Almandin: az angol bulldog egy ilyen túltenyésztett kutyafajta. A szuka képtelen megszüli a kölyköt, ezért minden esetben állatorvos segít a fialásnál. A természetben egy generáció alatt kihalna, hacsak nem apai vonalon mennének tovább a génjeik, mert mondjuk a kan meghág egy német dogot, akkor a keverék kölyköt esetleg a német dog szuka meg tudja szülni. De fajtatiszta angol bulldog nem létezhetne.

Almandin 2017.10.17. 22:52:44

@karandash: Szegény állatok... Egyébként ha a fenti tendenciák az embernél is bejönnek, akkor valóban pár száz év, és szinte minden gyerek császárral fog születni,miután mesterséges megtermékenyítési módszerekkel fogant meg. Pl. 30-40 éve még csak 10% körül volt a meddő párok aránya, ma már 20 % körüli. A férfiak spermaszáma is meredeken csökkent csupán néhány évtized alatt. A meddőségi gondokat amúgy nemcsak az okozza, hogy romlik az emberiség génállománya, hanem az a tendencia is, hogy a civilizált országokban divat lett későn alapítani családot. A nők termékenysége még akkor is csökken 30-40 felett, ha nincs meddőségi problémájuk, de gyakori, hogy az a nő, aki 20-30 éves korban még termékeny volt, meddővé válik 40 éves korára. A kitolódott várható élettartam miatt sok harmincas még tinédzsernek érzi magát, úgy is viselkedik. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy valójában milyen életszakaszban tartanak.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • dukeekud: "vásárlók összezavarása" Es pont ezert idonkent at is rendezik az uzleteket, hogy ne lehessen rutinbol fel perc alatt osszekapkodni a dolgokat. (2017.10.22. 00:43) A szupermarketek tíz trükkje
  • commentes nikk: @commentes nikk: bazmeg, most látom, hogy azért, mert ez egy februári poszt (legalább a memóriám rendben van). A blogszerkesztő bestohlozott, vagy mi a picsa van már? (2017.10.22. 00:25) A szupermarketek tíz trükkje
  • commentes nikk: A kurva életbe tényleg, ez a szar lista már vagy tízszer volt csak idén főoldalas különböző blogokban, szerintem ez is leadott már valami hasonlót, miért kell kamukontenttel kitömni a blogketrecet? (2017.10.22. 00:24) A szupermarketek tíz trükkje
  • sanyikám: @FredPiszkos: Nem jól látod, mert értem. Jó szurkolást! :) (2017.10.21. 17:42) Egy bizarr város
  • FredPiszkos: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Amelyiket szeretnéd, rád bízom. (2017.10.20. 11:42) Egy bizarr város
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es