A gyermekeidet örökké szeretni fogod, de nem biztos, hogy mindig kedveled is. Mindegyik gyermeknél emlékszünk a pillanatra, amikor beléjük szerettünk – és mindegyiknél emlékszünk arra is, amikor először nem kedveltük annyira őket.

A dolog ugyanis úgy áll, hogy a szeretet és a kedvelés két különböző történet. Míg előbbi változtathatatlan és állandó, az, hogy éppen kedveled-e őket, az változó.

Bármilyen nagyszerű emberek legyenek is általában, minden gyerek esetében akadnak olyan életszakaszok, amikor nehéz élvezni azt, hogy az ember körül vannak.

Némelyik fázis olyan idegesítő vagy őrjítő tud lenni, hogy az ember azon veszi észre magát, hogy arra gondol, az adott pillanatban olyan nagyon nem kedveli azt a kölyköt.

Az egyik ilyen korszak az, amikor minden kis dolog miatt folyamatosan vinnyognak – nem csak azért, mert éppen akarnak valamit, hanem szakadatlanul és a világon minden apróság miatt. Ilyenkor például rájön az ember, hogy szeretni tud egy vinnyogós gyereket, de kedvelni, hát azt nem. 

Vagy ott van az a korszak, amikor folyamatosan idegesítő zajokat produkálnak. Random, váratlan, hangos zajokat minden békésnek induló pillanatot megzavarva. Sípolás, csikorgások, szirénahang és telitüdőből való váratlan ordítások. 

Vannak dráma fázisok, dackorszakok, testvérekkel folyton veszekedős korszakok, mikor bizony érezzük, hogy annyira nem kedveljük az egyébként imádott gyerekeket. 

„Mikor ez legelőször történt meg, hatalmas bűntudatom volt. Hogy lehet az, hogy nem kedvelem a saját gyerekem? Mi a baj velem? Rettenetes anya vagyok!” – írta a témában a Scary Mommy szerzője. 

„Hétéves lehetett akkoriban a csemetém, gyorsan felhívtam a legjobb barátnőmet, aki szintén anyuka és megkérdeztem, történt-e már vele is ilyesmi. Persze, hogy azt válaszolta, igen. Megosztottuk egymással a történeteinket és arra jutottunk, hogy ez természetes és egyikünk sem ítélte el a másikat emiatt” – emlékezett vissza Annie Reneau. 

Mikor egészen kicsik, ritkábban adódik ilyen helyzet, sőt van olyan angyali gyermek, aki soha nem lesz idegesítő kölyökké egyik fázisában sem. Ha a te gyereked is ilyen, akkor vagy nagyon szerencsés vagy, vagy még előtted állnak ezek a korszakok. 

A lényeg, ha egyszer így éreznél, ne ítéld el magad és ne legyen bűntudatod! Akik pedig éppen benne vannak egy rémes korszakban a gyerekükkel, azoknak vigasztalásul annyit, bármilyen szörnyű, nem tart örökké! 

Sőt az inga mindig visszaleng és egy borzasztó korszak után egy csodás újabb következik, ami el is fogja veled feledtetni a korábbi fázist! Lehet, hogy rettenetesen hangzik, hogy az ember nem mindig kedveli a gyerekét, de ez az igazság - és ne felejtsük, ettől még lehet imádni! 

De a szeretet és a kedvelés nem ugyanaz az érzés, és egyik nem mindig vezet automatikusan a másikhoz. És ez így van rendjén.

(Fotó: pixabay.com/towbar)